A magyar romantika költője

Cseh Gizella  2010.12.1. 6:18

210 éve született és 155 esztendeje hunyt el Vörösmarty Mihály (1800–1855), a magyar romantika kiemelkedő költője.

Ha a mai kor kulturális közgondolkodását vennénk górcső alá, és feltennénk a kérdést: a kortárs köztudat kit is tart a magyar nemzet legnagyobb költőjének, Arany és Petőfi neve mellett elhangzana Vörösmarty Mihály neve is. Azé a Vörösmartyé, aki a magyar romantika egyik legnagyobb alkotója volt, és akinek ebben az esztendőben ünnepeljük születésének 210., halálának pedig 155. évfordulóját.

Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született Puszta-Nyéken, elszegényedett katolikus nemesi családban. Hét évesen kezdett a helyi helvét hitű evangélikus iskolába járni. A gimnázium öt osztályát 1811 és 1816 között a ciszterek székesfehérvári iskolájában végezte, majd a piaristák pesti oktatási intézményét látogatta. A családot súlyos anyagi válságba sodorta az édesapa 1817-ben bekövetkezett váratlan halála. Vörösmartynak ekkor kenyérkereső foglalkozás után kellett néznie, és gyámja révén 1817 novemberében a Perczel családhoz került: Perczel Sándor három kisebb fiának nevelője lett. Jogi tanulmányat magánúton végezte el.

1821-ben kezdődött az a reménytelen szerelem, mely Perczel Sándor legidősebb leánya, Perczel Adél (Etelka) iránt lobbant fel a fiatal házitanító szívében. Mivel a két fiatal között áthidalhatatlan volt a társadalmi különbség, Vörösmartynak más megélhetési forrás után kellett néznie.

Vörösmarty már serdülőkorától verselgetett, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor, Édes Gergely voltak a mintái, ám később megismerkedett a világirodalom nagyjaival is; Egyed Antal plébános jóvoltából megismerte a klasszikusokat: Homéroszt, Tassót, Zrínyit, a káplán Teslér László pedig a „moderneket” adta a költő kezébe: Goethét, Schillert, Shakespeare-t.

1822-ben joggyakornok lett Tolna megye alispánja mellett. Itt került kapcsolatba a nemesi vármegyék Habsburg-ellenes mozgalmaival. A megyeszerte tapasztalható nemesi felbuzdulás és hazafias indulatok elragadták a fiatalembert. A nemzeti függetlenség kivívásának reménye és az Etelka-szerelem kínzó reménytelensége ihlette az alig huszonéves Vörösmartyt a nemzeti történelem legjelentősebb eseményének (és egyben a költői életpálya legnagyobb eposzának), a Zalán futásának megírására, amellyel azonnal az irodalmi közélet élvonalába került.

Vörösmarty 1824. december 20-án letette az ügyvédi vizsgát. A Zalán futása nagy sikere azonban arra késztette, hogy csak az irodalomból élje: pesti szerkesztő lett. Dolgozott az Aurorának, szerkesztette a Tudományos Gyűjteményt, majd társszerkesztő lett a Bajza József által életre hívott Kritikai Lapoknál. Kisfaludy Károly köréhez tartozva, a kor legradikálisabb eszméivel ismerkedett meg. Különösen nagy hatással volt munkakedvére a Pesti Magyar Színház létrehozása, amely 1837-ben Árpád ébredése című munkájával nyitotta meg kapuit a közönség előtt. Korábban írt műveit újabbak követték, rendszeresen közölt színibírálatokat is. Óriási hatással volt rá a szerveződő irodalmi élet is. Petőfi társaságában Shakespeare-sorozat kiadásába fogott.

1830. november 17-én a Magyar Tudós Társaság Vörösmartyt tagjai közé választotta. Rendezett, kiegyensúlyozott életét 1841-ben az alig húszéves Csajághy Laura iránti szerelem dúlta fel. Ez a kapcsolat házassággal végződött, a mennyegzőt 1843. május 9-én tartották Pesten. Ez a házasság azt a hátteret is megteremtette számára, amelyben alkotóereje kiteljesedhetett.

A forradalom és szabadságharc eseményeiben nem vett ugyan fegyverrel részt, de neki is bujdosnia kell. A világosi katasztrófa a költőt testileg, lelkileg összetörte. 1849-ben sógorával, Bajzával együtt bujdosott, 1850-ben azonban kegyelemben részesült. Ezt követően gazdálkodásba fogott, előbb Baracskán, majd Nyéken, hogy családját eltarthassa. Igen szűkösen élt, kedélye egyre nyomottabb lett, betegsége kiújult. Dolgozni, írni szeretett volna, de erre már alig futotta erejéből. Betegsége 1853 őszén fordult komolyabbra. 1855 novemberében gyógykezelés céljából Pestre költözött, de állapotán már nem lehetett segíteni, 1855. november 18-án meghalt. Temetése tömegtüntetéssé vált, árváiról Deák Ferenc gondoskodott.

Hatalmas irodalmi hagyatékot hagyott hátra. Mindenekelőtt lírai költészete a ma is élő örökség: a Szép Ilonka, a Szózat, a Gutenberg-albumba, a Gondolatok a könyvtárban, az Előszó, A vén cigány ma is jól ismert darabjai költészetünknek. Színpadi alkotásai közül az 1830-ban megjelent Csongor és Tünde, műfordításai közül pedig a Lear király és a Julius Caesar bizonyult időtállónak. Epikai költészetét érezzük ma már halványodónak: a Zalán futásával az eposznak bealkonyult.

Vörösmarty Mihály romantikus költői életműve és szellemi hagyatéka a mai napig jelentős aktualitásokat hordoz, ily módon lesz időtlenné, halhatatlanná, az egyetemes magyar kultúra állandó kincsévé

Hozzászólások

@

Küldés