Kalitkába zár a házasság?

Huszár Ágnes 2012.4.27. 5:30

Az egyik legszebb népdalunk szövege olyan képet fest elénk, amely szerint a kismadár csapdába esett...

Madár, madár, kis madár, mire vetemedtél,
Még tegnap is ilyenkor szemet szedegettél,
Tőrbe estek lábaid, oda szabadságid,
Kötve vannak szárnyaid, oda vidámságid.

Édes madár társaim, tőletek elváltam,
Még tegnap is ilyenkor veletek sétáltam,
Rabja lettem holtomig a csalárd világnak,
Dalolnom kell szüntelen a rossz madarásznak.

Ételem és italom van megelégítve,
Még sem tetszik a lakás, jut eszembe fészkem,
Bodzafának gallyai édesebbek voltak,
Patakoknak vizei ott is szebben folytak.

Az egyik legszebb népdalunk szövege olyan képet fest elénk, amely szerint a kismadár csapdába esett, kalitkába került és szüntelen énekelnie kell az őt foglyul ejtő madarásznak. A népdal szinte minden szava jelkép, és bizonyára sok néprajzkutató elemezte a dalszöveg jelentését. A dalt hallva az egyszerű olvasó is rögtön rájön, hogy bizony nem a kismadárról szól, hanem egy fiatal lányról, aki férjhez ment, és aki a szabadság elvesztéseként éli meg a házasságot.

Ez a lakodalmi dal hosszú évtizedeken át alakult ki és csiszolódott a magyar néphagyományban. A mondanivalója a régebbi paraszti társadalomban érvényes is volt, hiszen az eladósorba kerülő lányokat az egyik pillanatról a másikra gyakran úgy adták férjhez, hogy nem volt lehetőségük megismerni a leendőbelijüket. Abban a társadalomban legtöbbször nem alakulhatott ki a szerelem a fiatalok között, hiszen nem találkozhattak szabadon, és nem tölthettek együtt, mások szeme elől elbújva semennyi időt, meg sem ismerhették egymást. A fiatalokon kívüli körülmények, főleg a szülők akarata érvényesült a házasságok kötésekor, így egy akkor élő fiatalasszony tényleg börtönnek, bezárt kalitkának érezhette a házasságot.

Vajon mi a helyzet a mai házasságokkal? A témát feszegetve igazából nem feltétlenül kell házasságról beszélnünk, hiszen manapság rengetegen élnek együtt anélkül, hogy összeházasodtak volna. A kérdés talán úgy lenne pontosabb, hogy a közös élet kialakítása után vajon hány mai nő érzi magát kalitkába zárva. Erről és a dalszöveg hangulatáról, jelentéséről kérdeztem meg három nőt: három édesanyát. Mindhárman házasságban élnek, háztartást vezetnek, gondoskodnak férjükről és gyermekeikről. Teljes mértékben és a mindennapok szintjén érintettek a házasság témájában, emellett értelmes, érzelmileg intelligens nők.

A dalszövegről az első megkérdezett így vélekedett: „A dal egy szomorkás hangulatú képet: múlt század eleji falut fest elém, amelynek egyik házikójában egy fiatalasszony bánatoskodik este, lefekvés után, mikor már az egész ház elcsendesedett. Ő nem így képzelte a házaséletet. Nem tudta, hogy a szerelem átmeneti állapota túlságosan rövid, sokkal rövidebb, mint azt valaha is gondolta volna. Ő azt hitte, a szerelem és a házasság valami még jobbnak, még többnek, még szebbnek a kezdete. Azt hitte, ezek után a felhőtlen boldogság napjai jönnek. Ha megházasodik, büszke lehet, boldog lehet örökre – hogy valami olyan élet várja, mely beteljesedést ad: teljességet, folyamatos örömérzetet és harmóniát. Ehelyett csalódás érte, meg nem értés várta, sőt durvaság és megaláztatás, kemény, robottal teli hétköznapok, amelyekben lassan elhal a könnyed, játékos szerelem.”

Szerinte ez a dal virágnyelven ugyan, de élethűen foglalja keretbe a női sorsot, amely – ha bevalljuk, ha nem – olyan, mint egy kalitkába zárt énekesmadáré. A mai nők életével és a mai házasságok milyenségével kapcsolatban pedig így vallott: „A 21. századi nők éppen olyanok (de a 95 százalékuk biztosan), mint az egy, öt vagy tíz századdal ezelőtti nők. Bár rengeteg információ elérhető azzal kapcsolatban, miként lehet(ne) nőként is teljes életet élni, a nők többsége a mai napig behódol a rég idejétmúlt és már semmiben sem működő sztereotípiáknak. Egyfolytában boldog házasságra vágynak, és sokszor akkor is belemennek a házasságkötésbe, ha a belső hangjuk szinte sikítva tiltakozik. Kapaszkodót keresnek a régi szerepekben, és mikor rájönnek, hogy semmi sem olyan, mint ahogy azt ők képzelték – vagyis felébrednek Csipkerózsika-álmukból – már csak két választásuk marad. Vagy úgy élik az életüket, hogy önmaguknak is hazudnak, kelepcébe kerülnek, vagy le kell számolniuk a fodros-rózsaszínű elképzeléseikkel, és megtanulják, hogy kizárólag ők az irányítói saját életüknek, így könnyebbé válik számukra az életük, és szabadok lehetnek. Ám valamit jelenthet, hogy a mostanában köttetett házasságok általában öt éven belül véget érnek.”

A második riportalany, felnőtt gyerekek édesanyja, a dalszöveg elolvasása után egy olyan lányt látott maga előtt, aki egy jobb módban élő családba került a házasság által, de nem érzi otthon magát az új környezetben, hiányoznak családtagjai, barátnői és a megszokott élete. Férje nem túl kedves hozzá, nem igyekszik, hogy enyhítse honvágyát. Szerinte a dalszöveg „kapcsolódhat bármely kor nőihez: bár a lányok jó ideje már maguk választhatnak férjet, és nem boronálják össze őket, így is születnek olyan házasságok, amelyekben gúzsba kötve érzi magát a nő, és menekülne. Ennek oka lehet, hogy például nem ismerte meg igazán a másikat, mielőtt összekötötte vele az életét, és csak együtt élve derül ki, hogy erőszakos ember, aki tulajdonaként kezeli feleségét. Ha pedig a nőt a férfi által kínált jobb élet vonzotta, a házasság során esetleg arra jön rá, hogy férje az anyagi javakon kívül mást nem tud nyújtani.”

Amikor a harmadik feleséggel és édesanyával beszélgettem, nem elsősorban a házasság került szóba, hanem a gyermekvállalás. Ő úgy gondolja, hogy „a mai nők életében nem is a házasság, hanem a gyermek érkezése az, ami teljes mértékű változást hoz. A nő teljesen a családja felé fordul, nagyrészt kimarad a társadalmi életből, beszűkül számára az a tér, amiben mozog. Csak családi eseményeken vesz részt, a háztartással kell törődnie, és gyakran segítség nélkül kell boldogulnia. Ez a helyzet akkor még fokozódik és nehezebbé válik, amikor a párnak már két-három gyermeke van. Az édesanya szinte a társadalom szélére sodródik, csak anyukákkal beszélget és főleg a kisgyermekekről, ami eléggé egysíkú témává válik az évek során.”

Ahogy különös és egyedi emberi sorsok alakulnak ki az életben, úgy különböző házasságokat lát maga körül a szemlélődő. Ma Közép-Európában, jobb esetben a nők úgy alakíthatják az életüket, hogy ha házasságban is élnek, maguk dönthetnek életük folyásáról. Átgondolhatják, és úgy szervezhetik a családi életet, hogy magukra is szánjanak időt. Eldönthetik, hogy ezt az időt mivel töltsék, és hogyan kapcsolódjanak ki a háztartásvezetés hétköznapjaiban. Hogy ezt mi teszi lehetővé? Az, ha a családanyának van külső segítsége, egy nagymama vagy egy barátnő, aki időnként átvállalja a gyerekeket, vagy besegít a mindennapok feladataiban.

Emellett az is nagy segítség, ha a férj, az édesapa is aktívan részt vállal a gyerekek körül végzett tevékenységekben, és a háztartás teendőiben. Igaz, hogy ha ezt a nő ki akarja alakítani a család életében, akkor alapos átgondolásra és szervezésre van szükség, amit beszélgetéseknek kell megelőznie. Odafigyelő beszélgetésre talán a legtöbb családtag rávehető, amikor a férj is és a feleség is érzi és megérti, hogy a másik figyel rá, a kéréseit figyelembe veszi, majd a megbeszéltek alapján cselekszik.

Ha elmondjuk, hogy mit gondolunk, a másik – jó esetben – értelmesen reagál rá, akkor egy idő után eltűnik a kalitka, és az ember úgy érzi, hogy maga irányítja az életét. Kiszabadul a kismadár, vagy legalábbis időnként szabaddá válik néhány órára, amikor megkeresheti a maga örömét.