Egy délután kezdődött (1)


Csimár Mariann  2008.4.11. 9:55

Ülök az ágyon laptoppal az ölemben, és azon gondolkozom, miként is írjam meg betegségem történetét.

Valahogy el kell kezdenem – tűnődtem magamban, de aztán rájöttem, hogy legjobb, ha mindjárt a közepébe vágok.

Az egész 2005 januárjában kezdődött. Egy délután vettem észre, hogy a jobb mellemben van egy apró csomó. Teljesen kitapintható volt, de nem gondoltam semmi rosszra. Még a férjemet is megkértem rá, hogy nézze meg. És igen ő is érezte. Három nap múlva mintha eltűnt volna a göb, hiába tapogattuk. Így telt el a következő egy-két hónap, hol éreztem, hol meg nem. Aztán március tájékán újból megjelent, csak sokkal nagyobbnak és keményebbnek tűnt. Bevallom egy kicsit meg is ijedtem. A kolléganőimnek is megemlítettem, jól le is szidtak, amiért még mindig nem mentem el orvoshoz.

Olyan munkahelyen dolgozom, ahol nagyobb részt nők dolgoznak, és majdnem mindent megbeszélünk egymással. Mondták is, addig ne merjek dolgozni, amíg nem megyek el az orvoshoz. Másnap jelentkeztem az onkológián, kivizsgálásra. Az orvos azonnal kért egy időpontot a mammográfiára, másnap reggel már túl is estem rajta. Az eredmény másfél óra múlva elkészült. Következett az ultrahang, majd a citológiai vizsgálat. Mindez egyetlen nap alatt, pontosan 2005. április 1-jén. Gondoltam, biztosan van valami baj, ha ennyiféle vizsgálatra van szükség...

Jó lett volna április elsejei tréfának felfogni a dolgot, de sajnos nem az volt. A citológia eredménye hétfőre készült el, a sebészetre kellett érte mennem. A doktornő szépen kiterítette elém mind a három leletet, aztán közölte, hogy ez sajnos egy kb. 3-3,5 cm átmérőjű rosszindulatú daganat….

Mindent elmondott: hogy először kemoterápiára lesz szükség, hogy csökkentsék a daganat méretét, aztán jöhet a műtét, utána pedig a sugárkezelés. Nyugtatgatott: ne aggódjak, mindenféleképpen emlőmegtartó operáció lesz, nem kell feltétlenül ebbe belehalni. Jól megvigasztalt…, de eszem ágában sincs meghalni!

A kórházból hazafelé jövet azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Szerintem fel sem fogtam, mi történik velem. Ráadásul az anyósom és a férjem is telefonált, épp mikor bandukoltam vissza a munkahelyemre. Nem is tudtam nekik igazából mit mondani, csak annyit mondtam: rossz a lelet. Biztos megijesztettem őket.

Visszaérve a munkahelyemre a kolléganőim megkérdezték, mi a helyzet? Persze elbőgtem magam. Próbáltak vigasztalni, de tudtam, mindezzel nekem kell megküzdenem. Nem hagyhatom, hogy a rák győzzön! Átfutott az agyamon, hogy milyen hitvány az élet. Miért pont én?! Dühös voltam, vádaskodtam, de szerintem hasonló esetben mindenki így reagál.

Délután aztán mindent elmondtam a családomnak. Nem mutatták, hogy padlóra kerültek a hír hallatán, de tudom, nekik sem volt könnyű. A fiam, aki akkor tizenhat éves volt, felnőtt módjára kezelte a helyzetet. Láttam rajta, hogy nagyon bántja az egész, de hát ő sem tudott mit tenni. Én pedig elhatároztam, és azt hiszem ezt ki is mondtam, hogy meg fogok gyógyulni, nem hagyom, hogy 39 évesen a „gyilkos kor” legyőzzön. Meg kell gyógyulnom Miatta, önmagam és a családom miatt.

Május 19-én kezdtem el a kemoterápiás kezelést. Az első kettőt még elég jól tűrtem, egyszer sem lettem rosszul, bár a hajam az első kezelés után két héttel csomókban kezdett hullani. Úgy döntöttem, lenyíratom, ne legyen tele vele a lakás. Érdekes módon lelkileg nem viselt meg túlzottan, hogy kopasz vagyok, egyszerűen csak vettem pár divatos kendőt. Parókám is volt, de nem használtam. Sokkal kényelmesebbek voltak a kis kendőcskék. Egyetlen egyszer tettem fel a parókát: a fiam ballagásán. Nem szerettem. Mármint a parókát. A családtagjaim nagyon kedvesen azt mondták, hogy ne törődjek semmivel, ők így is szeretnek. A fiam sem szégyellt a barátai előtt, mert hát azért a haverok továbbra is feljártak hozzá, én meg volt, hogy kopaszon fogadtam őket. De nem jelentett gondot a számára, fel merte vállalni, hogy az anyukája rákos.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

HarleyNiki, 11. 04. 2008 20:40:14 szia
Szia Kollegina! Nagyon tetszik az írásod, szuper lett! Én akár hányszor elolvasom a szemem tiszta könny lesz, tényleg nagyon szépen leírtad, és le a kalappal a családod előtt, hogy mindenbe melletted voltak!!!!! :) nagypuding :)
gyöngyusz, 11. 04. 2008 21:05:18 szia
Már egyszer sírva olvastam a történeted azt hiszem ez most is úgy sikerül,de az a lényeg hogy te győztél és mindíg vidám vagy és ha buli van te ott vagy és boldog vagy jó kedvű. Szerintem ez a lényeg mindenkinek aki szeret ,vagyunk egy jó páran./ugye tudod/
G.JUDIT, 11. 04. 2008 21:39:46 lelki erő...............
SZIA! a lelki erőd óriási,és persze az élni akarás. MINDEN JÓT KIVÁNOK!!! üdv. Judit
    
Macimariann, 12. 04. 2008 15:12:58 Re: lelki erő...............
Kedves Judit! Köszönöm szépen kedves szavaidat és én is minden jót kívánok neked. Üdv: Macimariann
fffevi, 11. 04. 2008 22:30:34 Derű
Kedves Macimariann! Köszönöm, hogy megosztod a történeted másokkal. Nekem nagyon sokat segítettél eddig is, a példáddal, a tanácsaiddal. És érdekes, ha megkérdezem ritka levélváltásunk egyikében, 'hogy vagy', valahogy a végére mindig az sül ki, hogy 'jól'. És ez annyira ritka! Általában az ilyen jellegű beszélgetések egymás betegségének túlszárnyalására épül. Annyira jó lenne, ha megtanulnánk, amit te közvetítesz: "igen, sok mindent megéltem, de igyekszem jól lenni". Még egyszer: KÖSZÖNÖM! Évi
contra55, 12. 04. 2008 16:46:42 Emlékszel?
Szia Drága! Emlékszem, hogy reagáltam akko, amikor megtudtam, hogy mi is történt veled. Biztosan te is emlékszel... Nagyon fájt, hisz évek óta barátnők voltunk/vagyunk, és nagyon megijedtem. Remélem most már ennyi idő után azt mondhatom, hogy túl vagy rajta, és legyőzted... Ebbn reménykedek én is (és tudom, hogy Te is). Vigyázz magadra, nagyon szeretlek: Edi
Zita, 12. 04. 2008 19:34:33
Kedves Mariann Mindent el lehet erni es le lehet gyozni, ha igazan akarjuk. A Te peldad is ezt igazolja. Sok sikert! Zita
boris_007, 13. 04. 2008 13:36:58 Csak így tovább!
Kedves Mariann! Nagyon megható de tanúságos a cikk amit írtál. Nagyon sok embernek segíthet hogy küzdjön, és ne adja fel a reményt! Csak így tovább! Jó egészséget kívánok neked és családodnak!
Macimariann, 13. 04. 2008 17:38:31
Kedves Nagypuding, Gyöngyusz, Évi, Edi és mindenki aki hozzászólást írt a cikkemhez. "A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait." (Brown, Pam) KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK NEKEM! Mottóm: "Ha bánkódom a múlton és aggódom a jövőm felől, akkor nem tudom élvezni a jelent." Igyekszem e szerint élni.
Edi, 18. 04. 2008 12:45:10 Igy van
Drága Barátnőm! Teljesen igazad van a barátságot illetően. Nekem sokszor fura emberek bírálták a barátnőimet (szinte) mindegyiket. De ezek a fura az emberek már nincsenek mellettem. Te tudod nagyjából kiről is írok. De tudod milyen vgyok: akit szeretek, amellett KIÁLLOK foggal, körömmel... Legyen még sok-sok szép éved Neked is a családoddal együtt (mert őket is imádom), és nekem is. Csabinak, Norbinak (és a többieknek) sok-sok köszönet, amiért végig melletted álltak, és segítettek amiben kellett a nehéz időkben... Ti amo! Edi
@


Kapcsolódó cikkek

Egy délután kezdődött (2)

Csimár Mariann

A harmadik kemoterápiás kezelés szörnyű volt.

2008.4.12.  8   

A rovat további cikkei

Nincs kinek

Kovács Márta

Nehezen viselem, ha nem vesznek rólam tudomást.

2014.4.16.   


Hős

Kovács Andrea

Van egy betegség, amelynek ha csak kimondják a nevét, összerándul az ember.

2011.7.20.   


Előzzük meg a mellrákot!

Halász Kata

A mellrákról nem lehet eleget beszélni, ezt mutatják a statisztikai adatok is:

2010.10.19.   


Nyugodj békében!

Póda Erzsébet

Végső búcsú kolléganőnktől, barátnőnktől, Fülöp Évától (1978-2010).

2010.4.19.  9   


Műtétek, műtétek (5)

Prikryl Vera

Tavaly azzal fejeztem be a történetemet, hogy soha többet nem írok, akármi történik is velem.

2010.4.14.   


Csodaszép tavasz

Krajcsi Erzsébet

Az a csodaszép tavasz! Lesz-e olyan még egyszer? Zöldelltek a fák, sok már virágba is borult, és azok az illatok…!

2009.3.28.  3   


Műtétek, műtétek (4)

Prikryl Vera

Sajnos a sors úgy hozta, hogy folytatnom kell a történetemet.

2009.2.24.  5   


Műtétek, műtétek (3)

Prikryl Vera

Mikor szavakba öntöttem történetemet és harcomat az emlőrákkal, még nem gondoltam, hogy folytatást is fogok írni.

2009.2.5.  5   


Anyu, apu, mi és a rák

Fodor Tekla

Hatodikos voltam, amikor kimondták a kegyetlen diagnózist.

2008.11.14.  2   


Soha ne keseredjünk!

Bozsó Ilona

Tavaly augusztusban a mammográfián derült ki, hogy több kisebb daganat van a jobb mellemben.

2008.10.20.  3   


Diagnózis: petefészekrák (2)

Fülöp Éva

Mintha az első adag kemoterápiás infúzió még jót is tett volna nekem…

2008.9.20.  4