Egy délután kezdődött (2)


Csimár Mariann  2008.4.12. 7:01

A harmadik kemoterápiás kezelés szörnyű volt.

Miután hazaértünk estefelé elkezdtem hányni, kezem-lábam remegett. Még életemben nem éreztem magam olyan rosszul, mint akkor. Hiába vettem be hányáscsillapítót, csak hánytam-hánytam, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Éjjel már annyira rosszul éreztem magam, hogy szinte halálfélelmem volt. Szerintem a férjem is nagyon meg volt ijedve, hirtelen nem is tudta, mit csináljon. Mondtam: hívd az orvost! Kihívta az ügyeletet, de nem sok mindent tudtak velem kezdeni. Adtak hányáscsillapító injekciót a fenekembe, ami nem ért semmit. A hányások nagy nehezen megszűntek, és hajnali három óra felé el tudtam aludni. Másnap már nem hánytam, de még öt napig volt hányingerem.

Ez volt az utolsó kezelés a műtét előtt. Kiderült, a daganat egy centit zsugorodott, úgyhogy mehettem a kés alá. Megkerestük az orvosomat, aki közölte, hogy nem tud megműteni és átirányított a kollégájához. Nekem mindegy volt, ki operál meg: egyszerűen csak túl akartam lenni rajta.

Július 20-án került sor a műtétre. Még előtte kellett egy MRI-t csináltatni, mert az döntötte el, hogy le kell-e venni a mellem vagy nem. Hát le kellett venni… Még mindig túl nagy volt a daganat, a mellem pedig kicsi. Jobb lett volna fordítva, de hát ez nem kívánságműsor…

Amikor a sebész közölte mi a helyzet, teljesen magam alá kerültem. Féltem a férjem reakciójától, láttam mekkorákat pislogott, amíg a sebész beszélt. Ám a végén nagyon józanul csak annyit mondott: a mellemet lehet pótolni, de az életemet nem, és ő ezután is ugyanúgy fog szeretni, mint eddig. Ha nem jobban. És ez a mondata, nekem mindennél többet jelentett. A fiam is azt mondta, hogy anyu, mi így szeretünk, most az a fontos, hogy meggyógyulj. És milyen igazuk volt! Akkor jól kibőgtem magam, mert egy nőnek elég nehéz megemésztenie, hogy innentől kezdve egy cicivel kell, hogy éljen. Legalábbis addig, amíg nem lehet pótolni. Mert azt tudtam, hogy ha 1-1,5 év múlva tünetmentes leszek, akkor jöhet a plasztikai sebész, aki majd csinál nekem szép ciciket.

A műtét rendben lezajlott, nem volt semmi komplikáció. Utána sem éreztem magam rosszul, sőt a körülményekhez képest kifejezetten jól voltam. Műtét másnapján anyósom és a fiam meglátogatott és egész délután kint voltunk a parkban. Amikor a kolléganőm jött, vele is. Mondta, hogy nem is úgy nézek ki, mint aki átesett egy műtéten. És fittnek is éreztem magam.

A műtét után még három kemoterápiás kezelés következett. Ezeket nagyon-nagyon rosszul tűrtem. Aznap, mikor megkaptam, mindig hánytam. Hiába kaptam hányáscsillapítót, meg Sanaxot. Szinte már pszichés alapon is rám jött a rosszullét. Még be sem kötötték az infúziót, már szaladtam is ki hányni. Nagyon rossz érzés volt! De ennek már vége. Mivel a daganatom hormoreceptor pozitív volt, ezért most hormonkezelést kapok, ami abból áll, hogy négyhetente kapok injekciót a hasamba, és minden nap Zitazoniumot kell szednem. Most jól érzem magam, 2005 novembere óta újból dolgozom. A műtét óta már két és fél év telt el, és azóta tünetmentes vagyok, minden leletem negatív. Éreztem, hogy így lesz, mert nagyon akartam, hogy így legyen!

Szerencsés vagyok, hogy olyan családom van, akire mindig lehet számítani. Sokat segítettek nekem, hogy átvészeljem ezt az időszakot. Végig mellettem álltak. De azt hiszem a természetem is szerencsés, mert nem fogtam fel annyira tragikusan a dolgokat, hogy lelkileg megviseljen. Az egész betegségem alatt éreztem, hogy mennyien szeretnek: a kolléganőim, a barátaink, és elsősorban a család. A kolléganők is sokszor felhívtak, hogy érdeklődjenek, mi van velem, jól vagyok-e, és nagyon várnak vissza dolgozni. Tudtam, hogy szükségük van rám, és így is álltam a dolgokhoz.

Nagyon sok könyvet, cikket olvastam az emlőrákról, és megtudtam, hogy sok nő nehezebben viselte el azt, hogy nincs haja, mint azt, hogy hiányzik a melle. Pedig a haj a legkevesebb ebben a betegségben, hiszen a kezelések befejeztével úgyis kinő. Én hét hónapig voltam ugyan nem teljesen kopasz, de alig volt hajam, mégis jártam dolgozni. Ezalatt ugyanúgy éltem, mint azelőtt, nem gubóztam be, nem titkoltam el a betegségemet. Elmentünk üdülni, járunk bulizni a barátokkal. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy meghalhatok, pedig az én daganatom közepesen agresszív volt. Mégis mindvégig az lebegett előttem, hogy meggyógyulok. Ha bárki megkérdezte tőlem, miért van kendő a fejemen, őszintén elmondtam neki mindent. Azt sem titkolom, hogy levették a mellem, igaz egy kívülálló számára ez nem látszik. Szerintem sok nő ott követi el a hibát, hogy nem mer róla beszélni. Pedig ha az ember beszél az érzelmeiről, a betegségéről, az már fél gyógyulás. Én szerencsére képes voltam erre. Hiszen akármilyen kemény is az élet, minden egyes rossz periódusnak vannak boldog és felemelő pillanatai.

Egyik este kinéztem az ablakon, felnéztem a sötét égre, a holdra és a csillagokra, s egy pillanatra visszagondoltam azokra a hónapokra, amikor a műtétre vártunk, amikor a kemoterápia uralta az életünket, s amikor a sötét éjszakák annyira hosszúnak tűntek. Aztán újra a jelenben találtam magam, visszabújtam a férjem mellé, és arra gondoltam: igazán gyönyörű az élet.



Hozzászólások

gyermek, 15. 04. 2008 13:47:15
Kedves Mariannka! Ha nem ismernélek, hihetetlennek is gondolhatnám ezt a történetet. Akkora optimista felfogást látok az írás mögött, hogy irigylésre méltó.Ennyi év távlatából is újra éltem a történeted és megrigattál. Mindig csodáltuk a kitartásodat és biztos, hogy ez is közrejátszott a gyógyulásodban. Persze sok -sok minden más is kell hozzá. Én személy szerint nagyon tisztellek ezért, ahogy "kivágtad a rezet".Igaz, hogy nem fogtuk a kezed, a legrosszabb napokon és bátorítottunk, de az te is érezted, ahogy melletted álltunk. Jó, hogy velünk vagy és még nagyon sokáig így lesz! Mindenkinek példát mutattál, hogy hogyan kell felvenni a betegséggel a versenyt. Sok puszi: kolleganőd! rozalicska@
    
Macimariann, 16. 04. 2008 06:26:43 Re:
Kedves Rozalicska@! Köszönöm, hogy mellettem voltatok amikor kellett még ha szó szerint nem is fogtátok a kezem én tudtam, hogy velem vagytok. Úgy érzem elégedett és boldog vagyok, mert ilyen kolléganőim és barátaim vannak. P: Macimariann
Csincsi, 16. 04. 2008 18:35:07 gratulálok!
Drága MaciM! Sokadszorra olvasom betegséged történetét, és valahányszor olvasom e sorokat, mindig beleborzongok, és szinte veled élem ezt a szörnyűséget, ugyanakkor mégis erőt és bátorítást adnak ezek a sorok, hogy lehet így is felfogni és átélni egy ilyen betegséget, amelytől - szerintem -mindenki rettegve fél. Itt, a környezetünkben, mellettünk élted meg ezeket a borzalmas éveket, és mindannyiunknak példát mutattál a pozitív hozzáállásodból, emberi tartásból. Sokszor elgondolkodtam, hogy mi, vajon hogy viselnénk, ha mi kerülnénk ilyen helyzetbe. Mindenesetre elgondolkodtatóak a soraid, mintegy tükröt tartva sokunknak, akik gyakran elégedetlenek vagyunk az életünkkel. Elmondhatom, hogy sokat tanultam Tőled, és bizony a mai napig felnézek Rád, mert e betegséghez való hozzáállásod, és küzdelmed példaértékű. Boldog és büszke vagyok, hogy kevés barátaim közt téged is számon tarthatlak!!! Maradj meg mindig ilyen optimista, vidám és szeretetreméltó EMBER, mint amilyen vagy. Kívánságom pedig mi más is lehetne; még legalább 50 évig élvezhessük egymás barátságát! Pusszi: Csi
    
MaciM, 17. 04. 2008 19:50:57 Re: gratulálok!
Drága Csincsi! Az elmúlt napokban annyi pozitív visszajelzést és szeretetet kaptam, hogy azt nem is tudom szavakkal leírni. Nem győzőm elégszer mondani, hogy boldog vagyok, mert ilyen barátaim vannak. Gazdagabb vagyok, mintha megnyertem volna a lottó ötöst. (Na jó, az is bejöhetne)! Köszönök neked mindent és ígérem még vagy 50 évig fogjuk élvezni egymás barátságát. Pusszancs: MaciM.
Urai Márta, 04. 05. 2008 09:58:37 Igy kell !
Kedves Mariann ! Szerintem nagyon szerencsésnek tudhatod magad, amiért ennyi segitökész ember áll melletted illetve, hogy ilyen pozitivan fogod fel a dolgokat. Én még most nagyon az elején vagyok ennek az egész kálváriának, de sokszor fognak eszembe jutni biztató soraid, hogy talán nekem is sikerülhet.. Igy ismeretlenül is minden elismerésem és gratulálok ! Jó egészséget, minden jót! Márti.
    
Macimariann, 04. 05. 2008 11:06:47 Re: Igy kell !
Kedves Márti! Köszönöm szépen a hozzászólásodat és nem győzőm elégszer hangsúlyozni,hogy tényleg szerencsés vagyok, amiért ilyen barátaim vannak. Ezt a cikket pontosan azért is írtam meg, hogy a hozzád hasonlóknak segítséget tudjak adni még így ismeretlenül is. Hinni kell, hogy sikerülni fog és ha mégis eluralkodik rajtad a kétségbeesés akkor gondolj rám. De írhatsz is az e-mail címemre és ígérem felvidítalak. Hülyeségben otthon vagyok.:) Neked is minden jót kívánok. Macimariann
schildne sas erika, 14. 05. 2008 14:16:34 fenymag
Drága Macimariann! Reggel Vera cikkén pityeregtem, most a Te írásodon. Nagyon bátor és klassz kis hölgy vagy. Én is megírtam a történetem, talán a héten megjelenik. Azt kívánom, hogy most már csak jó történjen az életedben és nagyon sok évig éljél egészségben és boldogságban a családod körében. Szeretettel ölellek. Era
Norsee, 18. 05. 2008 16:07:23 Gratuláció!
Szia! Gratulálok ehhez a cikkhez. Nagyon jó a cikk szerintem.
@


Kapcsolódó cikkek

Egy délután kezdődött (1)

Csimár Mariann

Ülök az ágyon laptoppal az ölemben, és azon gondolkozom, miként is írjam meg betegségem történetét.

2008.4.11.  10   

A rovat további cikkei

Nincs kinek

Kovács Márta

Nehezen viselem, ha nem vesznek rólam tudomást.

2014.4.16.   


Hős

Kovács Andrea

Van egy betegség, amelynek ha csak kimondják a nevét, összerándul az ember.

2011.7.20.   


Előzzük meg a mellrákot!

Halász Kata

A mellrákról nem lehet eleget beszélni, ezt mutatják a statisztikai adatok is:

2010.10.19.   


Nyugodj békében!

Póda Erzsébet

Végső búcsú kolléganőnktől, barátnőnktől, Fülöp Évától (1978-2010).

2010.4.19.  9   


Műtétek, műtétek (5)

Prikryl Vera

Tavaly azzal fejeztem be a történetemet, hogy soha többet nem írok, akármi történik is velem.

2010.4.14.   


Csodaszép tavasz

Krajcsi Erzsébet

Az a csodaszép tavasz! Lesz-e olyan még egyszer? Zöldelltek a fák, sok már virágba is borult, és azok az illatok…!

2009.3.28.  3   


Műtétek, műtétek (4)

Prikryl Vera

Sajnos a sors úgy hozta, hogy folytatnom kell a történetemet.

2009.2.24.  5   


Műtétek, műtétek (3)

Prikryl Vera

Mikor szavakba öntöttem történetemet és harcomat az emlőrákkal, még nem gondoltam, hogy folytatást is fogok írni.

2009.2.5.  5   


Anyu, apu, mi és a rák

Fodor Tekla

Hatodikos voltam, amikor kimondták a kegyetlen diagnózist.

2008.11.14.  2   


Soha ne keseredjünk!

Bozsó Ilona

Tavaly augusztusban a mammográfián derült ki, hogy több kisebb daganat van a jobb mellemben.

2008.10.20.  3   


Diagnózis: petefészekrák (2)

Fülöp Éva

Mintha az első adag kemoterápiás infúzió még jót is tett volna nekem…

2008.9.20.  4