A petesejtdonor 3.


Kabók Zita  2007.9.12. 15:03

Samantha nemsokára megtudta, sikeres volt-e petesejtje megtermékenyítése és beültetése, vagy nem...

A következő napon az orvos elmondta, hogy megtalálták a megfelelő párt a „petesejtjeim számára”. Elmagyarázta, hogy ha csak lehet, a hasonlóság szerint választanak. Például hasonló haj és bőrszín -- hogy az anya és gyermeke a lehető legnagyobb mértékben hasonlítsanak egymásra. Elmondta azt is, hogy a petesejtet megkapó nő párjának a spermája lesz összekeverve az én petesejtemmel, hogy kifejlődjön az embrió, amit pár nappal később beültetnek. Ez a pár mind a 15 petesejtemet megkapja majd, ha esetleg szeretnének még több gyereket.

Ezek után, az én közreműködésem véget ért, és próbáltam a saját életemet tovább élni, úgy ahogyan azelőtt. De nehéz volt. Nem múlt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra a másik nőre. Vajon mit élt át? Vajon sikeres-e a procedúra?...

Egy hónap múlva felhívtak a klinikáról, hogy a terhesség kialakult, és a baba márciusban fog megszületni. A fellegekben jártam, de ugyanakkor nem tudtam megállni, hogy ne legyek féltékeny. Bármennyire is próbáltam a gondolataimból kiverni, a képek mindig visszatértek. A boldog pár most biztosan a tizenkét hetes vizsgálatra megy… Az anya érzi a bébi első mozdulatát… Babaruhákat vásárolnak… Amíg az a másik nő a babavárás varázslatos idejét éli, én millió mérföldre vagyok attól, hogy az álmom teljesüljön…

A Mr. Igazi keresése helyett, már új célom volt: a gyermekem jövendő édesapjának megtalálására összpontosítottam. Márciusban volt a legnehezebb. Megszületett már? Hasonlíthat rám? A tudat, hogy valahol van egy genetikai gyermekem, megmagyarázhatatlanul különös...

Március óta csak arra koncentrálok, hogy az életem a régi kerékvágásba zökkenjen. Eddig még nem találkoztam senkivel, de nem adom fel a reményt. A barátaim sokszor mondják, hogy ha annyira akarok gyereket, miért nem igényelek sperma donort? De nem ez az álmom – hanem egy gyermek apával.

Aggódom, hogy az álmom soha nem fog teljesülni, és ez a gondolat szörnyű érzéssel tölt el. Néha megelégszem azzal, hogy legalább segítettem egy családnak. Máskor azon gondolkodom, hogy jól tettem-e, hogy másnak adtam a petesejtjeimet. Az egyetlen reményem, hogy egy napon majd én is megtudom, milyen érzés a saját gyermekemet tartani a karjaimban.

Adatok a petesejt adományozásról
(Egyesült Királyságra vonatkozó adatok)

A petesejt beültetés iránt óriási a kereslet – a gyermekáldásra váró nők akár két évet is várnak a megfelelő petesejtre. A legtöbb nő 18-35 éves kora között képes petesejtet adni. Akik erre vállalkoznak, teljes pszichikai támogatásban és orvosi kivizsgálásban részesülnek. Az adományozó, donor, semmilyen legális vagy anyagi felelőséggel nem tartozik a gyermekkel szemben, és a neve nem lesz feltüntetve a gyermek születési bizonyítványán. Amikor azonban a gyermek betölti a 18. életévét, joga van megtudni az adományozó által megadott utolsó lakcímet.

A petesejtdonorra többhetes injekciókúra vár, ezzel serkentik a petesejttermelést, ezen kívül rendszeres vérvételt és más orvosi ellenőrzéseket végeznek el rajta. A petesejteket hosszú, vékony tűvel veszik ki, érzéstelenítés alatt, általában ultrahang segítségével bevezetett tűvel. Bár mellékhatások előfordulhatnak, a donor a művelet elteltével, pár óra múlva hazamehet.

Az angliai törvények alapján a donor nem kaphat anyagi ellenjuttatást a petesejtjeiért, azonban 250 angol font összegű kártérítésre (munkakiesés) és az utazási költségek hozzáfizetésére jogosult. A személynek joga van megtudni, hogy a beültetés sikeres volt-e, és ha sikeres volt, akkor a született gyermekek számát is, azonban a neveiket vagy tartózkodási helyüket nem.

További információk: www.hfea.gov.uk vagy www.lfc.org.uk

Írásunk a Glamour, 2007. augusztus cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A petesejtdonor 2.

Kabók Zita

Samanthát első lépésként alapos orvosi ellenőrzésnek vették alá.

2007.9.8.   


A petesejtdonor 1.

Kabók Zita

Egy másik nő szülte meg a gyermekemet! (Samantha igaz története.)

2007.9.6.   

A rovat további cikkei

Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2024.11.5.    55


Évszakváltás – ruhatárcsere

Huszár Ágnes

Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.

2024.10.22.    4


Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5