Málenykij robot (7)

Póda Katalin  2011.6.3. 3:42

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

1946 augusztusában egy újabb rendelet látott napvilágot „A parasztgazdaságok állami terménybeszolgáltatási kötelezettsége Kárpátalján” címmel. Ennek értelmében Kárpátalján is bevezették a terménybeszolgáltatási kötelezettséget, minden hektár föld után, a szemes termények tényleges területétől függetlenül megállapították a beszolgáltatandó terménymennyiséget. A kulákokra olyan magas beszolgáltatási adókat vetettek ki, hogy magtáraikban nem maradt termény. Amennyiben valaki nem teljesítette a kötelező terménybeszolgáltatást, a bíróság bűnvádi eljárást indított ellene. Ráadásul, ha az illető kuláknak minősült, az átlagosnál jóval szigorúbb büntetést alkalmaztak: az 1947-’53 közötti ítéletek mindegyike teljes vagyonelkobzást írt elő, a családfő börtönbe került, a többi családtagot pedig kilakoltatták. A helyzetet csak nehezítette, amikor 1946 októberében megjelent az újságokban a parasztgazdaságok kötelező húsbeszolgáltatásáról szóló rendelet, nem sokkal később pedig a széna-beszolgáltatásról is. Amikor 1947 tavaszán a gazdák a vetéshez készülődtek, még nem sejtették, hogy földjeiken az általuk elvetett terményt már nem ők, hanem a kolhoz fogja learatni. 50)

1948 második felében egyre nagyobb méreteket öltött a kolhozok létrehozására irányuló propagandamunka. Ez a létrejövő kolhozok számában is megmutatkozik, hisz az ide vonatkozó állítások szerint, míg 1948 elején 27 kolhoz működött, ez a szám 1949. január l-re már 428 lett, amelyekben a terület parasztságának majdnem a fele tevékenykedett. 1950-re Kárpátalján teljesen megszüntették a magánszektort, és ezzel szétverték a korábbi természetes gazdálkodási rendszert. A kolhozok szervezését az aktivisták brigádjai hajtották végre. Ezekben a brigádokban az ún. népnevelők, előadók mellett közreműködtek a milicisták, államvédelmi beosztottak, sőt, ha kellett ügyészek, bírók meggyőző érveit is igénybe vették a parasztok befolyásolására. A munkaerőhiány ― hisz a férfiak nagy többsége ekkor még munkatáborokban raboskodott ― a hozzá nem értés következtében az 1946-1950 közötti időszakban a mezőgazdasági termelés visszaesett, sőt 1947-ben egész Ukrajnát érintő éhínség pusztított. 51)

A rendszer kiépítésének egyik fontos összetevője a szovjet ateista nevelés, mely nagymértékben veszélyeztette az egyházi életet. A vallásosság, a hívő emberek meggyőződése elleni harc 1945-től a hivatalos politika szintjére emelkedett. A hatóságok a legkülönfélébb módon igyekeztek korlátozni a hitéletet, a vallásos tevékenységet. Ennek érdekében különböző intézkedéseket tettek: 1944 végétől megszüntették a különböző egyházi szervezeteket, művelődési egyesületeket; 1945-’46-ban megfosztották az egyházat épületeinek, templomainak tulajdonjogától, államosították a parochiális és felekezeti iskolai vagyont. Az államosított templomokat a hívőközösségek bérbe vehették és a használatáért komoly adókat kellett fizetni. Általános jelenséggé vált a templomok bezárása, raktárrá, tornateremmé, műhellyé, Ateista Múzeummá történő átalakítása. A már megkezdett 1944-’45-ös tanévben nem tiltják be ugyan az iskolai hitoktatást, azonban az osztályonkénti heti kettőről egy órára csökkentik. Egy évvel később viszont megtiltják a hittan iskolai oktatását és a papoknak tilos lett a tanintézményekbe belépni. Az iskolán kívül egy ideig még megtűrik a hittan oktatását, 1948-tól azonban már bármely formáját keményen büntették. 52)

Talán a legnagyobb csapás a görög katolikus egyházat érte, ami egyben Kárpátalja lakosságának nagy részét is érintette, hiszen 1944-ben a lakosság 62 %-a görög katolikus. A görög katolikus egyház sorsa már akkor eldőlt Ukrajnában, amikor 1943-ban Sztálin visszaállította a moszkvai ortodox patriarchátust. A háború idején ugyanis a Szovjetunió unitus vallású lakossága nagyrészt Ukrajnában, annak is a nyugati részén élt és Ukrajna függetlenségét kívánták. Az, hogy a háború befejeztével a pravoszláv egyházba kényszeríttették őket, tulajdonképpen megtorlás volt, melynek kifejezésre juttatásában a hatalom igen találékonynak bizonyult. Már 1944 végétől mintegy félszáz lelkész külföldre menekült a megtorlások elől. A munkácsi pravoszláv püspökség egyházi küldöttséget menesztett a fővárosba és a hívők nevében kérte a patriarchátust, hogy az egyházmegyét tegyék át moszkvai fennhatóság alá. A kérést rövid időn belül teljesítették: még 1944-ben az egyházmegyét a moszkvai patriarchátushoz csatolták. Ezzel még inkább megerősödött a kárpátaljai pravoszláv egyház, amely hatékony segítőtársnak bizonyult a görög katolikusok elleni támadásokban, amelyet az állami egyházügyi hatóság és a belügyi titkosszolgálat irányított. Mindenekelőtt megvonták az unitus egyház anyagi támogatását, a pravoszlávét pedig jelentősen megnövelték, ugyanakkor szorgalmazták a görög katolikus egyházközségek áttérését a pravoszláviára, illetve a vegyes vallású ― görög katolikus és pravoszláv ― családokat pedig igyekeztek egyvallásúvá tenni az utóbbi javára. A jelzett folyamat igen meggyorsult az 1945 márciusában kiadott „A vallás megváltoztatásának szabadságáról” című rendelet hatására, amelynek értelmében minden felnőtt állampolgárnak joga volt szabad akaratából megváltoztatnia vallását, illetve felekezeten kívülinek lennie, a kiskorúak pedig szüleik hozzájárulásával változtathatták meg vallásukat. A rendelet hatására több mint 60 görög katolikus parochia szűnt meg, mert hívei áttértek a pravoszláv vallásra. 53)

1946. március 8-10-e között megszervezték az unitus zsinatot, ahol kimondták, hogy az 1596-ban kötött Ereszti Unió érvénytelen. Ennek a törvényessége erősen vitatható, mert a tanácskozáson nem vettek részt a püspökök, hiszen ők a hitleristákkal való együttműködés vádjával börtönben ültek. A büntetés valódi oka persze az volt, hogy nem tagadták meg a pápa fennhatóságát, és nem csatlakoztak a pravoszláv egyházhoz. Sok görög katolikus lelkész került kényszermunkatáborba a fent említett okok miatt. De akadtak ennél még szélsőségesebb esetek is, amikor a hatóságok még a gyilkosságtól sem riadtak vissza. Így volt ez Romzsa Tódor görög katolikus püspök esetében is, akit az unitus egyház felszámolás legfőbb akadályának tekintették, és ezért eltávolították az útból. 1947-ben a hatóságok mindinkább arra a meggyőződésre jutnak, hogy a görög katolikus egyház felszámolásának legfőbb akadálya Romzsa Tódor püspök, aki nem hajlandó elfogadni az aposztáziát, vagyis a hitehagyást. Keményen ellenállt a hatalomnak, és a ruszin nép és annak vallása jó pásztoraként hűen és kitartóan védelmezte a munkácsi püspökség érdekeit. A titkosszolgálati szervek elhatározzák a főpásztor fizikai megsemmisítését. Október végén a Munkácstól néhány kilométerre fekvő Lóka (Lavki) nevű ruszin lakta falucska templomának vasárnapi felszentelése után másnap visszatérőben a Munkács és Ungvár közötti főútvonal felé közeledve, Zsukó (Zsukova) falucskát elhagyva az úton merényletet követtek el ellene. A püspök dombról lefelé haladó bricskájába (könnyű lovaskocsi) fentről egy szovjet katonai teherautó teljes sebességgel belerohant. A jármű, amíg el nem akadt az árokban, addig maga előtt görgette a bricskát. A püspök a kocsi és a teherautó első kerekei közé került. A főpásztort kísérő Bacsinszky Dániel atya és Homa kocsis súlyos sérülésekkel a bricska alá zuhant. A püspököt és a kocsist vasdorongokkal ütlegelni kezdték, de éppen akkor ért a helyszínre Munkács felől egy postaautó, és ez meggátolta a véres leszámolást. A támadók villámgyorsan a járműveikbe ugráltak és eltűntek. A súlyosan sérült áldozatokat a postások szállították a munkácsi kórházba. Romzsa püspöknek leginkább a feje sérült meg, alsó állkapcsa két helyen eltörött. A munkácsi kórházban a híres kárpátaljai sebészorvos Fedinec Sándor végezte el a műtétet, amely jól sikerült. De október 31-éről november 1-jére virradó éjszakán egy takarítónő lopódzott a püspök szobájába és megmérgezte. A holttestet először a titkosszolgálat, az NKVD boncoltatta fel, és a kirendelt nem kárpátaljai illetőségű orvosnő agyembóliát állapít meg a halál okaként. Csak 40 óra múlva, november 2-án délután végezhette el a hivatalos boncolást egy Ungvárról érkezett hat vagy hét orvosból álló szakértői bizottság. Romzsa püspököt halálának csak a negyedik napján helyezik nyugalomba az ungvári székesegyház kriptájába.

A szovjet hatóságok a görög katolikus hívek felháborodás okozta zendülésétől féltek, ezért az ungvári és a környéken megjelenő helyi sajtóban rögtön nem engedték közölni a püspök halálhírét. 54)

(Folytatjuk)



___________________________________________________________________

Jegyzetek:

50) Beregszászi György, 2001. szeptember 17-23. i. m., 4.o.
51) Beregszászi György: „Beszolgáltatások, állami kölcsönkötvényjegyzések, kulákperek, gumipitypang és egyebek…” Bereginfo, 5. évf., 37. szám, 2001. szeptember 17-23., 4. o.
52) Botlik József: Hármas kereszt alatt. Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646-1997). Hatodik Síp Alapítvány, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1997, 274-275. o.
53) Botlik József, 1997, i. m. 278-280. o. 54) U.o. 280-282. o.

Hozzászólások

@

Küldés