A változó város


Bodnár Z. Judit  2004.7.29. 18:39

Az alábbi írásban a szerző a lakhelyéről szól. Elmélkedő, hangulatos, különös érzékeseket keltő, szép, őszinte hangú vallomás ez, melynek olvastán bepillantást nyerhetünk New York egyik lakónegyedének mindennapjaiba.

Az idő telik, a város öregszik, egyre több ember lakja, és egyre több és több zöld területet emészt fel, vízszintesen és függőlegesen egyaránt. A házak, irodák és gyárak messzebb és messzebb terjeszkednek, elfedik a tanyákat, ahol egykor erdők vagy füves mezők, rétek voltak, és egyidejűleg az égig nyúlnak, s csak délben lehet látni a napot, éjfélkor a holdat...
Mégis, eddig valahogy sose gondoltam arra, hogy városom változik is. (Talán magamat is úgy látom: telik az idő, öregszem, de most is húszéves leányt látom magam előtt, és fiatalnak érzem magam képzeletben. Sajnos, a tükör nem ért velem egyet.)

A környéken, ahol még csak tizenkét éve élek, sok változást tapasztalok nap, mint nap. Másfél blokkra lakom a Central Parktól, Manhattan ötmérföldnyi hosszú zöld ékszerétől; másfél blokkra van egy nagy kórház is. A lakásom (egy hatemeletes, 24-lakásos bérház) a Spanyol Harlem déli részén áll. Ettől délre, egy blokkal arrébb kezdődik a Felső Keleti Oldal (Upper East Side, amit “Nagypénzű Kerületnek” is nevezhetnénk; de persze ez csak egy gazdag kerület ebben a nagy és nagyon gazdag városban).
Pontosan itt fekszik az északi-európaiak és spanyoli származásúak közti határ, a nagyon gazdag értelmiségi és a majdnem-nyomorgó fizikai dolgozók közti határ, akiket Amerikában fehér- és kék-gallérúaknak neveznek. Ha az utcára lépve jobbra (nyugatra) vagy délre fordulok, arrafelé a legtöbb lakó fehérbőrű, angolajkú. Ők (vagy az alkalmazott dadáik) privát iskolába kísérik reggelként a gyerekeiket. A gyerekek az iskola felügyelete alatti baseball és futball (soccer) csapataikkal a Central Parkban játszanak. A szüleik orvosok, ügyvédek, tőkések, bankárok, egyszóval a legtöbben főnökök. Szórakozni az operába, koncertekre, vendéglőkbe, éjszakai mulatókba járnak, és sokan Európában nyaralnak.

Ha balra (keletre) vagy északra fordulok, kissé sötétebb bőrűek, barna szeműek az emberek; a legtöbben spanyolajkúak. A lakásaik kicsik (mint a miénk), de három generáció lakik benne, nemcsak egy. A gyerekek vagy állami, vagy katolikus iskolába járnak. Az iskolaudvaron felügyelet nélkül játszanak kosárlabdát, vagy amerikai futballt az iskola után, és az idősebb testvérek kísérik a kicsiket oda-vissza. A szülők portások és ápolósegédek a kórházban, felügyelők a bérlakásokban vagy az irodaépületekben, esetleg kis boltokban, postán dolgoznak. Esténként kiülnek a tornácra, beszélgetnek, hallgatják a rádiót. Sokan Nyugati Indiából származnak, és oda utaznak nyaralni, rokonokat látogatni. Persze négerek is laknak az egész környéken, gazdagok és szegények is.

Közel van hozzánk a francia iskola és gimnázium, tehát francia szót elég gyakran hallani az utcán. Nyugatra, két blokkal arrébb van az ország egyik legnagyobb mecsetje, és egy középnagyságú katolikus templom, délre egy elég nagy zsinagóga -- mindhárom a saját iskolájával. Vasárnap, és más ünnepnapokon, amelyeket a szomszédaim nem ünnepelnek, sok család gyalogol a földalattitól a Szent Miklós orosz templomba. (Magyar templomok is vannak, de kissé messzebb.)

A spanyol származásúak lakásaiba, ha a nagyapák és nagyanyák elhalnak, vagy a legfiatalabb generáció felnő és elköltözik, sokszor már nem spanyolok költöznek. Hogy hova valósiak az új szomszédok, nagyrészt attól függ, kiket alkalmaz a közeli kórház. Egypár évig reggelente sok orosszal találkoztam az utcán, fiatal párokkal (legtöbbjük orvos vagy vegyész), akik óvodába vitték a kisgyermekeiket.
Az oroszokat pakisztániak váltották fel, majd az elmúlt két évben koreaiak költöztek ide, most ők dolgoznak a kórházban. Úgy látszik, sokszor a nagyszülők is velük élnek (éppúgy, mint a spanyoloknál), és ők viszik óvodába a gyerekeket, vagy ők vigyáznak rájuk. Azon kívül csak akkor látni a nagyszülőket, amikor a parkba viszik a gyerekeket. A következő bérlők talán csehek lesznek, vagy nigériaiak…
Lakók, üzletesek, boltok persze jönnek-mennek, nyitnak-zárnak, elköltöznek más, remélhetőleg jobb környékre vagy örökre becsuknak. A régi csemegeüzlet ma ruhabolt, a képmagnós bolt most Starbucks kávéház (egy a többezer közül), a vasárus pedig valami butik-féle.

Mikor New Yorkba költöztem (majdnem 25 év telt el azóta), azt szoktam mondogatni, hogy a Virág és Prém Metszésponton lakom. Kereskedelmi környéken, nem lakónegyedben. Talán 6-7-8 blokknyi hosszú soron (és ezek jó hosszú blokkok), virág- és növényárusok voltak. A keresztutcákon, a növényárusok között szőrmekereskedők készítették és árulták az ötezer dolláros kabátokat, zakókat, kesztyűket. Kis állatkákat csináltak a maradék szőrmedarabkákból, és néha, mikor arra sétáltam a kislányommal, adtak neki egy nercszőrme macskát vagy kiskutyát. Az utcánk másik oldalán volt egy bank, egy kés-olló üzlet és élesítő, ami persze jól jött a sok szőrmésnek. A mi blokkunknál volt az a rendőrlaktanya, ahol a régi Kojak-sorozatot filmezték, meg egy tűzoltóság és egy állatkitömő is.

A nagyváros szüntelen zaját és nyüzsgését nagyon nehezen viseltem. Az első években, késő este, mikor a forgalom és közlekedés lecsillapult, sétálni szoktam, néha a pulimmal, máskor egyedül. A virágbolt ablakához nyomtam az orromat, hogy csak a buja fákat és a virágokat lássam. És úgy tettem, mintha az autók és teherautók zaja helyett a tengert hallottam volna magam mögött.
Ma már csak 3-4 növényüzlet van a környéken; helyettük koreai ruhaárusok és limlomkereskedők vannak. Az állatkitömő helyén mi van? Starbucks! A rendőrség ma tervezési központ, nem olyan hely, ahol az utcai zsaruk dolgoznak. És ha az orrodat egy ablakhoz nyomod, hamis gyémánt diadémokra és nyakláncokra, rikító színű poliészter sálakra és nyakkendőkre, Hello Kitty játékokra bámulhatsz. Egy nyolcmillió lelket számláló városban, valahogy ez nem nyújt megkönnyebbülést.

Régi épületeket lebontanak, hogy újakat, magasabbakat építhessenek. Sokszor, a lebontás és felépítés között jó ideig üresen áll a telek, rajta szeméthegyek nőnek. Nem is tudom, honnan gyűlik össze ez a sok holmi: nemcsak papírdarabkák és újságok, használt óvszerek és félig evett hamburgerek, hanem székek, zománcos vödrök és fürdőkádak, fényképek, rongyos pulóverek és vadonatúj kosárlabda cipők, törött baseballütők, óriási kerékabroncsok is... Az üres telkekre néha, engedély nélküli, közös kerteket telepítenek az emberek. Hajnalkát, paradicsomot, paprikát, százszorszépet ültetnek, meg rózsabokrot is. Így három-négy hónapig vagy évig termesztik a New York-iak a közös szépséget és csendet a falhoz-fal épületek között. (Régen a városi önkormányzat adómentességet nyújtott a földtulajdonosoknak, ha az új épület helyett kertet építettek. Zsebkertnek hívják ezeket a nyugodt, egy-két épület alapterületű helyeket. De sajnos, ezt az ösztönzést már jó néhány éve nem gyakorolják.)

Végül a földtulajdonosok lebetonozzák a telket, vagy felhőkarcolót építenek rá. Ilyenkor a fejemben motoszkál egy Joni Mitchell nóta: “A paradicsomot lekövezték és tettek rá egy parkolóhelyet.” Nem kéne panaszkodnom; az utcán alig lehet parkolóhelyet találni, és ezek is nagyon-nagyon drágák. De hiányolom a kerteket... És nem nagyon szeretem a modern építészeti stílusokat sem. Az épületek olyanok, mint a nagy, sima, cementes dobozok (mert így persze olcsóbb a megépítésük), és az ablakaik sötétszürkék, így könnyebb a benti hőmérséklet szabályozása. Bevallom, ez tényleg praktikus, és egy-két sötétszínű épület érdekes is. De mikor minden új épület ilyen, az már lehangoló és csúnya. Persze sok új épület belülről szép: magas plafonos, márvány padlós, tágas.
De nekem mégis hiányoznak a régi, külsőépítészeti stílusok, a boltíves ablakok és tiszta, áttetsző ablaküvegek, a vízköpők és a kovácsoltvas korlátok, amelyek jellemző vonást, sajátosságot adnak oly sok régi építménynek.

Eltűnnek a késélesítők és a varrókészletesek, az olcsó áruházak és a kis könyvesboltok, kiszorítják őket a drága vendéglők és a drágább csemegeüzletek, meg a nagy üzlethálózatok. A városlakóknak (azt hiszem, a gazdagoknak is) nagyon ritkán muszáj új Donna Karan vagy Bill Blass kosztümöt, Bruno Magli cipőt vásárolniuk. És ha igazán kell az ilyesmi, a város más részében könnyen megtalálhatják. Nekem sohasincs szükségem “nagynevű” holmira -- inkább egy maréknyi csavarra vagy ragasztószalagra, vagy kék cérnára. Egydolláros, jóízű, fekete kenyérre, amit nemrég még megvehettem a sarkon, de már nincs ott az a bolt. Viszont majdnem mindenhol kapható négy dollárért egy kis cipó, úgynevezett francia kenyér, ami csupa héj és fél nap alatt annyira kiszárad, hogy a galamboknak is nehéz lenyelniük. Elismerem, nem túl sűrűn vettem igénybe az állatkitömő szolgáltatásait (egyszóval soha), de még egy Starbucks se kell, pláne mikor innen pár blokkra kettő is van.
És valahogy az a régi állatkitömő boltocska sokkal érdekesebb volt, mint a Starbucks. A gyereknek számára olyan volt, mint egy természettudományi múzeum. Akármikor láthattak rókát, medvét, sokféle kígyót, baglyot és papagájt vagy sast, mindenféle állatcsontvázat és üvegszemet.

A legszomorúbb változás karácsonykor tapasztalható. Évtizedekig minden Manhattani lámpaoszlop ki volt díszítve ékességekkel, pici élő örökzöld fával és élénkpiros mikulásvirággal. Minden útkereszteződés fölé villogó égőket fűztek. És a nagy áruházak, a Madison és Fifth Avenue-n telerakták az ablakaikat csodálatos ünnepi díszekkel. Ezek az üzletek -- Macy’s, Altman’s, Lord & Taylor, például -- hatalmasak, elfoglalnak egy-egy negyedet, és 8-9 tucat ablak szegélyezi a főbejáratot. Az emberek az egyik sarkon indulnak, és lassan-lassan sétálgatnak az üzlet másik végéhez -- a felnőttek ugyanúgy ámuldoznak, mint a kisgyerekek.

Egyik évben az egyik üzlet a Peter Pan című mesét mutatta be: Peter, Wendy és Tinkerbell repültek át egy város és a vidéki táj felett, a bernáthegyi kutyájuk ugatott és szaladt utánuk. Vagy egy képzeletbeli játékországot állítottak össze, ahol ólomkatonák masíroztak; vonatok pöfögtek a havas hegyek között, tele vidám, nevető utasokkal. Máshol vagy máskor, talán a költészet volt a téma: egy versíró hazájáról, otthonáról. Megtekinthetők voltak a költő írásai eredeti papírlapokon, melyeket múzeumoktól és magángyűjtőktől kölcsönöztek, és szemelvényeket közöltek a költeményeiből. Vagy Viktóriánus házakat állítottak ki: nagy lakomák az ebédlőben, a bálterem teljes zenekarral, elegáns táncoló párok igazi prémbe, szaténbe, selyembe öltözve forogtak, kerengőztek -- a gyerekalakok cukorkákat csentek, és meglesték a csillogó karácsonyfát. A géppel mozgatott alakok és az ábrázolások gyönyörűek voltak, meseszépek, varázslatosak.

Az egyik legszebb kiállítás mindig az Alitalia légitársaságnál volt, Rockefeller Centerben. Múzeum gyűjteményt tártak elénk, többszáz éves faragott betlehemek, és mindenféle ember- és állatalakok, faragott székesegyházak és kis faluk, ősi játékok, minden éven más vidékről és más-más témáról. A Fifth Avenue másik oldalán a Japán légitársaságnál mindig volt egy 25-láb magas origami karácsonyfa és sok-sok száz origami állatka...

Környékünk a gyakori mentő- és rendőrautó szirénák felvijjogását leszámítva elég csendes -- és biztonságos. Amikor még kicsik (7 és 5 évesek) voltak a gyerekeim, nyugodtan elengedhettem őket gyalog az iskolába, mert ha nem is ismertük egymást a szomszédainkkal név szerint, azért mindenki tudta, ki, melyik bérházban lakik, és kinek kell szólni, ha valami gond van. Most is ismer mindenki mindenkit, és tudjuk, hogy a gyerekek és a kutyák kihez tartoznak, és hol laknak. És tudjuk, melyik autó kié, hol lehet a tulajdonost megtalálni, ha a közlekedésiek el akarják vontatni a járművét. És azt is, hogy kinek beteg a 82 éves, ízületi gyulladástól meggörbült anyukája, és szükség esetén milyen segítséget kell nyújtani neki.

S talán ez a legfontosabb -- hogy a nagy, zajos, zsúfolt, néha veszélyes városban is megtalálható az igazi jószomszédság, az udvariasság, a jóindulat és szívélyesség.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.   


Kilók le, bikini fel!

PR-cikk

Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.

2021.5.12.