Mit rejt a ruhacímke?

Kabók Zita 2012.5.2. 5:24

A helyszín egy magas téglaház alagsora, rögtön a parkoló mellett.

Kínai nők dolgoznak itt napi tizenegy órában, szabják, tűzik, varrják a ruháinkat. Nem mehetnek a mosdóba akármikor, a túlórákért nem kapnak fizetést, szabadságot vagy anyasági segélyt. Ordítoznak velük, hogy gyorsabban, gyorsabban! A fizetésükből esetleg rizst és vizet vehetnek, mást nem. A kínai városokban köztudottan hatalmas tömegben gyártanak ruhákat, hogy a nyugati világ egyre határtalanabb igényeit kielégítsék.

A szabadpiac ma már lehetővé teszi, hogy a gyártást áthelyezzük a világ bármelyik pontjára. Vajon ki tehet arról, hogy a hazai varrodák, gyárak manapság sorra zárnak be? Az eladó vagy a vevő?

A gyártók a vásárlók keresletét akarják kielégíteni, akik elfogadható árakat és legjobb minőséget követelnek. Ehhez még hozzájárul a termelők magas profitigénye is. Kénytelenek tehát olcsó munkaerőt és alapanyagot beszerezni. Olyan helyekről, ahol a munkások napi pár euróért dolgoznak, óránként száz zsebet varrnak fel, vagy a legrövidebb idő alatt simítják ki a forró, nehéz vasalóval a ruhákat. Banglades, Kína, India, Japán, Indonézia – hogy csak pár ilyen helyet említsek.

Egy tizennyolc éves bangladesi gyári munkás lány havi 15 dollárt keres. 150 zsebet kell felvarrnia egy óra alatt.
Így mesél a munkájáról:
„Ha hibát követtél el, vagy nem teljesítetted, amit előírtak, megvernek.” Tizenhat órát dolgozik naponta, egész nap egy kis sámlin görnyedezve. A gyár poros levegőjét kell belélegeznie, és ki kell bírnia a zsúfoltság okozta hőséget is.

Szerencsére egyre több mozgalom ügyködik azon, hogy az adott ország a hazai termékeket és a hazai gyárakat részesítse előnyben. Törekvéseikre azonban az a legjobb kifejezés, hogy az ár ellen úsznak.

Mary Portas brit kiskereskedelmi szakértő, tanácsadó, divattervező legújabb dokumentumfilmjében az olcsó külföldi ruhák behozatal ellen indít hadjáratot. Felderítette Észak-Anglia rég bezárt varrodáit. Munkanélkülieket alkalmaz, hogy beindítson egy új 100%-osan hazai alsónemű gyárat. Ennek érdekében felkutatta az egyetlen brit csipkegyárat, hogy a termékek minden része, még a címke is, hazai anyagból készüljön. Megindító a története, ahogyan egy poros, régen bezárt varrodát újra életre kelt, ahogyan a munkanélküli szingli anyukák és családfenntartó apák munkához jutnak általa. Mary Portas története mindenkit megindított. Mióta bemutatkozott a nyilvánosságnak is, a vásárlók igényeit alig győzi kielégíteni.

Vajon mi hogyan cselekszünk a hétköznapokban? Melyiket vesszük meg? Két darab külföldön gyártott olcsó pulcsit, vagy egy drágább hazai gyártmányút...?

További információk:
http://www.maryportas.com/bottomline/