A betörő, akit mindenki szeret (1)

Bíró Szabolcs  2008.2.26. 12:41

Bernie Rhodenbarr, New York Robin Hoodja...

„Nem akarom megvédeni magam erkölcsi szempontból. A betörés morálisan elítélendő, ezzel tisztában vagyok. De nem egy koldustól loptam, nem is egy gyerek szájából a kenyeret, és nem is olyan tárgyakat, amikhez a tulajdonosukat mély érzelmi kötelék fűzi. Megmondom őszintén, imádom a gyűjtőket. A legkisebb lelkifurdalás nélkül fosztogatom a gyűjteményüket.”

A fenti idézet akár Bernie Rhodenbarr curriculum vitae-je is lehetne, annyira tökéletesen összefoglalja a New York-i betörő fő tevékenységi körét. De mielőtt túlságosan is előreszaladnánk a történetben, utazzunk vissza egészen 1977-be, és nézzük csak meg, ki is az a Bernie Rhodenbarr, ki lehet az a betörő, akit mindenki szeret?

A kezdetek

Lawrence Block amerikai író 1938-ban született, első novelláját pedig már 1957-ben, tizenkilenc évesen publikálta. Foglalkozott pornográf regényekkel, valójában ezzel kezdődött regényírói karrierje. Ebből a meglehetősen szélsőséges műfajból evezett át a kalandregények vizére, majd 1975-ben megírta első krimijét, Az apák bűneit, amely a ma már 15 kötetet számláló Matt Scudder-sorozat első darabja volt.

Bár a sorozat mára rendkívüli karriert futott be, egyes epizódjait több díjjal is kitüntették, Az apák bűnei láthatóan még nem emelte szerzőjét megérdemelt helyére. Ugyanis, ha hinni lehet a fáma szavának, Block 1977-ben olyan mély hullámvölgybe került, hogy elhatározta, betörésből fogja megkeresni a kenyerét. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy szabályosan tanulni kezdett más betörőktől, egy csomó mindent megtudott különböző zárszerkezetekről, na meg persze azok feltöréséről.

Aztán egyszer csak eszébe jutott egy elég őrült lehetőség: vajon mi lenne, ha az üresnek hitt lakásban egy hullát találna, majd pechjére megérkezne a rendőrség is? Az igazi írót az választja el a magát csupán írónak tartó embertől, hogy míg az utóbbi csak eljátszik a gondolattal, addig az igazi író továbbszövi a gondolatot, egész kis bonyolult történetet kerekítve az egészből, és leül az íróasztalához, hogy megírja azt. Lawrence Block bebizonyította, hogy ő igazi író: így született meg Bernie Rhodenbarr karaktere, meg persze egy nagysikerű sorozat első darabja, A betörő, aki parókát viselt címmel. Azt már mondanom sem kell, hogy ezután már az is elég volt a napi betevőhöz, ha Block helyett Bernie tört be valahová…

Egy betörő mindennapjai

Bernie nem szuperhős. Nem csatlakozik a ponyva- és kalandregények főszereplőihez, akiknek átlagon felüli az észjárásuk, a csáberejük, akik úgy globálisan sokkal nagyobb kalibernek számítanak az őket körülvevő emberekhez képest. Bernie Rhodenbarr csupán egy átlagos nagyvárosi polgár, a legtöbb főhőstől jócskán eltérő szakterülettel. Na jó, talán valamivel mégis kirí a szürke társadalmi masszából: a többségnél jóval humorosabb és sokkal pechesebb…

Bernie alaposan ügyel arra, hogy ne kerüljön összetűzésbe embertársaival (na meg a rendőrséggel), így kizárólag olyan lakásokba tör be, amelyekben épp nem tartózkodik senki. Előre becsönget, feltelefonál, vagy egyszerűen kifigyeli, mikor távozik a lakó, majd akcióba lép. Csakhogy a hullák nem veszik fel a telefont, így könnyen előfordulhat, hogy a padlón ott egy holttest, majd megjelenik a rendőrség is – és Bernie Rhodenbarral rendre elő is fordulnak hasonló dolgok. Nos, a könyvek rendre így kezdődnek, eltérő módon a legtöbb bűnregénytől: míg azok zömében a nagy balhé jelenti a regény csúcspontját, addig a Bernie-könyvekben maga a balhé adja a kezdő löketet.

A sorozat különlegessége persze nem ebben rejlik. A szokatlan helyzetből kiinduló szokatlan nyomozás és az agyoncsavargatott csattanó már magában is bombajó sztorit garantálna, de Block úgy alkotta meg a karaktert, hogy az egyes regények legalább negyede vagy egyharmada poénos szituációkból, vicces beszélgetésekből és jó kis filozófikus gondolatokból, bölcsességekből álljon. Talán pont ez adja meg a betörő-könyvek igazi ízét, és emiatt lehetséges az is, hogy a harmadik könyv után szinte már nem is fiktív figuraként, hanem közeli haverként kezeljük a karaktert.

A recept tehát egyszerűnek tűnik: Bernie rendre rossz helyekre tör be, egy halottat talál maga mellett, a rendőrség pedig folyton őt gyanúsítja. Jön a nyomozás, telefonálgatás, miközben persze nem mehet haza, a fejünkre pedig sorozatos poénbombák potyognak, végül következik a nagy leleplezés. Ez utóbbi valóban nagy és rendkívül agyafúrt, hiszen ha nem figyelünk eléggé, kénytelenek leszünk egyes bekezdéseket újraolvasni. Nem véletlen, hogy a szerző (saját bevallása szerint) a Bernie-regényeken agyal a legtöbbet, ezeket előzik meg a legnagyobb előkészületek.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés