Málenykij robot (9)

Póda Katalin  2011.12.25. 8:09

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

A kárpátaljai magyarságot közvetlenül a háború után súlyosan érintette a magyar nyelv használatának üldözése, még ha ez a hullám később fokozatosan enyhült is. Ezen a területen az ateista nevelés szorosan összekapcsolódott a nemzetiségi elnyomással, melynek következtében egyfajta nemzettudatvesztés következik be a kárpátaljai magyarság körében. A hatalom ösztönözte az önként kezdeményezett asszimilációt, ami dologi természetű előnyöket jelentett. Az említett nemzettudatvesztés másik oka az 1944-ben bevezetett szovjet oktatási rendszer, mely arra szolgált, hogy meggyorsítsa a beolvasztási politika győzelmét. A magyar iskolákban az anyanyelv tanítását fokozatosan kiszorította az orosz oktatása. Erőszakkal alapítanak ukrán és orosz iskolákat. Az újonnan létrehozott iskolák között egyetlen magyar sincs, de egyes állítások szerint Ungváron, Nagyszőllősön, Beregszászon és néhány faluban engedélyezték magyar nyelvű hétosztályos iskola megnyitását. 63)

Ezek az események hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarság körében meggyengült a történelmi folytonosságtudat, hisz nem tanították a magyar történelmet, a szovjet oktatást pedig mindenekfölött kommunista ideológia jellemezte. Az 1945-ben alapított Ungvári Állami Egyetemen sem volt biztosítva a kárpátaljai magyaroknak az anyanyelvükön való tanulás lehetősége. Az oktatás ukrán és orosz nyelven folyt. Egyes vélemények szerint az egyetem az erőszakos elukránosítás és oroszosítás intézményévé vált, valamint, a hatóságok a csendes etnikai tisztogatás eszközévé használta fel az intézményt. Ha a tanulók nem fogadták el az egyetem befejése után a számukra a vezetők által kijelölt helyet — ami természetesen Kárpátalján kívülre esett — akkor különböző büntetésekkel sújtották őket, ami egészen a diploma megvonásáig terjedhetett. Azonban a nemzetiségi arányok megváltoztatására történő törekvés ezzel még nem fejeződött be. A lakosság további „hígítását” az oroszok és az ukránok szervezett betelepítésével érték el. Az ürügy, amelyre a betelepítésekkel kapcsolatban mindig is hivatkoztak az újonnan létesített gyárakban és üzemekben felmerülő szakemberhiány volt. 64)

1946-ban felülvizsgálták a könyvtárak, egyesületek könyvállományát és a magyar könyveket ― a klasszikusok műveit is ― kivonták a forgalomból, túlnyomó többségüket, mint „fasiszta irodalmat” megsemmisítették.

1944-ben megindították a Kárpáti Igaz Szó című újságot, amely elsősorban az ukránok lakta vidékek, Ukrajna és a Szovjetunió életével foglalkozott és amely a vallásellenes propaganda egyik élharcosa lett. A benne található cikkekben folyamatosan ostorozták az egyházakat és híveiket, s adtak tanácsokat az agitátoroknak, hogy miként tudják sikerre vinni nevelő munkájukat. Az ateista nevelésből természetesen a könyvkiadás is kivette a részét: sorra jelennek meg orosz és ukrán nyelvű politikai művek, amelyek Lenin és Sztálin életét és munkásságát magasztaló írásokkal látták el a könyvtárakat.

A magyar szellemi élet szétesett, hosszú évekre megbénult Kárpátalján. Kibontakozását nehezítette az is, hogy alig maradt a területen írástudó, akik ezt segíthették volna. Ha esetleg voltak is ilyen személyek, legfeljebb lírikus írásaik jelenhettek meg, hiszen ebben az időben Kárpátalján a líra volt a közösséghez szólni kívánó értelmiség egyetlen megnyilvánulása. A hatalom ezt tartotta a legártalmatlanabb szórakozásnak, s talán a verssorok közt tudott olvasni a legkevésbé. Nemcsak az irodalom, de a mozi, a filmipar életében is új korszak kezdődött. Minden településen volt lehetőség filmvetítésre, de a nézők csak orosz vagy ukrán filmeket láthattak. A filmek túlnyomó többsége a háborúról, a szovjet nép győzelméről vagy Sztálin dicsőséges „uralkodásáról” szólt. 65)

A sztálini személyi kultusz egyre nagyobb méreteket öltött. Minden sikert a „nagy vezérnek és tanítónak, a szovjet nép szeretett atyjának” tulajdonítottak, őt dicsőítették a költők, a zeneszerzők, a festők. Elhitették az emberekkel, hogy Sztálin nélkül a szovjet nép nem nyerte volna meg a világháborút. A gyerekekbe igyekeztek belesulykolni, hogy Sztálinnak köszönheti az élő ember, hogy él, a gyerek pedig, hogy tanulhat. Ez a hihetetlennek tűnő imádat 1949-’51-ben érte el tetőfokát. Amikor meghalt, elvárták a tanulóktól is a mélységes gyászt. Akik nem voltak hajlandók sírva fakadni, azokat szigorúan megbüntették.

A kárpátaljai magyarság művelődési életében az általános enyhülés első jelei csak 1954–1955-ben mutatkoztak. Előírták magyarul és románul tudó „ideológiai frontharcosok” kiválasztását, orosz nyelvkörök szervezését, a magyar fordításos lapok példányszámának növelését, magyar nyelvű könyvek beszerzését stb. Mint láthatjuk, a nemzetiségi lakosság eszmei-ideológiai nevelésére helyezték a hangsúlyt, a művelődési, publikálási stb. lehetőségek ekkor még igen szűkösek voltak. 66)

Sztálin halála után bizonyos enyhülés figyelhető meg. Bevallották, hogy a kolhozokat illetően nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt korábban állították: alacsony a terméshozam és az állattenyésztésben szintén nagyon kedvezőtlen a helyzet. Amnesztiát hirdettek, melynek értelmében szabadon engedték az 5 évig terjedő börtönbüntetésre ítélteket, a 10 évnél fiatalabb gyermekeket gondozó nőket, az 55 évnél idősebb férfiakat és az 50 évnél idősebb nőket. A hosszabb időre ítélteknél a büntetés időtartamát a felére csökkentették. Azonban a rendeletben semmi nem utalt arra, hogy ezek az emberek a vagyonukat is visszakapják és az amnesztia, különben sem vonatkozott azokra az elítéltekre, akik „ellenforradalmi tevékenység” miatt töltötték büntetésüket. Pedig a kárpátaljai elítéltek jelentős részét ezzel a váddal illették és 10-20 vagy még ennél is hosszabb időre ítélték el őket ártatlanul. 67)

Nem meglepő, hogy a Sztálin nevével fémjelzett korszak kitörölhetetlen nyomokat hagyott a régió magyarságának életében, hisz a birodalom, melybe belekényszeríttették, kegyetlen börtönnek bizonyult számukra. A birodalom — melyben az ateista világnézet szellemében és a nagyfokú Sztálin-imádat jegyében szüntelenül folyt az ideológiai agymosás — olyan elnyomó rendszert épített ki, mely arra volt hivatva, hogy rettegésben tartsa a lakosságot. A rendszer hihetetlen alapossággal lett kidolgozva és építői a hatalom birtokában az egyszerű földművestől kezdve az értelmiségig minden társadalmi réteget, fiatalokat és időseket egyaránt megcéloztak. Különböző rendeletek, dekrétumok vagy politikai perek útján mindig megtalálták a módját, hogy ártatlan emberek ezreit távolítsák el a szocializmus hatékony építésének útjából, és ha nem ítélték halálra, akkor börtönbe, lágerbe, esetleg a donyeci szénmedencékbe küldték őket. 68)

1944 valóban sorsforduló volt Kárpátalja, s egyben a régió magyarsága történetében is. A szovjet csapatok által hozott új rendszer megvalósítása moszkvai forgatókönyv alapján, a Szovjetunióban alkalmazott minta szerint készült, magán viselve minden olyan jegyet, amely a birodalomban a szocializmus építését jellemezte. Az egész folyamatban különösen hátrányos helyzetbe kerültek az itt élő magyarok, akiket több, a szovjet érában keletkezett dokumentum is fasisztának minősített. A felsorolt tényekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a régió magyarságát illetően a cél a beolvasztás volt, valamint, hogy nem csak azok lettek a sztálinizmus áldozatai, akik szembehelyezkedtek a kommunista rendszerrel, hanem ártatlan, semmiben nem bűnös polgárok is.

A magyarság mindennek ellenére kitartott és fennmaradt Kárpátalja területén. Felemelt fővel elviselte azt a sok megaláztatást, amely a szovjetrendszer részéről érte az évtizedek folyamán. Hosszú időn keresztül sok eseményről tilos volt beszélni, többek közt a „málenykij robotról” sem. Az emberek kénytelenek voltak hallgatni, nem volt szabad saját véleményüket elmondani, mert az életükkel játszottak. Mégis a szovjet vezetésnek nem sikerült elérnie célját, hiszen a magyarság fennmaradt Kárpátalján és reméljük, hogy még a jövőben is fennmarad.

1989. november 24-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a megyei rehabilitációs bizottság közös szervezésében sor került a szolyvai emlékpark alapkőletételére. A sztálinizmus áldozatainak emlékparkját az egykori lágertemető területén hozták létre. A parkban több emlékjel található. A kegyeleti hely legmagasabb pontján egy gúlaszerű emlékoszlop áll. Az oszlop négy oldalára erősített márványtáblákon olvasható magyar, német és ukrán nyelven, hogy az 1944 novemberétől itt felállított fogolytáborban több ezer ártatlanul elhurcolt ember vesztette életét.

2004 novemberére, az elhurcolások hatvanadik évfordulójára elkészültek azok a márványtáblák, amelyekre a sztálini lágerekbe odahalt ártatlan áldozatok nevét vésték fel. A több mint 6 ezer személy nevét településenként írták fel. 1989 óta minden évben a magyar érdekvédelmi szervezetek koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak a szolyvai emlékparkban. 69)

(Folytatjuk)



___________________________________________________________________

Jegyzetek

63) Beregszászi György: „Közoktatási gondok, pénzbeváltás, helyhatósági választások”. Bereginfo, 5. évf., 40. szám, 2001. október 8-14., 4. o.
64) U.o. 2001. október 8-14., 4. o.
65) Botlik József–Dupka György, 1991, i. m. 64-65. o. Bergszászi György: „A sztálini személyi kultusz éveiben”. Berginfo, 5. évf., 43. szám, 2001. október 29-november 4., 4. o.
66) U.o. 65-67. o.
67) Beregszászi György: „Az enyhülés első jelei.” Bereginfo, 5. évf., 45. szám, 2001. november 12-18., 4. o.
68) U.o. 2001. november 12-18., 4. o.
69) Kovács Elemér: Honfoglaló őseink nyomdokain. A Beregszász–Verecke turistaútvonalon. Útikönyv. Beregszász, 2008, 52-53. o.

Hozzászólások

@

Küldés