Az én karácsonyom


Póda Erzsébet  2019.12.23. 1:34

Úgy emlékszem, gyerekkoromban mindig derékig vagy nyakig érő hó hullott karácsony napján...

Nagyapám már kora reggel ellapátolta a havat a járdáról, hogy könnyebb legyen az átjárás a hátsó udvarba a baromfiakhoz. Ilyenkor rám adták a kendermagos téli kabátomat, sapkába, sálba bugyoláltak és kimehettem az udvarra hógolyókat gyúrni, alagutat fúrni a hatalmas hókupacokba, s ha meguntam a játékot hátramehettem az állatokhoz a hóba vájt járatokon egyik óltól a másikig.


Nagyanyám minden évben ugyanazon a lucaszékén törte a diót. Ugyanabban az edénykében főzte meg az öregbabot, ugyanazt a lencselevest, lekváros-mákos derelyét főzte, ugyanolyan finom diós kalácsot sütött. És ugyanolyan méla arckifejezéssel ült le a kályha elé, s miközben meg-megrakta a tüzet, ugyanazokat az imádságokat mormolta el magában, mint mindannyiszor, amikor karácsony napját ünnepelte. Édesanyám mindig ugyanazokat a süteményeket készítette el és vanília, narancs meg süteményillat töltötte be az egész házat. A karácsonyfát meg az ajándékokat igazi Jézuska varázsolta be a szobába. A karácsony csöndes volt, szerény, de mindig ünnepi hangulatú, mindig más, mint az összes többi nap az esztendőben.

Mostanában sosem havazik karácsony napján, és sosincs derékig érő hótakaró. Azóta a nyakig érő hó legfeljebb a térdemig csúszik fel és már nem a régi tornácos, baromfiudvaros házban élek, hanem egy ormótlan, jellegtelen, szürke panellakásban, ahol egymás fölött több család él testközelben mégis mérföldes távolságokra egymástól. Nagyapám és nagyanyám régóta az égi karácsonyt ünneplik, sokkal boldogabban, mint valaha. A csöndes, meghitt ünnep színes fényekben sziporkázóvá, hangos, vásárlási lázban égővé változott. A világ, az élet, s benne az összes ünnepnap elanyagiasodott. A meghitt, bensőséges hangulatot pompázatos, de rideg külsőségek váltották fel, a hagyományok lassan elfelejtődnek. Advent idején a várakozás helyett készülődnek az emberek: sokan egyik üzletből a másikba rohannak, haszontalan, reklámízű, emléket maguk után nem hagyó tárgyakat vásárolnak egymásnak. A szeretet mértékét az ajándék értékével próbálják helyettesíteni. De ez sohasem sikerülhet, mert szeretetet venni pénzen nem lehet!

Gyerekkoromban Ádám, Éva délelőttjén még át-átszaladt hozzánk a szomszéd néni, ha másért nem, hát azért, hogy hozzon egy bögrével a saját termésű öregbabjából: kóstoljuk meg azt is. Mire nagyanyám egy tarisznya pucolt diót öntött szomszédasszonya kötényébe: készítsen tölteléket abból is a karácsonyi kalácsba. Mosolyogtak, csacsogtak egy kicsit a utcakapuban időjárásról, családról, főzésről, ünnepről, erről-arról. Arcuk kipirosodott a hidegtől, tenyerüket dörzsölgették, aztán békés ünnepeket kívánva elváltak egymástól.

E napon dél után már nem volt ildomos más házát fölkeresni. Nem is jött az ünnepek alatt hozzánk az esti mendikásokon kívül senki sem. Igazi családi ünnep volt az a régi. Együtt voltunk, készülődtünk, várakoztunk, beszélgettünk. Nagyanyám almaillatú szobájában az ölébe vett és a régi kalendáriumokból olvasott nekem, vagy az emlékeiből fölbukkanó történeteit osztotta meg velem. Miközben szavait hallgattam, el is felejtkeztem arról, milyen kíváncsi vagyok az ajándékomra, s hogy csak arra várok, várunk, hogy a másik szobába angyalszárnyán berepüljön az igazi Jézuska. Szebbek és értékesebbek voltak azok a percek számomra minden más ajándéknál. Felejthetetlen pillanatok, melyek varázsát nem hozza már vissza semmi, csupán az emlékek őrzik hűségesen.

Karácsonyra nem tudok ünnepélyes csöndet, csudapuha fehér hótakarót varázsolni a tájra, és azt is tudom, hogy a szomszéd sem csönget be hozzám egy ajándék dércsípte fenyőtobozzal. Azért én megpróbálom a meghittséget, a régi illatokat, ünnepi hangulatot felidézni kis családi fészkemben. Talán sikerül egy szeletkét átmentenem azokból a karácsonyokból, amelyeket olyan nagy boldogságot jelentettek nekem anyai nagyanyám kis falusi házikójában. Talán sikerül hasonló, sokáig élő pillanatokkal megörvendeztetnem gyermekeimet, szeretteimet. Mert bármennyire is hivalkodóvá, fényűzővé és színessé vált ez az ünnep, mégiscsak legszebb ünnepünk a karácsony.
Ne felejtsük el: a szeretet ünnepe!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nőnapi jótanácsok

Kabók Zita

Milyen jótanácsra lenne szükségük a nőknek?...

2024.3.8.   


Regölés, farsangolás

Huszár Ágnes

A magyarság téli néphagyománya is rendkívül gazdag: ide tartozik a regölés, farsangolás érdekes szokása is

2024.1.5.    8


Karácsonyi asztal, ételek és hiedelmek

Huszár Ágnes

A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.

2023.12.19.  2    36


Karácsonyvárás régen

Oriskó Renáta

A karácsonyi időszak ünnepeink, szokásaink terén a leggazdagabb és legváltozatosabb.

2023.12.16.   


Luca napja

Huszár Ágnes

A téli ünnepkör, az adventi időszak egyik jeles napja Luca-nap, amely december 13-ra esik.

2023.12.12.    32


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2023.12.12.   


Mikulás

Huszár Ágnes

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

2023.12.5.    34


Szent András és a férjjóslás

Huszár Ágnes

Novembert a népi kalendárium Szent András havának nevezi. Íme, néhány ehhez kötődő hagyomány.

2023.11.28.    15


Halottak napjára

Póda Erzsébet

Ez a nap szól mindarról, ami élet, és mindarról, ami halál.

2023.10.30.    44


A menyasszonyrablás eredete

PR-cikk

Tényleg magyar szokás? A mai modern esküvők elsősorban a szórakozásról szólnak, de mihez is kezdenénk a hagyományok nélkül...,

2023.6.22.   


A misztikus napforduló

Póda Erzsébet

A nyári napforduló éjszakáján bármi megtörténhet és minden kívánság teljesül...

2023.6.20.   


Húsvéti gondolatok

Nagy Csivre Katalin

Jézus azt mondta: „Boldog az, aki már van, mielőtt létezne. Ha ti a tanítványaim lettetek és megfigyeltétek, megértettétek a szavaimat, ezek a kövek engedelmeskedni fognak nektek.”

2023.4.8.