Újra dolgozom!
Mikorra két éves lesz a gyerek, sok anyuka elkezd gondolkodni azon, mikor, hogyan és főleg hova menne a legszívesebben dolgozni.
Ez egy komoly kérdés minden nő számára és igencsak nehéz meghozni a döntést. Tudom, hogy sok anyuka, aki szeretne újra dolgozni, ezt nem teheti meg, mert egyszerűen nem talál, vagy nem kap munkát. Mifelénk még mindig ritkaság az olyan munkahely, ahol segítik a kisgyerekes anyukák visszatérését.
Azt sem könnyű eldönteni, mikor lépjünk vissza a munkába (már, ha van hova). A gyereket bölcsődébe, óvodába tegyük, vagy bébiszitterre bízzuk? Ezeknek a lehetőségeknek megvan a jó és kevésbé jó oldaluk. Szerintem mindenki tegyen úgy, ahogy a megérzései diktálják, de főleg a kisgyermek érdekeit kell szem előtt tartani. Nemrég olvastam egy cikket, melyben azt írták, hogy az anya akkor menjen vissza dolgozni, amikor úgy érzi, itt van az ideje. Mert jobb egy kiegyensúlyozott dolgozó anya, mint egy depressziós háztartásbeli. Így a gyerek is jól jár, és a családban is megmarad a harmónia.
Én úgy éreztem, nem bírok ki még egy hosszú telet otthon a kislányommal. A férjem sokat dolgozik, az esti órákban ér haza, és a hideg szélben, hófúvásban nem lehet otthonról kimozdulni. Azt gondoltam, ha csak fél napra is visszamehetnék dolgozni, sokkal változatosabb lenne a hosszú tél is.
Szerencsémre, a munkáltatóm megértő és mindenben meg tudtunk egyezni. Nyolctól délig dolgozom, délután pedig újra százszázalékos anya lehetek. A kicsit először óvodába akartam adni, de mivel szeptemberben még csak huszonhat hónapos volt, úgy döntöttem, nem teszem ki őt ekkora változásnak. A másik ok pedig az volt, hogy a gyermekközösségben a kicsik rendszerint elkapják egymástól a betegségeket, és ettől is szerettem volna őt még egy ideig megóvni. Elkezdtem dadus után nyomozni. Minden ismerősömnél érdeklődtem, ismernek-e egy megbízható gyerekvigyázót? Akadt is néhány jelölt, és a nyerő dadust végül egy kismama-barátnőm ajánlotta. A dadus vigyázott az ő fiára is, és nagyon elégedett volt vele.
Két alkalommal csak ismerkedtünk: együtt eltöltöttünk vele egy-egy órácskát nála. A harmadik alkalommal már fél órára otthagytam a gyermekemet. A kislányom pityergett ugyan, de másnap, mikor újra elmentünk, és már egy órára maradt a dadussal, nem sírt – jókedvűen várt rám a bejárati ajtóban. Azóta nyugodt szívvel hagyom őt a gyerekvigyázónál. S a kislányom sokszor nem is akar hazajönni: azt mondja, hogy ő még olyan jól játszik…
Azután, hogy rátaláltam a megfelelő dadusra, elkezdhettem dolgozni. A reggeli felkelés és készülődés is simábban ment, mint amire számítottam. A kollégák pedig szívélyesen üdvözöltek újra maguk között, és én úgy éreztem, hogy bár csak napi négy órára, de visszakaptam a régi életemet. Három hét után elmondhatom, hogy élvezem a munkát, jól érzem magam a bőrömben. Nincs lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy nem maradtam a gyerekemmel három évig otthon. Már-már azon kapom magam, hogy bűntudatom van, mert ennyire összejött minden, mert elégedett vagyok a helyzetemmel: a kislányom jól érzi magát, a férjem támogat, a nagymama segít, a főnököm, aki ráadásul férfi, teljes mértékben megérti, hogy nekem most a legfontosabb gyermekem, és a munka csak ez után jöhet!
Valószínűleg kevés olyan anya van, aki hozzám hasonlóan szerencsés.
Amikor szülni mentem, azt mondogattam, hogy az anyaszabadság után keresek magamnak egy másik munkahelyet. Most azonban úgy érzem, megütöttem a főnyereményt, és igyekszem megbecsülni a kialakult helyzetet.
Változok én is, úgy ahogy a világ és az emberek körülöttünk. S csak abban bízok, hogy egyre sokasodni fognak azok a munkáltatók, akik nem rettennek vissza a kisgyerekes anyák alkalmazásától, és adnak nekik esélyt. Ehhez talán nem is kell pozitív diszkrimináció – elég egy csöppnyi emberség...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Babagondozás hőség idején
Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!
2024.7.19.
Mikor nagyobb a gyerek
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.
2022.2.24.
Tápszer a babának
Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...
2020.12.20.
Melyik a legjobb tápszer?
A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.
2020.12.7.
Mi legyen a gyerekkel?
A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.
2020.9.22. 34
Nem értem...!
Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.
2020.2.12.
Apák a szülőszobán
A gyermek születésekor két dolgot él át egy apa: csodát, a születés élményét, és az anya iránti tiszteletet.
2019.10.19.
Sokadszor a szoptatásról
Ez a cikk nemcsak arról szól, mennyi támadás érte az ötödször is apává vált Jamie Olivert, mikor a szoptatás fontosságáról szólt: a szerző saját tapasztalatait és tanácsait is megosztja az olvasókkal.
2016.8.30. 4