Rák? Vagy mégsem?


Remény Éva  2008.7.22. 11:12

A meg sem fogant második gyermekem mentette meg az életemet.

2006 júniusa örökre emlékezetes marad számomra. Sajnos, nem egy örömteli esemény miatt. Második gyerek helyett mellrákot osztott rám a sors. Az akkor kétéves kisfiam mellé szerettünk volna kistestvért. Korábban rendszeresen jártam szűrővizsgálatra, ezért teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezúttal is felkeresem a nőgyógyászomat, egy teljes kivizsgálást kérve, hogy testileg is készen állok-e egy baba kihordására. Ekkor voltam 40 éves.

A vizsgálatok során a melleimet először tapintással, majd ultrahanggal vizsgálta az orvos. Mivel semmilyen panaszom nem volt, mindent rendben talált, így nyugodtan feküdtem az ultrahang készülék alá. Egy bizonyos helyen a vizsgálófej sokáig időzött, és a doktor úr szemmel láthatólag nyugtalanabb lett. Tisztán látszott a monitoron, hogy ez „már” nem „csak” ciszta.

Ettől a pillanattól kezdve nemcsak az események gyorsultak fel (azonnali mammográfia, biopszia), hanem túlzás nélkül állíthatom: az egész életem megváltozott. Négy-öt nap leforgása alatt kezemben volt a diagnózis, hogy rosszindulatú daganatom van: vagyis rákos vagyok. Amin az ember egy ilyen diagnózis hallatán keresztül megy, azt nehéz szavakba önteni. Sírás, zokogás, félelem, aggodalom, millió kérdés, kételyek... Egészséges ember ezt nem igazán tudja áterezni, csak aki hasonló cipőben jár.

Egy hét leforgása alatt a létező legtöbb információt begyűjtöttem a mellrákról. Számomra egyértelmű volt, hogy kikérem még egy orvos véleményét is, több szem többet lát alapon. Telefonálgatás, protekció, több órás várakozás után sikerült bejutnom egy másik orvoshoz is.

A mai napig nehéz elhinnem, ami akkor történt velem. Ő ugyanis közölte, hogy engem aztán jól megijesztettek, nincs a mellemben semmiféle daganat. Pár nap eltéréssel két lelet volt a kezemben: az egyik arról, hogy emlődaganatom van, valamint egy másik arról, hogy makkegészséges vagyok!

Embertelen lelki csatákat vívtam ezekben az időkben.

Nem volt mit tenni: kerestem egy harmadik orvost, aki aztán szintén megerősítette a rosszindulatú tumor diagnózisát.

Júliusban került sor a műtétre, majd pár hét elteltével megjött a szövettani eredmény. Az orvosok véleménye egyértelműen az volt, hogy a kemoterápiát nem fogom megúszni. Ezért a műtét utáni két hétben lelkileg-testileg-szellemileg edzettem magam a kemoterápiára. A hajam rövidre vágattam, az immunrendszer erősítésére elkezdtem táplálékkiegészítőket szedni. Azt hiszem, ekkora már szinte mindent tudtam erről a kegyetlen betegségről, valamint a kezelésekről is.

Az égiek kegyesek voltak hozzám, a kemoterápiát illetően. A szövettani eredmény alapján nem volt szükségem rá. Addigra viszont annyira beletörődtem a sorsomba, hogy az orvosok legnagyobb döbbenetére, követeltem, hogy igenis akarom, és miért nem adjak, mikor ez az egyik legnagyobb fegyver a rákos sejtek ellen… Így utólag valóban belátom, hogy nagy feltűnést kelthettem ezen kijelentésemmel. Ma már persze örülök, hogy megúsztam, és remélhetőleg soha nem lesz rá szükségem.

Összesen harminchárom alkalommal kaptam sugárkezelést, és öt évig kell antihormon kezelésben részesülnöm. A sugárkezelést aránylag jól bírtam, ellentétben az antihormon kezeléssel. Lassan két éve gyötrődöm a mesterséges klimax minden velejáró tüneteivel. Talán most már lassan elfogadom, hogy mesterségesen kasztráltak és nem lehet többé gyerekem… Ezt tudtam a legnehezebben feldolgozni, hiszen pontosan a testvérke tervezésekor derült fény a betegségre. Hónapokig jártam pszichiáterhez. Lehet, hogy a meg sem született gyerekem mentette meg az életemet…

Jelenleg tünetmentes vagyok, igaz a kezelések miatt híztam tíz kilót, de köszönöm jól vagyok, élek, és ez a legfontosabb! A fiamnak még nagyon sokáig szüksége van az édesanyjára, és nekem is őrá.



Hozzászólások

Fevi, 23. 07. 2008 12:58:45 remény...
Drága Druszám! Nagyon örülök, hogy megosztottad a történteket velünk. Ha jól emlékszem, a honlapomon keresztül írtál nekem először. Aztán, amikor először beszéltünk telefonon -kb. 40 percig-, mennyire kétségbe voltál esve, hiszen olyan precíz és mindenre odafigyelő nő vagy, hogy még a tervezett fogantatás előtt is elmentél dokihoz. És erre kétfelé beszéltek... hát nem tudom, én hogy bírtam volna ki azokat a napokat. Viszont te néhány nap alatt 'kiokosodtál' a betegséggel kapcsolatban is, és te lettél a mi Fórumunk Doktornénije és egyben a Reményünk, hogy igenis, mindent kiharcolva, ami jár nekünk, esélyünk lehet a gyógyulásra. Kívánom, hogy találj sok-sok örömet a "Kiskorúban" és általában az életedben. Nagyon szeretlek! :-) Fevi
    
remeny, 16. 08. 2008 15:26:37 Re: remény...
Draga Eva , most jutottam el oda , hogy valaszoljak Neked. Nagyon köszönöm amit ertem tettel , teszel . Nelküled ez a cikk sem jött volna letre. Nagyon szeertlek. Eva
éva, 23. 07. 2008 22:50:02 hasonló
Kedves Éva, nem csak a nevünk hasonlít, hanem az is, hogy kénytelenek vagyunk egy gyermekkel megelégedni. Én is pont akkor letten beteg, mikor a másodikat szerettük volna a világra hozni, szóval nagyon tudom, mit éreztél/érzel. Én is megsirattam a megnemszületett kistestvért és még mindíg szomorúság önti el a szívem, mikor a lányom egy kisseb gyerekkel játszik... persze a gyerekem a legféltetteb kincsem és boldog vagyok, hogy van nekem, de senki olyan nem érti meg ezt a fájdalmat, akinek lehet gyereke... Mindennek dacára azt mondom, hogy az élet szép, ezért élvezzük amennyire csak lehet!!! Puszi éva
fenymag, 30. 07. 2008 12:48:02 szia doktornénink
Drága Remény Évikém! Jó, hogy Te is megírtad a történetedet. Én is megírtam ide tavasszal. Nem is emlékeztem rá, hogy így szereztél tudomást erről a szemétségről. Nagyon nehéz lehetett. Hála Istennek, hogy jól vagy és kiskorú megszépíti az életed. És a sok segítségért, amit a fórumon nyújtasz nekünk külön köszönet. Szeretettel ölellek Era
ovics, 18. 08. 2008 21:15:47 szintén
Nekem is melldaganatom volt 11 éve.Kemo-sugár-kemo-bogyó 5 évig. Hittem a gyógyulásomban és elértem ezt.
@


A rovat további cikkei

Nincs kinek

Kovács Márta

Nehezen viselem, ha nem vesznek rólam tudomást.

2014.4.16.   


Hős

Kovács Andrea

Van egy betegség, amelynek ha csak kimondják a nevét, összerándul az ember.

2011.7.20.   


Előzzük meg a mellrákot!

Halász Kata

A mellrákról nem lehet eleget beszélni, ezt mutatják a statisztikai adatok is:

2010.10.19.   


Nyugodj békében!

Póda Erzsébet

Végső búcsú kolléganőnktől, barátnőnktől, Fülöp Évától (1978-2010).

2010.4.19.  9   


Műtétek, műtétek (5)

Prikryl Vera

Tavaly azzal fejeztem be a történetemet, hogy soha többet nem írok, akármi történik is velem.

2010.4.14.   


Csodaszép tavasz

Krajcsi Erzsébet

Az a csodaszép tavasz! Lesz-e olyan még egyszer? Zöldelltek a fák, sok már virágba is borult, és azok az illatok…!

2009.3.28.  3   


Műtétek, műtétek (4)

Prikryl Vera

Sajnos a sors úgy hozta, hogy folytatnom kell a történetemet.

2009.2.24.  5   


Műtétek, műtétek (3)

Prikryl Vera

Mikor szavakba öntöttem történetemet és harcomat az emlőrákkal, még nem gondoltam, hogy folytatást is fogok írni.

2009.2.5.  5   


Anyu, apu, mi és a rák

Fodor Tekla

Hatodikos voltam, amikor kimondták a kegyetlen diagnózist.

2008.11.14.  2   


Soha ne keseredjünk!

Bozsó Ilona

Tavaly augusztusban a mammográfián derült ki, hogy több kisebb daganat van a jobb mellemben.

2008.10.20.  3   


Diagnózis: petefészekrák (2)

Fülöp Éva

Mintha az első adag kemoterápiás infúzió még jót is tett volna nekem…

2008.9.20.  4   


Diagnózis: petefészekrák (1)

Fülöp Éva

Múlt év decemberében, nem sokkal a harmincadik születésnapom előtt, még semmi jelét nem tapasztaltam annak, hogy valami nincs rendben...

2008.9.18.