Hibahalmozás


Halász Kata  2013.2.11. 4:58

„Már megint úgy viselkedtem, mint egy idióta!”, „Megint a nem megfelelő emberrel találkoztam!”, „Megint elszúrtam az állásinterjút!”

Miiért vagyunk hajlamosak többször is elkövetni ugyanazt a hibát?
Annak ellenére, hogy nagyon nem szeretné, mégis újra és újra ugyanabban a csapdában találja magát?
Ismételten meglépi a lépést, ami ugyanhhoz a hibához vezet?
Mi lehet ennek az oka?
Az önkritika hiánya?
A változástól való félelem?

A változás nehéz folyamat, főleg változtatni egy szokáson, pláne önmagunkon. Tanulni egy hibából lecsupaszítva azt jelenti, hogy levonom a konzekvenciát, átprogramozon az addig megszokottá vált és berögzült viselkedést, és haladok tovább az utamon. Ha valaki ezt nem veszi tudomásul, rácsapja az ajtót az élet legjobb részére. Hiszen nem a cél a fontos, hanem az út maga.

„Mindenki úgy kezel, mint egy gyereket” – panaszkodik az egyik, miközben mondandóját állandóan altesti disznóviccekkel tarkítja, majd nem győz csodálkozni, hogy senki nem veszi komolyan. „Senki nem foglalkozik velem” – mondja a másik, miközben szinte láthatatlan a karosszékben szürke mivolta, szürke ruhája, fakó haja.

A „Mindig rossz férfiakkal kezdek!” mondat mögött állhat egy gyerekkori rossz emlék, esetleg trauma. Lehet, hogy azért vonz lehetetlen férfiakat, mert ezáltal akar visszatérni a múltba. Nem is azzal a szándékkal, hogy meg nem történtté változtassa azt, hanem hogy esélyt adjon a happy endre. Annak ellenére, hogy intellektuálisan érti, hogy a múlt megváltozhatatlan, érzelmileg nem azonosul ezzel, ezért tudat alatt már-már bevonzza azt, ami alátámasztja a „Nekem semmi sem sikerül” kezdetű önszuggessziót. A meg nem emésztett, le nem zárt múlt nem ritkán traumatikus emléke belekerült egy külön erre a célre fenntartott fiókba, amit nem nyitogat, és így nem is néz szembe a problémákkal. Pedig a múlt lezárult, tudomásul kell venni, és ehhez nem szégyen segítséget kérni, utána pedig tovább kell lépni. Vagy a múlt folyton vissza fog térni.

Folyton elköveti ugyanazokat a hibákat? Mintha hipnotikus hatása lenne, újra és újra ugyanaz és ugyanaz a hiba? Rohadtul fáj, de legalább ismerős az érzés, ismerős a szituáció, nincsenek újdonságok, nincsenek meglepetések. Ugyanaz a kép önmagáról, amit húz-von maga után, miközben minden körbe-körbe ismétlődik. És még csak a leghalványabban sem merül fel, hogy önmaga gerjeszti a folyamatot, hogy mindez az ő hibája. Mert ennél sokkal egyszerűbb a környezetet, a „szemét” világot hibáztatni. „A kollégáim ki akarnak csinálni, folyton csak kritizálnak.” Pedig saját negativitása további kellemetlenségeket szül. A folytonos panaszkodás pedig marha fárasztó. Hallgatni is.

Van valami vonzó abban, hogy ezen ne változtasson. Kellemetlennek kellemetlen, de legalább nem idegen, otthonosan mozog benne és ez ad némi egyensúlyt. Hiszen a változás valami olyan dolog eljövetele, amit nem ismer, ami idegen számára. Wilfred Bion, ismert pszichoanalitikus mondta, hogy a változás nem más, mint katasztrófa. Nem csak azért, mert nem járhat sikerrel, hanem azért is, mert le kell rombolni mindazt, ami addig volt. A változásról fantáziálni viszont biztonságos: szabadon lehet álmodozni arról, hogy holnaptól mi minden fog megváltozni. Minden évben lehet új fogadalmakat tenni, amik persze megvalósulatlanul maradnak. De legalább remek negatív előjelű önigazolást nyújt: „Tudtam, hogy nem fog sikerülni”.

A változás nem csak nehéz, de szomorú folyamat is. Rádöbbenni arra, hogy a régi mechanizmusok a kukába valók, de még nincsenek kialakítva az új szokások. A senki földje ez, és aki tengernyi szomorúságot lát ebben, az könnyen visszaléphet és folytathatja ugyanazt. És a múlt visszatér. De a legjobb gyógyszer nem más, mint az akaraterő. Ahhoz, hogy ki merjük nyitni a fiókot, hogy megszabaduljunk attól, ami a hibák újbóli elkövetéséhez vezet, az kell, hogy megismerjük azt a bizonyos dolgot. Ehhez újra kell a régi érzelmeket, amik kellemetlenek, kuszák, ambivalensek. Hiszen okkal nem nyitogattuk azt a bizonyos fiókot. De csak így tudunk rendet tenni és a helyén kezelni a kísértő mumust.

Nehéz megtalálni az egyensúlyát annak, hogy pontosan akkora jelentőséget tulajdonítsunk valaminek, amekkorát az megérdemel, hogy a megfelelő polcra kerüljön minden, és nem feljebb vagy lejjebb.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Legyen rend a táskában!

PR-cikk

Köztudott, hogy a nők szeretnek úgy elindulni otthonról, akárhová mennek is, hogy szinte minden helyzetre fel legyenek készülve.

2020.9.16.   


Tíz érdekesség a kézilabdáról

A kézilabda, mint labdajáték egy népszerű sport.

2020.1.2.   


Az online társkeresés előnyei

Milyen előnyei vannak az online társkeresésnek? Az ismerkedés világa igen nagyot fordult az elmúlt évtizedekben.

2019.12.19.   


Kell-e nekünk? (X)

PR-cikk

Kell-e nekünk a karácsonyi ajándékvásárlási láz?

2019.12.19.   


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2019.12.17.   


Miként segíthet a párterápia?

Egy párkapcsolat rendkívül érzékeny dolognak számít. Elég egyetlen negatív tényező és máris kibillenhet még a legharmonikusabb kapcsolat is az egyensúlyából.

2019.9.11.   


Hüvelykujj

Póda Erzsébet

Vajon melyik a kezünk leggyakrabban használt ujja manapság?

2019.5.5.   


Művészek vagyunk

Oriskó Renáta

Egy valami közös bennünk, művészek vagyunk, az élet művészei.

2019.4.29.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2019.4.28.   


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2019.3.22.    24


Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2019.1.10.    13


Asztaldíszek gyorsan

Palkó Emese

Szuper gyorsan elkészíthető adventi asztaldíszek mindenkinek!

2018.12.5.    22