Találmányok


Halász Kata  2011.5.16. 4:42

Melyek megváltoztatták a nők életét (2.rész).

Olyan lista ez, mely gyökeres változásokat hozott a gyengébbik nem mindennapjaiban. Nem csak találmányok ezek, vannak köztük felfedezések és olyan korábban már létező dolgok is, mely a nők kezében egyszerű tárgyakból különleges jelentéssel bíró szimbólumokká váltak.

Melltartó

A szép női mell látványának egy férfi sem tud nemet mondani, épp ezért a nők legnagyobb fegyvere a melltartó. Nem is gondolnánk, hogy történelme egészen az időszámításunk előtti 2500-as évekig nyúlik vissza, amikor a krétai nők mélyen dekoltált mellénykével igyekeztek megemelni mellüket. Később a kényelemé lett a főszerep, amit a 16. században szorított háttérbe a kínzóeszköznek is kiválóan alkalmas fűző. Majd 1889-ben a francia fűzőkészítő, Herminie Cadolle olyan kebelformáló alsóneműt készített, ami már vállpántok segítségével, tehát nem alulról tartja a melleket. Az első kezdetleges prototípust 1893-ban Marie Tucek tökéletesítette: az ő kosaras melltartója hasonló felépítésű volt, mint a mai darabok. Az I. világháború idejére esett a melltartó-evolúció következő lépcsőfoka, amikor nők tömegei kényszerültek munkába állni és ismét a hordhatóság lett a legfontosabb. A 30-as években újra a domborulatok kihangsúlyozása került a középpontba, majd a II. világháború újabb fordulatot hozott: a pamutot és a selymet felváltották a szintetikus anyagok.
A melltartó igaz fénykora 1950-es évekre tehető, hála Marilyn Monroe-nak és Anita Ekbergnek, ekkor jelentek meg az első pánt nélküli verziók. A következő évtized feminista mozgalma és a nyilvános melltartó-égetések majdnem bukáshoz vezettek, de aztán eljött 1994 és a Wonderbra, ami óriási karriert futott be világszerte.

Szolárium

Az első beltéri napozó lámpákat egy német gyógyszercég fejlesztette ki 1903-ban, hogy így gyógyítsa a D-vitamin hiányában szenvedő betegeket. Sokkal később, 1970-ben egy szintén német tudós, Friedrich Wolff azt vizsgálta, milyen hatással van az atléták szervezetére az UV-fény. Amikor felfedezte, hogy a lámpa mellékhatása a barnulás, megalapozta egy új iparág sikerét. A szolárium szülőföldje tehát Németország, innen terjedt el a mesterséges barnaság divatja előbb Európában, majd az Egyesült Államokban.



Önsegítő könyvek

Önsegítő könyvek régebb óta léteznek, mint gondolnánk. A Buddhának tulajdonított Dhammapada a legősibb buddhista bölcsmondás-gyűjtemény, mely 26 fő témát ölel át, mint például hogyan győzzük le a haragunkat, hogyan mondjunk le szenvedélyeinkről és hogyan érjük el az erkölcsi tisztaságot. Tágan értelmezve a Bibliát is az önsegítő könyvek közé sorolhatjuk, de az igazi „boom” csak az 1970-es évek Amerikájában jött el, melynek előfutára az 1967-ben megjelent I’m OK – You’re OK című könyv volt. Hamarosan az egész világon megállíthatatlanul elterjedt az önsegítő irodalom, melyek az élet minden apró problémáira megoldást próbálnak nyújtani. A technika fejlődését az önsegítő iparág is kihasználta, a 80-as években megjelentek az első ilyen típusú audió anyagok, televíziós műsorok, filmek és szemináriumok.

GPS

Minden 1957-ben, a Szputynik fellövésével kezdődött. A kutatók hamar rájöttek, hogy rádiójelekkel be lehet mérni a műhold pillanatnyi helyzetét, de ez fordítva is működik: a földön bárki meghatározhatja saját pozícióját. Az első navigációs rendszer neve Transit volt, melyet az USA haditengerészete tesztelt 1960-ban. A rendszer hiányossága az volt, hogy csak óránként egyszer lehetett vele mérni. 1973-ban pár katonai vezető előállt a Védelmi Navigációs Műhold Rendszer ötletével, az ehhez használt műholdakat Navstar-GPS névre keresztelték el. 1983-ban a Korean Air Lines egyik járatát szovjet területen. Ennek hatására Ronald Reagen kezdeményezte eyg szabadon használható és bárki számára elérhető GPS rendszer kiépítését. Az első műholdat 1989-ben lőtték fel, majd folyamatosan a következőket, a huszonnegyedik 1994-ben. Bár az amerikai hadsereg bizonyos területeken jelentősen lekorlátozhatja a bemérési pontosságot, a mai GPS-ek 20 méteres pontosságúak.
Ma már természetes, hogy pártízezer forintos mobiltelefonok is segítenek a tájékozódásban, illetve rengeteg olyan szolgáltatás megjelent, melyek mind a GPS rendszerre támaszkodnak.

+1 találmány, ami megnehezítette a nők életét:

A fogyókúra

Régebben a kövérség a gazdagság jele volt, az étkezésről való önkéntes lemondás a szerzetesek, remeték sajátja volt. Az alakformáló fehérnemű ősanyja a fűző, mely ugyan roppant kényelmetlen és egészségtelen viselet volt, de a nemkívánatos hurkák leszorításával darázsderekat varázsoltak maguknak az alkatilag kevésbé szerencsések is.
A „fogyisok” előfutára Sissy volt, akinek étkezési zavarai inkább az anorexia úttörőjévé tették. Az 1920-as években a gusztustalan bélféreg segítségével érték el az áhított testsúlyt a nők, mint például a híres operaénekes, Maria Callas. A 20. század 30-as éveinek másik nagy divatja a vegetarianizmus volt, melynek csak az egyik mellékhatása a testsúlyvesztés, a fő cél a hús nélküli, vagyis egészséges élet. Hamarosan megjelentek az első mesterséges fogyasztótabletták, mint például a hashajtó vagy az anyagcsere-gyorsító. Később felfedezték az amfetaminszármazékokat, melyeknek élénkítő hatását háborús célokra is használták. A kezdetben bombázó- és vadászgéppilóták által használt élénkítők utódainak egyike az Ecstasy. A mai fogyasztó tabletták sem képesek csodát tenni, rendszeres mozgás nélkül gyakorlatilag semmit nem érnek, de legalább nem okoznak olyan súlyos egészségkárosodást vagy függőséget, mint elődeik.
A diéta tehát nem modern találmány. Az 1800-as évek elején egy temetkezési vállalkozó, William Banting saját módszerrel szabadult meg 19 kg-tól: száműzte étrendjéből többek között a kenyeret, vajat, cukrot és a krumplit. 1863-ban megjelent Nyilvános levél a testességről című könyve a fogyókúrázók bibliája lett. Minél kényelmesebb lett a hétköznapi ember élete, annál több ember kezdett fogyókúrába, a 20. században már egymás után bukkantak fel a legkülönfélébb és leghajmeresztőbb módszerek. A La Parle fogyókúrás szappan például azt ígérte, hogy lemossa a pluszkilókat, a Graybar Stimulator tornagép segítségével pedig leugrálnak a kilók az emberről.
Ma már ugyan toleránsabbak az emberek, de még mindig divat a kisportolt, karcsú test, azt tartja egészségesnek a társadalmi gondolkodás. Egyre hatalmasabb a fogyókúrára épülő iparág nem beszélve a plasztikai sebészet térnyeréséről. Ennek ellenére az amerikai társadalom kétharmada küzd túlsúllyal vagy kövérséggel, a gyermekkori elhízás pedig háromszorosára nőtt az elmúlt 30 évben.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Találmányok

Halász Kata

Melyek megváltoztatták a nők életét (I.rész).

2011.2.7.    7

A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.