Szeret engem (?)

Nagy Anna 2012.4.20. 5:09

Szerelem volt, vagy csak az újdonság varázsa? – forgatta magában a kérdést Kata, miközben legbensőbb lelki tusái közepette tudta a választ.

Elvakította őt az a kép, akinek látni szerette volna azt az embert, akiért feláldozta az addigi életét. Volt már egy kapcsolata egy jószívű és őt imádó, bár hibákkal is rendelkező férfival, aki ragaszkodott hozzá, igaz, kapcsolatuk langyosnak sem volt nevezhető. Kata szerette a biztonságot jelentő tökéletlent, és kialakult köztük egyfajta kellemes megértés. Amikor aztán Kata életébe betoppant a másik, az első pillanattól tudta, hogy ez valami más lesz! Abban a másik férfiban volt valami varázslatos, titokzatos, sármos, valami ismeretlen. Harcolni kellett érte, és ő is küzdött. Hát egymásra talált a két kóborló lélek, s titkokat meséltek egymásnak. Kata teljesen felfedte önmagát, mert azt hitte, az új is olyan, mint a régi: ez a férfi is olyan, mint a másik, aki sosem használta ki a gyengeségeit.

A kapcsolat az elején izgalmas tusa volt. Aztán szenvedély. Ez a másik férfi azonban megszokta, tudta már, hogyan kell a nőket megtartani – csak éppen negatív értelemben. Önmagát jobban szerette, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy valakiben teljesen megbízzon. A szerelem álcája mögé bújtatta valódi énjét, de az ilyen idővel eltitkolhatatlanná válik. Kata naivan ezt előre nem tudhatta, ám kettejük élete már változást követelt. Így a lány döntött: feladta a biztonságot, és arra gondolt, kockáztatni kell, hátha egy új életpályán megismeri az igaz szerelmet – vagy önmagát. A férfi viszont nem tett lépést előre. Hónapok teltek, ígéretek távoztak a légtérbe, és mire Kata észhez tért, csapdában találta magát. Nem, nem verte meg a „kedvese”, fizikailag nem. De lelkileg mesterien büntette őt, aki az elején még el is hitte, hogy csak ennyit érdemel!

Volt, hogy ez a másik férfi kérdőre vonta legelső szerelme miatt, vagy szidta a családját, vagy ócsárolta Katát. Megtörtént, hogy szabadnapot intéztetett a lánnyal, hogy elmenjenek kirándulni, de egyszerűen minden bejelentés nélkül nem ment el Katáért – otthon hagyta. Ő pedig kiborulva felhívta, de a rossz ekkor is csak ő lehetett. Ahogy az lenni szokott, minden veszekedésbe torkollott, amely után a férfi roppant kedvesen viselkedett. Megszöktek a kedvenc szállodájukba, vele töltötte az éjszakát. A lány pedig szemet hunyt a sértegetések fölött, mert azt hitte, most révbe érnek. Ígéretek jöttek-mentek, de a beteljesülés elmaradt. Kata egy idő után átlátta a játékot, és egyre elkeseredettebb lett. Azért még mindig szót fogadott, vakon követte a másik férfit, aki ezt sem értékelte. Minden állítását megkérdőjelezte, ellenőrizte, és ha bebizonyosodott, hogy a lány nem csapta be, akkor azokat a hibákat vágta a fejéhez, amelyeket állítólag a kapcsolatuk elején „követett el” ellene.

Kata verembe esett, azt lefedték, őt nem eresztették többé.

Amikor már Kata szeretett volna távozni, a férfi nem eresztette. Csak annyi változott, hogy a nőt erőszakkal tartja, lelkileg zsarolva – még ma is.
Kata csak egy a sok nő közül, akik elszenvedik az ilyesféle érzelmi börtönt, sőt ezt tartják normálisnak. Vannak, akik kalitkában élnek, s a kulcs a férfinál van. Legalább is ők ezt hiszik. Az igazság az, hogy mindenkinél ott van a lehetőség a szabadulásra, a szabadságra. Kata is tudja ezt. De a férfi időnként enged, olyan áttetsző dolgokban, ami nem kíván áldozatot a részéről. Gyakran hangoztatja, mennyire szereti álmai nőjét, Kata pedig ma már eljátssza a hülyét.

Nők ezrei fogadkoznak nap, mint nap, hogy megváltoztatják az életüket, hogy leveszik a bilincset, feledik a sok sérülést, és újrakezdik. A végén mégis maradnak az alárendelt szerepben. Mert elveszítették az önértékelésüket, elfelejtették, hogy harcosok, hogy mennyire erősek, hogy nekik is joguk van a normális szabad élethez. Meddig tarthat ez? Míg a rák, a női betegségek meg nem keserítik életüket? Kihez fordulhatnak akkor? A kedves társukhoz? Akkorra annak már egy másik szeretője lesz...

Miért? Minek? Miképpen? Hogyan? Akkor már késő lesz a választ keresni, bár azt állítják, nálam sokkal okosabbak, hogy sohasem késő.