Húsvétváró

H. Dráfi Anikó  2007.4.1. 13:20

Fiacskámra kiskabátot húzok, rám is elég egy nagyszvetter.

Itt a tavasz! – csicsergi boldogan egy madárka. Nem győzöm figyelni az ablakon keresztül: a terebélyes hársfa egyre zöldülő ágain vidáman, peckesen ugrál fel-alá. Hangja, akárcsak a nap meleg fénye, belopódzik a szobámba, odakúszik a fülemhez, hogy aztán csöndesen megcirógassa lelkemet…

Kitárom az erkélyajtót: a szobám friss, tavaszi illattal telik meg. Néhány óra múlva már nem bírok tovább a számítógép előtt roskadni: ki kell mennem, friss levegőt kell lélekzenem!

Fiacskámra kiskabátot húzok – sapka talán már nem is kell (micsoda megkönnyebbülés ez a téli „szkafander” után), rám is elég a nagyszvetter. Irány a közeli folyópart. Mintha a víz is hangosabban csobogna, mint máskor! Anya! – kiált a fiam. – Odanézz, de szép! A folyó melletti kis erdőben ibolya kéklik, gólyahír sárgállik, szorgos méhecskék dünnyögnek felettük. Nicsak! Egy lepke repked-pillog körülöttünk – idén az első, amit látunk. Fogjuk meg! – szalad a fiam a frissen zöldellő füvön, és örömtől kipiruló arcocskáját látva én is egyre könnyedebb, boldogabb vagyok. Mintha egy nehéz abroncs, a tél borongóssága fokozatosan pattogzódna le rólam. Úgy érzem, új tavasz, új esély… Itt az ideje, hogy akárcsak a természet, én is újjászülessek. A kivirágosodó kertek alján szorgos emberek: csendesen kapálnak, veteményeznek. Teszik a dolgukat – ültetik az új életet.

Voltaképpen az örökké megújuló természetet és az ezzel kapcsolatos termékenységet ünnepeljük ősidők óta Húsvétkor is. (Gondoljunk például a tojásra, amelyet a lányok festenek és ajándékoznak a fiúknak – cserébe azért, hogy azok meglocsolják őket.) A Húsvét azonban nem csak a fizikai, hanem a lelki-szellemi megújulás ünnepe is. Ekkor ünnepli a keresztény egyház is karácsony melletti legnagyobb ünnepét: Krisztus halálát és újjászületését.

Maga a történet: Jézust kereszthalálra ítélik, ám ő harmadnapon feltámad halottaiból, bizonyítván, hogy valóban Isten fia volt. A mögöttes tartalom azonban misztikus és nehezen érthető. Isten fia a mi bűneinket vállalta magára. Azért halt meg, hogy nekünk ne kelljen bűnhődnünk. Ha elhisszük, súlyos kövek eshetnek le szívünkről. Lelkünk-szellemünk ismét szabad lehet, mint a madár…

A keresztény hit lényege a húsvétban teljesedik ki. A húsvét az isteni szeretet lehajlása az emberhez. Vajon elhisszük-e, hogy hibáink, rossz tulajdonságaink, kisebb-nagyobb bűneink, botlásaink már réges-régen megbocsátást nyertek? Hogy az életünket újra kezdhetjük, tiszta lappal?

Ilyenkor, húsvét táján, amikor megérint bennünket az éledező természet, amikor jókedvűen készülődünk az ünnepre, barkával, aranyesővel díszítjük a lakásunkat, talán érdemes ezen a kérdésen is elgondolkodnunk.

Lehet, hogy könnyebb lesz lélekzetet vennünk…

Foto: Mihály Krisztián

Hozzászólások

@

Küldés