2011 – Marie Curie-Skłodowska éve


Cseh Gizella  2011.1.27. 5:07

1911-ben kapott kémiai Nobel-díjat Marie Curie-Sklodowska.

A nők számára tanulságos jubileum 2011. Kerek emékév, centenárium; 1911-ben kapta meg a lengyel születésű, de később Franciaországban letelepedett Marie Curie-Sklodowska vegyész és fizikus női mivoltában első kutatóként a kémiai Nobel-díjat. Sőt, (nőként) ő az egyetlen tudós, aki két különböző tudományágban is elnyerte ugyanazt az elismerést. Ebből az alkalomból az idei jubileum Marie Curie-Skłodowska emlékéve is egyben.

Maria Sklodowska 1867. november 7-én született Varsóban. Az orosz elnyomás alatt hazájában nem tanulhatott, a középiskola után nevelőnőként összekuporgatott pénzéből jutott el Párizsba. Nélkülözések közepette, de évfolyamelsőként szerzett matematika-, majd fizikatanári oklevelet a Sorbonne egyetemen. 1895-ben házasodott össze Pierre Curie kémikussal. Az immár Madame Curie férje laboratóriumában a Röntgen által felfedezett sugarakat és a Becquerel által feltalált uránsugárzást tanulmányozta, utóbbit ő nevezte el radioaktivitásnak. Módszert dolgozott ki a radioaktivitás mérésére.

Ekkor férje is bekapcsolódott a kutatásokba, amelyhez utolsó megtakarításaikat is felhasználták. 1898-ban jelentették be egy új – Marie hazájáról polóniumnak elnevezett – radioaktív elem felfedezését, s még abban az évben megtalálták a rádiumot is. A radioaktivitás felfedezéséért 1903-ban – Becquerellel megosztva – fizikai Nobel-díjat kaptak.

Ezt követően feladhatták a tanárkodást, Curie a Sorbonne-on kapott katedrát. Amikor Pierre-t 1906-ban halálra gázolták, a tanszék vezetését özvegye vette át, így ő lett a Sorbonne első női tanára. 1908-ban címzetes professzor lett, s 1910-ben megjelent a radioaktivitásról szóló korszakalkotó értekezése. 1911-ben a vegytiszta rádium előállításáért megkapta a kémiai Nobel-díjat. 1935-ben lánya és veje, Iréné Joliot-Curie és Frédéric Joliot-Curie is megkapta a kémiai Nobel-díjat a radioaktív sugárzás mesterséges úton való gerjesztéséért.

Madame Curie az első világháborúban megszervezte a francia katonai egészségügy röntgenhálózatát, s maga is röntgenkocsival járta a hadikórházakat. A radioaktivitás gyógyászati alkalmazásainak kidolgozására Párizsban megalapította a Rádium Intézetet. Marie Curie az általa felfedezett sugárzások áldozata lett; fehérvérűségben halt meg 1934. július 4-én, hamvait a párizsi Pantheonban helyezték végső nyugalomra.

Marie Curie-ről számos életrajz jelent meg, például lánya, Ève Curie tollából a Madame Curie (1937, 1986); Robert Reid Marie Curie (1974) és Françoise Giroud Marie Curie, a Life (1986) című alkotásai a legjelentősebbek.

2011 tehát Marie Curie-Skłodowska emlékéve. Ugyanakkor Marie Curie, a radioaktivitás kutatásának úttörője az a nő is, aki máig a legnagyobb hatással volt a tudományra – vélték 2009-ben (!) a New Scientist tudományos folyóirat internetes szavazásában résztvevők. Talán nem méltatlanul, hiszen Marie Curie-Skłodowska nagyon sokkal járult hozzá a természettudományok fejlődéséhez, s nem csupán saját munkájával – amelynek jelentőségét két Nobel-díja jól tükrözi –, hanem a magfizikusok és kémikusok későbbi nemzedékeire gyakorolt hatásával is.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.   


Kilók le, bikini fel!

PR-cikk

Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.

2021.5.12.