Veszteség


Madarász Ildikó  2008.7.10. 11:13

Reggel hatkor csöngött az óra, lenyomtam. Még van öt percem, hogy magamhoz térjek…

Feltápászkodtam, majd bedugtam a vasalót. Mosdó, gyerekszoba, vasalás, ágyazás, öltözés, puszik, intelmek, hogy: nagyon figyelj kémia órán! És már rohantam is dolgozni.
A kávét megittam a munkahelyemen, talán kettőt, hármat is, nem mintha szükségem lett volna rá. Ezen az éjszakán is fent voltam, mégsem voltam álmos. Végighallgattam az utcában az összes kutyát, macskát, a házunk hangjait, és azt, hogy a szomszéd megjött az esti műszakból. Figyeltem a gyerekeim szuszogását, próbáltam követni a gondolataimat.
Az aznapi utazásom járt a fejembe.
A szagok beleivódtak az orromba, a zöld szín marta a szemem, a sóhajok, a csóváló fejek, a kedves, de sajnálkozó pillantások mind, mind futó filmként peregtek előttem. Amikor beléptem Hozzád, felvettem a zöld ruhát, a zöld sapkát, a zizegős tutyit, a szám elé kötöttem a maszkot, lesúroltam a kezem azzal a fertőtlenítővel, aminek az illatát úgy szereted, kifényeztem a szememet, mert már csak ez volt, ami kilátszott a maszkból, vettem egy nagy levegőt és mosolyt varázsolva az arcomra benyitottam.
Egyedül voltál a szobában, csend volt, csak a kinti zaj szűrődött be a mindig nyitott ablakon.
Köszöntem, majd óvatosan becsuktam az ajtót.
Ahogy az ajtó felé fordultam, hogy a kilincset lenyomjam, már éreztem, hogy ez a mai találkozásunk nem olyan, mint az előzőek. Nem köszöntél vissza.
Gyors gondolat futott át az agyamon: Hál’ Isten, alszol!
Két hét elmúltával, talán tényleg alszol, békésen, szép álmok közepette, fájdalmaktól mentesen, mint kislány korodban.
De ahogy az ágyra néztem, nem ezt láttam.
Amit láttam, talán sosem múló emlékkép lesz, amit mindig el akarok felejteni, de örökre beleégett a tudatomba.
Zavart, riadt, fürkésző kék szempárt láttam, a szemgolyók ide-oda cikáztak, hiába próbáltam elkapni a pillantásod, nem tudtam felvenni Veled a szemkontaktust sem.
Szólongattalak, mondtam, hogy ma is itt vagyok, kérdeztelek, hogy szomjas vagy-e, hogy megmasszírozzam-e a lábad, hogy énekeljek-e Neked…
Nem válaszoltál. Nem néztél rám. Nem hallottál, és nem láttál.
Aztán csak melléd ültem.
Fogtam a kezed. Sokáig fogtam.
Jöttek az ápolónők, az orvosok, rögtön álltam fel, hogy kimegyek, de ők kedvesen maradásra biztattak. Maradjak, míg maradhatok.
Elhalmoztak kedvességgel. Fájt a kedvességük, nem akartam ezt az erőltetett mosolyt az arcukon, azt akartam, hogy veled foglalkozzanak csakis kizárólag Veled, mintha itt sem lennék…
Pár óra múlva már nem tudtam Rád nevetni, hinni, hogy egy pillanatra majd csak visszatérsz hozzám és akkor, csak a boldog arcomat lásd!
Csak fogtam a kezed.
Valahogy a tudatom legmélyén már akkor, ott, azokban az órákban tudtam, hogy most foghatom utoljára.
Most tehetem utoljára az arcomhoz a kezed, mintha megsimogatnál, óvnál, mint kiskoromban, ha féltem valamitől, vagy dicséretként, ha jól szerepeltem az iskolában.
Hosszú idő telt el mire feladtam, hogy talán újra rám nézel, és akkor engem látsz, nem valami kósza víziót, ami bent van a fejedben, harcaid közepette.
Csak pár percet szerettem volna még. Kérdéseket feltenni, várni a magyarázatot a bennem évek óta dübörgő kételyek miatt. Tudni, hogy ugye azért mindig szerettél, ha néha én nem is érezhettem valami miatt…
Megmondani Neked, hogy mindig szerettelek, csodáltalak a kitartásod, a vasakaratod, az elszántságod miatt, hogy mindig olyan szép akartam lenni, mint Te, és vágytam, hogy azért néha rám is büszke légy…
De nem volt egy másodpercem se, kérdés meg ezer és ezer…
Még mindig fogtam a kezed.
Vártam valami megváltót, hogy majd varázsütésre visszatérsz hozzám, és újra megvitathatjuk, hogy miért nem tudok olyan szilvás gombócot főzi, mint Te. Hogy már megint lenőtt a hajam, tessék fodrászhoz menni. Hogy érik az eper a kertben, és többet kéne enni belőle, mert mind megromlik… Ilyen semmiségekről szerettem volna még hosszan beszélgetni Veled a teraszon ülve, sütkérezve, minden bajtól távol.
De a baj elért bennünket.
Már csak a kezedet foghatom, mert Te már messze jársz, ahova én még nem léphetek.
Énekelni kezdtem, hogy ha valahol azért még itt vagy, hidd, hogy jó helyen jársz, már hallod az angyalok énekét…
Sokáig énekeltem.
Beesteledett.
El kéne búcsúzni, hazamenni, levenni a zöld ruhákat, beülni az autóba és vezetni hazáig.
De csak nem indult a lábam, ha fel is álltam. Puszikat adtam az arcodra, kezedre, homlokodra, és mindig visszaültem.
Még hosszan néztelek, megpróbáltam minden vonásodat az eszembe vésni, minden apró részletet a fejemben tartani. Fényképezett a szívem.
Még az ajtóból visszanéztem és köszöntem. Holnap újra itt leszek!
Az a holnap ma van, én ülök a munkahelyemen, de csak ülök. A kollegák sem hajtanak, mindenki csendesen beszél, a feladatokat is mások kapják, én csak ülök a helyemen.
Minden telefoncsengésre összerezzenek. Aztán tényleg engem hívnak, csak nagy sokára akaródzik meghallani.
Apuék azok, most ők vannak Nálad, rögtön kérdezem, hogy van-e változás, de a sóhajból már tudom, hogy minden változatlan. Ma az öcsémmel vannak ott, állnak, ülnek melletted tehetetlenül. Aztán hazasétálok, a lakásban fel és alá járkálok, nem találom helyem sehol sem.
Lassan esteledik. Valahogy az ágyig is eljutok, de csak ülök, várok.
Aztán megszólal este 21.36- kor a telefon. A párom veszi fel. Nem is akarom hallani, amit mond, azt, amitől mindig is kirázott a hideg, és most majd nekem mondják…
Mire párom a szobába ért, már mindent tudtam.
Átfogta a vállam és csak sírt. Vigasztaltam. Valahogy nem fogtam fel még, minden sejtem tiltakozott a megváltoztathatatlan miatt.

Aztán a napok teltek. Szervezkedtem a szertartás körül, főztem a torra, zsebkendőt adtam a síróknak, széket tettem az elesettek alá, elmosogattam a tor után, takarítottam, átrendeztem a lakást, átalakítottam az életem, megváltoztak a főzési szokásaim, mert egy emberrel többre főzök – az édesapámra. Jött a karácsony, a húsvét, majd újra a karácsony és újra a húsvét. Másfél év telt el. És én még mindig nem sírtam.
Pedig a legdrágábbat vesztettem el, ott, abban a kórházi szobámban, azon a keddi napon, október 4-én, az Édesanyámat...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Négy hasznos ajándék férfiaknak

Összegyűjtöttünk négy olyan kiegészítőt, amit biztosan szeretni fog, és hasznát fogja venni a hétköznapokban.

2017.6.2.    8


Jobb formában

Jády Mónika

Kicsit nehéz a dolgunk, így, ünnepek után... Viszont mindenképpen jó, ha odafigyelünk az életmódunkra.

2017.4.19.    11


Eljegyzési fotózás

Szalay Mona

Az eljegyzési fotózás vidám, laza, kötöttségek nélküli, felszabadult, kellemes délutáni programot jelent.

2017.4.14.    16


Felejthetetlen lánybúcsú

Huszár Ágnes

Modern kori szokások, tippek, jó tanácsok, hogy felejthetetlen legyen a házasságkötés előtti leánybúcsú hangulata.

2017.2.15.    6


A legsikeresebb internetes vállalkozónők

Az internet nem csak a férfiak területe, számos nő épített fel világszinten is sikeres internetes vállalkozást.

2017.1.5.    13


Plus size divat 2017-ben

PR-cikk

Milyen trendek várnak a teltekre a következő évben?

2016.12.21.    16


Asztaldíszek gyorsan

Palkó Emese

Szuper gyorsan elkészíthető adventi asztaldíszek mindenkinek!

2016.12.10.    21


Ne ossz meg minden fotót!

Palkó Emese

A közösségi oldalakon eltöltött idő, szerves részét képezi életünknek. Könnyebb kapcsolatot tartani, és az exhibicionista hajlamainkat is ki tudjuk élni, akár képfeltöltés formájában.

2016.11.24.    22


Szégyen

Magyar Anett

Számtalan estém ért úgy véget, hogy megvertek. Abban reménykedtem, hogy a férjemnek ízlik a vacsora, hogy a szeretőjétől úgy tér haza, hogy kielégült, és az ágyba vágyik, aludni. Akkor elmaradna a verés, a fájdalom. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2016.11.14.  2    28


Változtassunk!

Rajczi Viktória

Mindenki számára eljöhet a pillanat, mikor úgy érzi: lezárult életének egy szakasza.

2016.10.5.    14


Hat dal nyárestékre

Busai Hajnalka Lilla

Dalok, amiket talán nem ismerünk, pedig kellene!

2016.7.20.    3


A tökéletes nő

Mester Györgyi

Ez az este azon ritka alkalmak közé tartozott, amikor mindhárman otthon voltak, s a lakásban csend, és nyugalom honolt.

2016.6.21.    4