Idesanyám, indítsa el a farom!


Huszár Ágnes  2016.11.23. 1:03

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

Bart, Bény, Garampáld, Kéménd, Kisgyarmat és Kőhídgyarmat az a hat felvidéki magyar, római katolikus község, amelyet a népviseleteket tárgyaló tanulmányokban kurtaszoknyás falvaknak neveznek. Ezeknek a helységeknek nemcsak a népviselete azonos, hanem a köznapi és ünnepi szokásaik is szinte teljesen megegyeznek. Az itt lakók ragaszkodnak hagyományaikhoz, és az ünnepek alkalmával, illetve színpadi viseletként a fiatalok még a mai napig magukra öltik a helyi népviseletet, a kurtaszoknyát is.


A kurtaszoknyás falvak Párkánytól húsz kilométerre, a Garam folyó mellett találhatók. Ez a dombvidék a Palócföld és a Kisalföld között, az Alsó-Garam völgyben és a Garamtól Komárom irányában lévő területen helyezkedik el. Az ide tartozó hat falu sajátosan elkülönül a körülötte lévő helységektől. Ennek több oka lehet: egyes elképzelések szerint ezek a falvak részt vettek az államalapítás-kori bényi sáncrendszer építésében, és később közös plébániakörzethez tartoztak. Mások szerint valószínűleg a török elől menekülve, azonos helyről elvándorolt lakosság telepítette be ezt a vidéket.

Eredetileg hét falu tartozott a kurtaszoknyások közé, a nők Kicsinden is kurtaszoknyát hordtak a még 19. században. Amíg a kicsindiek Kőhídgyarmatra jártak templomba, addig az asszonyok kurtaszoknyás viseletben jártak. Amikor a falu Garamkövesd egyházi része lett, akkor kezdték az asszonyok átvenni az ottani hosszúszoknyás viseletet. A kicsindiek az első világháború után már városias öltözéket kezdtek viselni, 1945-ben pedig teljesen felhagytak a helyi népviselet hordásával, és a hagyományt megőrző törekvések sem tudták megtartani a jellegzetes népviseletet.


A kurtaszoknyás falvak népszokásaira a palóc jegyek a jellemzők, ilyen a keresztelői lakoma, a lakodalmat záró hajnaltüze és a menyasszonykikérés. A legjellegzetesebb ismertetőjegyük a nők nagyon rövid, rakott szoknyája és piros csizmája (amit ünnepnapokon vettek fel, talpára csikorgót, sarkára csengő sarkantyút készítettek). A szinte azonos viseletben mind a hat falunak voltak megkülönböztető jegyei: az itt élő legények a lányok ruhája alapján meg tudták mondani, hogy a lány pontosan melyik faluból származott.

A kurtaszoknya tulajdonképpen hosszú derék résszel rendelkezett: a rakott szoknyát a csípő alatt viselték. Ezt a pruszlikra, vagyis mellényre erősített pofándli (farkolbász) tartotta. A pofándli vállpántos farpárna vagy csípőpárna volt, amelyet kb. 15-20 centiméterrel a derekuk alá helyeztek. Erre a párnára került rá több mint tíz rakott szoknya úgy, hogy a legalsó szoknyához képest a többi egy-egy centiméterrel rövidebb volt. Ezzel a lányok csípőjének terjedelme megnőtt, helye eltolódott. A lányok a szoknyák szép ringása miatt így szóltak anyjukhoz: Idesanyám, indítsa el a farom!


A kurtaszoknyás falvakban a lányoknak és menyecskéknek jellegzetes haj- és fejviselet volt. A lányok szalagba burkolták a hajukat, a menyecskék aranyos kontyot viseltek. Jellegzetes vállkendőjüket nyecces kendőnek nevezték. Az alsószoknyák vastag posztóból készültek, de hordtak szamárszőr szoknyát is. A szoknyák fölé keskeny, de rövid kötényt kötöttek. Bő ujjú ingük vállban buggyos volt. Ezt a könyök fölött színes szalaggal megkötötték, az ingujj finom fodra az alsókarra omlott. Mellényük hosszú derekú volt, gyakran hozzávarrták a szoknyához. Ezt felül fodros szélű, fehér vállkendő takart, amelyet félkörben a has felé leeresztettek, és hátul kötöttek meg.

A férfiak viselete is tartalmaz archaikus elemeket, ilyen a kendervászonból készült bő ujjú ing. Ezt a legények a 19. század elején kezdték elhagyni, a juhászok azonban hosszabb ideig hordták, ezért nevezték juhászos ingnek is. A bő ujjú inget mandzsettás vászoning váltotta fel, amelyet mindig betűrtek a vászongatyába. Télen a férfiak pozstónadrágot és pozstómellényt hordtak az ünnepeken. A viselethez tartozott a fekete csizma és a fekete kalap is, habár szokás volt a mezítlábjárás és a saru viselete is.


A kurtaszoknyás falvak közül Bény egy különlegeséggel is rendelkezik, ugyanis Bényben a kisfiúk tíz éves korukig hátulgombolós szoknyát viseltek egészen az 1950-es évekig. A rövidnadrágot fehér harisnyával csak a tíz évnél idősebb fiúk viselték.

A kurtaszoknyás viselet eredetét egy legenda a török hódoltság idejére vezeti vissza. Állítólag az esztergomi török basa rendelte el a szoknyák kurtítását, hogy többet lásson a lányok, asszonyok bájaiból. Az asszonyok eleget tettek a parancsnak, de furfangos módon: amennyit levágtak a szoknyák aljából, olyan széles anyagdarabbal toldották meg a szoknyák derekát. Így a szoknya rövidebb lett, de az alja ugyanoda csúszott le, ahol eredetileg is volt.

A kurtaszoknyás falvak népviselete érdekes színfoltja a szlovákiai magyar népviseleteknek. Legjellegzetesebb maga a kurta szoknya, de ha valaki elmélyül a témában, olyan érdekességekkel találkozhat még, mint a pintli, vedrátka, kaci, bulázó, tilangli és begyegő.

Forrás:
Méry Margit: Az Alsó-Garam mente népviselete
Jókai Mária – Méry Margit: Szlovákiai magyar népviseletek



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.  1    7


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24


Kettőszázhetvennégy

Huszár Ágnes

Ennyi szóból áll a legősibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.6.9.  4    8


Felvidéki hungarikumok

Huszár Ágnes

Vajon mit takar a kőttés, kőtés, kattancs, hajtovány fogalma? (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.4.29.    21

A rovat további cikkei

Híres női portrék

Tompa Orsolya

A képi ábrázolásnak számtalan fajtája létezik, de valamennyi maradandó emléket hagy bennünk.

2023.9.26.    2


Magyar névadási szokások

PR-cikk

A szokás, hogy nevet adunk újszülöttnek, állatoknak és dolgoknak, az egyidős az emberiséggel.

2020.8.4.   


Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Nők és vallások (5)

Kozma Eszter

A keresztény nő életéről, a rá vonatkozó szabályokról és szokásokról sokkal kevesebb információ lelhető fel, mint a többi vallás követőiről.

2014.2.7.    5


Nők és vallások (4)

Kozma Eszter

Az iszlámban a férfiak és nők megkülönböztetésekor kihangsúlyozzák azt, hogy a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma.

2014.1.15.   


Nők és vallások (3)

Kozma Eszter

A hindu vallásban a nő legfontosabb jellemzői a hűség, a férjhez való ragaszkodás és természetesen a tőle való függés.

2013.12.11.   


Nők és vallások (2)

Kozma Eszter

A zsidó vallásban a nőknek a többi vallás női követőihez hasonló, de sokkal elismertebb szerepe van...

2013.11.28.