A templomos lovag árnyéka


Bíró Szabolcs  2011.7.29. 5:19

Egy újabb templomos regény, amely nem tudja, mi fán terem a templomos.

Núria Masot spanyol újságírónő és színházi szakember első regénye A templomos lovag árnyéka 2004-ben jelent meg először, és különleges módon a vártnál is nagyobb siker övezte. Talán azért is történt így, mert Dan Brown világsikere A da Vinci-kód után nem sokkal látott napvilágot, és a nagyszámú olvasóközönség a világ minden táján hirtelen rajongani kezdett a misztikus krimikért, a templomos lovagokért meg hasonló, múltbéli átveréseket „leleplező” könyvekért. Így aztán cseppet sem meglepő, hogy a 2006-os magyar kiadás is a Gabo munkája, azé a kiadóé, amely többek között Brown könyveiért is felel. Az én bajom talán csak annyi, hogy túl sokat vártam a regénytől. De hát mégiscsak keményfedeles kötetről van szó, na meg egy nívós kiadó munkájáról, és persze arról, hogy végre megjelent egy „történelmi” kalandregény, ami nem Amerikából toppant be kis piacunkra.

A magyar kiadás borítójáról máig sem tudom eldönteni, hogy tetsszen-e, avagy sem. Szó mi szó, tökéletesen tükrözi a belbecset: a háttérben a tenger felett sötétlő viharfelhők közül itt-ott kiszüremlik a nap fénye, ami akár utalhatna is a mű szellemiségére, ám az előtérben éktelenkedő, giccses kardmarkolat, és a homályosra nagyított aranyérme kissé visszataszítják a jó érzésű olvasót. Mindegy is, gondoltam, és ne-ítéljünk-elsőre alapon mégiscsak reménykedve kezdtem bele a könyv olvasásába.

Mint már említettem, a belbecs és a külcsín tökéletesen tükrözi egymást: ahogy egyre előrébb haladtam az olvasásban, sajnos egyre inkább meg kellett győződnöm arról, hogy míg az alapötlet izgalmas és jó, addig a kidolgozás eléggé gyenge, gyakran giccses és sajnos zömében gyermeteg. Az első fejezet még kimondottan tetszett, ahogy a nyitó helyszínen, egy Spanyolországba tartó hajón az írónő sorban mutatja be a főbb szereplőket, mindegyiket úgy, ahogy a karakter szemléli a többi utast és az addig történteket. Később azonban megjelennek az eléggé ügyetlen és mesterkélt párbeszédek, a felületes leírások, majd beszivárognak a fájóan sablonszerű krimielemek is.

Egyetlen évszám szerepel az egész könyvben, az is csak a legelején tűnik fel egy pillanatra, így aztán történelmi regény helyett sokkal inkább egy álarcos kalandregényt kapunk – ponyva kivitelben. A történet szerint a templomos lovag Bernard Guilst (honnan is ismerős ez a név?) valaki megmérgezi a Barcelonába tartó hajóúton, és ő a halála előtt egy zsidó orvosnak adja át féltve őrzött pergamentekercseit. Mielőtt azonban az orvos belenézhetne a titokzatos iratokba, azoknak nyoma vész. Hamar feltűnik a színen Bernard ifjú tanítványa, Guillem de Montclar, aki templomos lovaggá válása előtt azt a feladatot kapja, hogy kerítse elő a pergameneket, és ölje meg az időnként felbukkanó, félelmetes hírű Árnyat.

Időközben aztán egyre több szereplő tűnik fel, de mindegyiküknek szinte csak a nevét és a rangját tudjuk meg, a bemutatásuk majdnem teljesen elmarad, így aztán később alig lehet megkülönböztetni egyik karaktert a másiktól. A csattanó is egy végtelenségig lerágott csont, ami talán még jól is jönne ki, ha nem csak elvétve kapnánk rá magyarázatot (nem, mégsem hazudhatok: akkor sem ütne). Az utolsó kapaszkodó a szerelmi szál lenne, ez talán még meg is menthette volna a könyvet (hisz’ hogy is nézne ki egy lovagregény a főszereplő és egy gyönyörű lány románca nélkül?), de az ötletből itt is gyatra kidolgozás lett, ami a 300 oldalas könyvben nagyjából csak 5-10 oldalt ölel fel, ezért abszolút hitelét is veszti.

Várom a pillanatot, amikor a sok hatásvadász bestseller-szerző rájön, hogy ha templomos lovagokat szerepeltetnek, akkor azoknak valóban templomos lovagoknak is kellene lenniük. Íme, egy újabb „történelmi” regény, ahol az üres karakterek egyszerűen csak magukra öltik a hófehér capát, felcsatolják a kardot – de hogy miért teszik mindezt, azt nem nagyon lehet érteni –, aztán kinyomozzák a legnagyobb klisét, amit csak el lehet képzelni.

Kár volt ezért a könyvért…

2 / 10 pont

A cikk megjelent a Penna Magazinban



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9


Bíró Szabolcs: Ragnarök

Szilvási Krisztián

A Világfa összes ágára esküszöm, hogy bár a viking történelem ismerete nem, de feléjük mutató szimpátiám itt csörgedezik az ereimben...

2014.4.14.