A legnagyobb költő


Angyal Sándor  2010.11.22. 4:45

133 éves lenne Léda és Csinszka szerelme: Ady Endre.

„Ady Endre világviszonylatban is a XX. század egyik legnagyobb költője, Petőfi óta a következő új főszereplő, akinek jelentőségéhez egészen József Attila fellépéséig senki sem fogható” – írták a költőóriásról.

Pontosan 133 évvel ezelőtt 1877. november. 22-én született Ady Endre. Érdmintszenten, Erdély északi részén látta meg a napvilágot. Apja Ady Lőrinc, anyja Pásztor Mária, aki két fiúgyermekéről féltő szeretettel gondoskodott.

A nagykárolyi piarista gimnáziumban kezdte meg a tanulmányait 1888-ban, majd a zilahi kollégiumba került, hogy tanulmányait befejezze. „Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később Nagyváradon is megújítottam kényszerű jogászkísérleteimet, de már rontóan közbenyúlt szép, kegyes terveimbe a hírlapírás. Debreceni félig jogász, félig újságíró, kissé csokoniaskodó életemből sikerült kiszabadulnom, s 1900 január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként. Nemsokára a Nagyváradi Napló szerkesztője lettem, sokat írtam, de kevés verset, dacból, öntemetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog” – írja önéletrajzában a költő.

Szerb Antal úgy fogalmaz Ady újságírói pályájáról, hogy az ő „újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi… költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét”. 1903 nyara van, amikor megismerkedik Brüll Adéllal, a Léda versek ihletőjével. Az ő szerelmük szenvedélyjel és vitatkozásokkal teli. Kapcsolatuk veszekedések és újra egymásra találások sorozata. Szakításukkor a költő megírja Lédának, soha nem szerette. Valójában nem csak az asszonyt, de a szerelmet is ki akarja zárni vele együtt az életéből.

Ady gyakran utazik Párizsba, szinte megrészegíti a város és annak lakói. „Szép ámulások szent városá”-nak nevezi a fények városát. 1906 februárjában jelenik meg első verseskötete Új versek címmel. Majd sorra jön a többi; 1914-ig évente jelentkezik új kötettel.

„Harminchat éves leszek, agglegény, kilenc év óta minden évben írok egy kötet verset, többnyire Budapesten és a falumban élek, s természetes, bár kissé szomorú, hogy igazában otthonom, lakásom nincs is" – fogalmaz önéletírásában. Ebben az idegállapotában veti papírra: „No és velem - ámbár nekem mindegy: vagy megházasodok vagy elzüllök vagy meghalok.” 1914-et írunk, amikor megismerkedik Boncza Bertával, akivel következő év márciusában házasságot köt, a lány apjának apellálása ellenére is. Ő lesz a fiatal Csinszka, Ady második nagy szerelme. A halottak élén című kötete 1918-ban jelenik meg. Az őszirózsás forradalom idején már halálos betegsége kínozza. A Nemzeti Tanács küldöttsége lakásán keresi fel, és köszönti benne a „forradalom viharmadarát”.

A haladó írók új szervezetének, a Vörösmarty Akadémiának alakuló ülésére elmegy, ahol elnökké választják, de ünnepi megnyitóját már nem képes előadni. 1919. január 27-én reggel éri utol a halál. A nemzet halottjaként temetik el.

Írásunk a www.litera.hu cikke alapján készült.



Hozzászólások

Enikő, 26. 11. 2010 17:03:25
Léda és Csinszka Adyba, mi pedig a verseibe szerettünk bele. Nekem is ő a nagy kedvenc.
@


A rovat további cikkei

Híres női portrék

Tompa Orsolya

A képi ábrázolásnak számtalan fajtája létezik, de valamennyi maradandó emléket hagy bennünk.

2023.9.26.    2


Magyar névadási szokások

PR-cikk

A szokás, hogy nevet adunk újszülöttnek, állatoknak és dolgoknak, az egyidős az emberiséggel.

2020.8.4.   


Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.  1    7


Idesanyám, indítsa el a farom!

Huszár Ágnes

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.11.23.    40


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24


Kettőszázhetvennégy

Huszár Ágnes

Ennyi szóból áll a legősibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.6.9.  4    8


Felvidéki hungarikumok

Huszár Ágnes

Vajon mit takar a kőttés, kőtés, kattancs, hajtovány fogalma? (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.4.29.    21


Nők és vallások (5)

Kozma Eszter

A keresztény nő életéről, a rá vonatkozó szabályokról és szokásokról sokkal kevesebb információ lelhető fel, mint a többi vallás követőiről.

2014.2.7.    5


Nők és vallások (4)

Kozma Eszter

Az iszlámban a férfiak és nők megkülönböztetésekor kihangsúlyozzák azt, hogy a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma.

2014.1.15.   


Nők és vallások (3)

Kozma Eszter

A hindu vallásban a nő legfontosabb jellemzői a hűség, a férjhez való ragaszkodás és természetesen a tőle való függés.

2013.12.11.