Hiszti és remény


Madarász Ildikó  2009.12.30. 4:02

Hisztis kislány voltam. Így mondják. Tündéri, fehér, kisruhámban olyan természetességgel vetettem bele magam a pocsolyába, hogy azt szinte öröm volt nézni.

Másoknak. A szüleim kétségbeestek, majd dühösek lettek rám, aztán más taktikát választva csak rám hagyták. Próbáltak szép szavakkal is hatni rám, de semmi foganatja nem volt. Négyéves korom körül olyan erővel törtek rám a hisztirohamok, hogy a szüleim már orvoshoz vittek: mi lehet velem a baj?! Esetleg, mi lehet velük a baj?

A doki szerint semmi bajom nem volt. Adott egy egészen egyszerű tanácsot a meg- illetve lenyugtatásomra, miszerint nyár lévén, folyamodjanak a szódásüveghez: ha rám tör a hiszti, nyugodtan spricceljenek az arcomba.

Hát, meg is tették. Egyszer. Utána már a csak a hívó mondatot kellett fennhangon nekem szegezni: - Ildi! Ha nem hagyod abba, hozom a szódásüveget! S én fülem, farkam behúzva szárítottam fel az épp csak elindulni készülő könnycseppeket.

Aztán ahogy cseperedtem, hazudós kiskamasz lett belőlem. Így emlékszem. Nem volt barátom. Egy sem. Csak szerettem volna valahova tartozni, valakit a barátnőmnek nevezni, cinkosan összenézni, kajánul vihogni a csak mi értette vicceken. De nem volt, tényleg, egy sem. Otthon sokat fantáziáltam, hogy miket is csinálhatnánk a barátnőmmel. Jó volt csak gondolni is rá. Így kezdődtek a kisebb füllentéseim. Az osztálytársaknak meséltem a papagájomról, akit, ha lenne barátnőm, együtt etetgethetnénk. Meséltem a vadiúj farmeremről, amit anyám csak ünnepnapon enged felvenni, de ha meghívnának a szülinapi zsúrjukra, biztosan abba mennék. Meséltem utazásokról, meg fényképekről, amit a barátnőmnek, otthon, szívesen megmutogathatnék.

Persze nem volt nekem se papagájom, se farmerom, és nem voltunk sehol sem, csak a SZOT-üdülőben, Gödön.

Amikor fiatal nővé értem, magányossá váltam. Még mindig nyomaszt, ha erre gondolok. Lett barátnőm, olyan kuncogós, együtt vihogós, életünk nagy terveit megbeszélős. Lett nagy-nagy első szerelem, olyan kicsit belehalós, kicsit romantikus, nagyon égető, olyan, mint amilyennek a nagy szerelemnek lennie kell. Aztán úgy is lett vége, mint minden ilyen szerelemnek. Fájón.

És nem találtam az utam. Nem találtam a helyem. Nem leltem a világító lámpást, ami mutatná az utat. Kicsit el is vesztem. Aztán a szüleim lecibáltak a lebegésből és munkába álltam.

Végül én is anya lettem. Tudom, hogy túl aggódós. De minden anya így kezdi. Az első gyerek megérkezésekor még nincs tapasztalat. Honnan is lenne? A tapasztalatot mindenkinek magának kell megszereznie, nincs egy könyv azzal a címmel, hogy: Saját tapasztalatok kezdő szülőknek, csak neked, Kedves Ildikó és József...

De túléltük az első időszakot. A gyerek is. S ez jó volt! A lehető legjobb. Aztán megszületett a második gyermekünk is, akit már tapasztalatokkal a tarsolyunkban próbáltunk, próbálunk ma is terelgetni.

Ma negyvenéves, érettnek mondott nő vagyok. Bár néha nem így érzem.

Már ezer és ezer tapasztalatot tudhatok a hátam mögött... De ma is hisztis vagyok, hazudós, magányos, aggódós, semmit nem változtam az évek alatt. Erre a minap jöttem rá, egy újabb átautózott napon.



Tegnap kiborultam, mert a párom elkeverte a hónapok alatt összegyűjtött jegyzeteimet, és úgy feszített bennem a düh, hogy hagynom kellett kitörni, mert ha nem, akkor, úgy éreztem, lufiként robbanok szét. Hisztiztem, szinte toporzékoltam, de a végén persze, a negyven évemnek köszönhetően megmagyaráztam magamnak, hogy jogos volt a kiborulásom. (Mert a hisztit 18 éves kor után így hívjuk).

Hazudok magamnak és apámnak. Nap, mint nap. Apám az utóbbi időben nagyon beteg és én ápolom. Ápolom a testét, próbálok tartást adni neki és a lelke mellé férkőzni minden nap. Általában azzal kezdem, hogy ma már sokkal jobb színben van, mint tegnap. Ami persze nem igaz, és meghasad a szívem, hogy sorvadni látom minden áldott nap.
Hazudtam, amikor meg akartam borotválni, mert ő most képtelen erre, hogy csináltam már ilyet.
Hazudtam, hogy a családnak csináltam épp a kedvencét, s abból hoztam neki is egy kis kóstolót, holott csak az ő kedvéért főztem éjjel becsinált levest.

Még hiszek a csodákban. Bár veszélyes hinni, mert öntelté tesz. Vagy gyermeteggé. Én vállalom mindkettőt. De hinnem kell, mert különben nem megy ez nekem.

És magányos is vagyok. Esténként hullafáradtan magam autózgatok, a magam gondolataival, a saját kérdéseimmel, amit csak magamnak tehetek fel, s a választ is csak magamban kereshetem. Az utat tudom hazafelé, de hogy merre jutok oda, csak rajtam múlik. Aggódásom pedig épp most az egekig ér. Most nem a gyerekeim felé árasztom, hanem apámé minden rezdülésem. Az éjjel megcsörrent telefonok, a kezemben tartott beteg, elfogyó, hörgő test, s a hosszú, néma szemekkel átvirrasztott éjszakák, mind-mind az enyémek.

De öntelt módon hiszek a csodákban. Hiszek egy szebb tavaszban, hiszek egy vidám mosolyban, hiszek egy közös sétában, hiszek, mert hinnem kell.

Apa meggyógyul. Apa újra az apám lehet, akinek hisztizhetek, s ő újra a szódásüveggel fenyegethet, pajkos vidámsággal a szemében, és én kajánul félelmet hazudhatok.
Apa meggyógyul. Meg kell gyógyulnia, hogy ne legyek magányos, hogy ne legyek árva, hogy aggódásom célpontja megváltozhasson újra.
Apa meggyógyul. Mert öntelt vagyok és gyermeteg..., mert hiszek a csodákban.



Hozzászólások

Reni, 31. 12. 2009 02:23:05
Gratulalok, gyonyoruszep volt. Hogy mennyire ateltem minden szavad, mar-mar sajatomnak tekintve - el sem lehet mondani. Sirok :) Koszonom.
Madarász Ildikó, 01. 01. 2010 12:28:17 Hálám
Kedves Reni! Hálásan köszönöm elismerő szavaid, szeretettel: Ildikó
@


A rovat további cikkei

Arcunk elárulja, milyenek vagyunk

Emberként nem vagyunk egyformák, maximum hasonlíthatunk egymásra.

2018.7.18.    1


Szégyen

Magyar Anett

Számtalan estém ért úgy véget, hogy megvertek. Abban reménykedtem, hogy a férjemnek ízlik a vacsora, hogy a szeretőjétől úgy tér haza, hogy kielégült, és az ágyba vágyik, aludni. Akkor elmaradna a verés, a fájdalom. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2018.7.17.  3    40


Változtassunk!

Rajczi Viktória

Mindenki számára eljöhet a pillanat, mikor úgy érzi: lezárult életének egy szakasza.

2018.7.12.    40


Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2018.6.15.    43


Hogyan éljük túl a szakítást?

Faar Ida

A szerelem olyan, mint a háború: egyszerűen, és könnyedén kezdődik, és kínok között sok áldozatot követelve ér véget.

2018.6.13.    19


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2018.4.13.    5


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2018.2.4.    24


7 tipp a stresszmentes reggelekért

Faar Ida

Vannak napok, amikor arra ébredünk, hogy azt sem tudjuk, a hét melyik napja köszöntött ránk.

2018.1.9.    7


Jobb formában

Jády Mónika

Kicsit nehéz a dolgunk, így, ünnepek után... Viszont mindenképpen jó, ha odafigyelünk az életmódunkra.

2018.1.7.    16


Takarítási mánia

Faar Ida

Már két teljes órája nála ülök, de nem jutottunk semmire.

2017.11.6.  1    12


Hogyan adjuk el gyorsan lakásunkat?

Nem mindegy, hogyan látunk hozzá lakásunk eladásának, hogy az vonzó legyen az érdeklődők számára.

2017.9.22.    4


Négy hasznos ajándék férfiaknak

Összegyűjtöttünk négy olyan kiegészítőt, amit biztosan szeretni fog, és hasznát fogja venni a hétköznapokban.

2017.6.2.    8