Csajághy Laura


Huszár Katalin  2013.10.15. 2:17

Vajon ki volt az a lány, aki merengésével rabul ejtette Vörösmarty Mihály szívét?

Vajon ki volt az a fiatal lány, aki az öregedő, a boldogságról már-már éppen lemondó költőben újra felszított a szerelem tüzét?
Vajon ki volt az a lány, aki ismét az élet értelmének keresésére ösztönözte a költőt?

Vörösmarty fiatal joghallgatóként a Perczel családnál volt házitanító, s beleszeretett Etelkába, a „ház lányába”. Ez a szerelem a köztük lévő hatalmas társadalmi különbség miatt nem teljesedhetett be. Nem tudjuk, mit érzett a lány, de a költőnek Etelka lett az eszménye, tíz évig minden lányalakjában őt mintázta. Csak később vette észe, hogy szerelem nélkül telt el az élete. Már szinte le is mondott erről az érzésről, amikor váratlanul, csaknem 43 éves korában, újra feltámadt benne. Beleszeretett Csajághy Laurába, aki 20 évvel volt fiatalabb nála. Utolsó lehetőségként élte meg ezt a szerelmet, ezért türelmetlenül és erőszakosan tört célja felé. Laura először nem fogadta el a „nagy költő” felkínált érzelmeit, majd igent mondott. A Merengőhöz című vers lett Vörösmarty menyasszonyi ajándéka.

Laura 1825-ben született egy sokgyermekes földbirtokos család negyedik leánygyermekeként hét gyermek közül.

Laura nővére férje, Bajza József költő volt, Vörösmarty jó barátja. Ráadásul Pesten egy házban laktak, s Mihály gyakran étkezett Bajzáéknál. 1841-ben Laura meglátogatta nővérét a fővárosban. Pont egy ilyen étkezés alkalmával érkezett meg. Vörösmarty szinte családtagnak számított barátjánál, akit nem köteleznek a szigorú öltözködési- és illemszabályok, így abban a viseltes kabátjában jött le ebédelni, melyben otthon szokott dolgozni. Nagyon elszégyellte magát, mikor egy szép és fiatal lányt pillantott meg a háziakkal beszélgetni. Hazasietett, átöltözött, s másodszor már elegánsan, fekete díszkabátjában jelent meg. Laura restellte, hogy kellemetlenséget okoz a neves költőnek, akit már régóta tisztelt. Olyannyira zavarban volt, hogy alig mert a költőre tekinteni, akit érdekes arcával, szép szemével és hollófekete hajával már az első percekben elbűvölt.

A szerelemben csalódott Vörösmarty csak egy évvel később merte bevallani Laurához fűződő érzéseit, s azt sem a lánynak, hanem Bajzának, aki viszont mindezt elmondta sógornőjének. Így köttetett meg a házasság 1843-ban.

Ebből a későn érkezett szerelemből és házasságból már nem a lángolás, hanem az aggódás sugárzik. Az öregedő költő, a boldogságát féltő férfi önmagának akarta megtartani a számára a szerelem utolsó lehetőségét jelentő fiatal lányt. Laura tisztelte, becsülte, féltette és szerette férjét, de nem volt belé szerelmes. Bár ez abban a korban természetes volt, ők mégis boldogságra vágytak. Mindketten, külön-külön és együtt is. Sajnos ezt sem az élettől, sem egymástól nem kaphatták meg.

Közös életük során sok szomorúságot is megtapasztaltak: két gyermeküket elveszítették, sokat nélkülöztek, s a szabadságharc is elbukott. Laura mindvégig férje mellett állt, segítette őt. Azonban ezt a költő gyakran terhesnek érezte, ezért sokat volt távol az otthonától és családjától.

Sem Vörösmarty, sem Laura nem tudatosította, hogy a boldogság ott állt életük küszöbén, csak ők azt sohasem eresztették be házukba, és sohasem engedték igazán közel magukhoz. Talán nem tudatosították, hogy megvolt mindenük, ami boldoggá tehette volna őket.




Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Sárvári Anna

Huszár Katalin

Milyen volt...? Vajon a valóságban milyen volt Anna szőkesége, szeme színe és hangja csengése?

2013.11.22.  3    8


Gyarmati Fanni

Huszár Katalin

Vajon ki az az asszony, akihez a 20. század leggyalázatosabb éveiben a magyar hitvesi líra legszebb gyöngyszemeit írták?

2013.5.16.   


Ilona

Huszár Katalin

Csupa I, csupa L, csupa O, csupa N, csupa A. Ilona. Harmos Ilona. Kosztolányi Dezső múzsája, társa és felesége.

2013.5.3.   


Csinszka

Huszár Katalin

Ady Endre múzsája, felesége és özvegye...

2013.4.16.   


Léda

Huszár Katalin

Ady egyik leghíresebb múzsája volt. (A múzsákról szóló sorozatunk első része.)

2013.3.25.    31

A rovat további cikkei

Híres női portrék

Tompa Orsolya

A képi ábrázolásnak számtalan fajtája létezik, de valamennyi maradandó emléket hagy bennünk.

2023.9.26.    2


Magyar névadási szokások

PR-cikk

A szokás, hogy nevet adunk újszülöttnek, állatoknak és dolgoknak, az egyidős az emberiséggel.

2020.8.4.   


Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.  1    7


Idesanyám, indítsa el a farom!

Huszár Ágnes

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.11.23.    40


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24