És a nyolcadik napon…

Sábitz Katalin  2007.12.3. 16:52

Mindennapi tapasztalat, hogy az első benyomás mennyire meghatározó.

Ezt legutóbb a Thalia Színházzal kapcsolatban éreztem. Ugyanis ez volt az első alkalom, hogy ott jártam. De nem annyira a kis stúdió családias légköre, hanem inkább az előadás volt az, ami megpecsételte első „találkozásunkat”. És igen, létezik szerelem első találkozásra!

A darabot Szalay Krisztina írta, és meghatóan játszotta el a főszerepet. A főszerep egy hétköznapi nő életét mutatja be, akinek nem mindennapi akadályokkal kellett megküzdenie. Egy egyedülálló nőt alakít, aki egyszerű vágyakkal teli egyszerű életet él egy egyszerű lakásban. Aztán felbukkan egy férfi, és bár nem marad sokáig, alaposan felforgatja a nő életét. Egyetlen kaland volt csupán, de a szappanoperák kiszámíthatóságához szokott nézőközönség cseppet sem lepődik meg, amikor kiderül: a nő várandós. Itt kezdődik el a nagy dilemmák sorozata: hogyan tudnám eltartani? Vajon jó anya lennék? Egy igazi gyermek nekem? Jó ötlet ez?

Mint ahogy fokozatosan kiderült a darabból, a nő nem éppen ideális családi környezetben nőtt fel: gyakorlatilag nem volt apja, akire számíthatott volna, és az édesanyjával sem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Aki valóban mellette állt, az a barátnője, aki sajátos humorával, őszinteségével és tettrekészségével támogatta. A nő végül megszülte gyermekét. De a kórházi ágyon előtörtek a kétségei: megtartsam? Hazavigyem egyáltalán? Képes leszek én erre egyedül?

Talán dacból, vagy valami belső hang hatására, de úgy határozott, igenis anyja lesz annak a csöppségnek.

Ekkor egy újabb nem várt fordulat következett: az orvos közölte, hogy a kisfiú beteg. Down-szindrómás, és van egy kis baj a szívével is. A nő megijedt, de nem hőkölt vissza. Nem várt küzdelmek hada zúdult rá, és nem volt mellette senki, akivel megoszthatta volna terhét. (Ó, hány és hány ember él ilyen küzdelmes életet!) Volt, hogy teljesen elbizonytalanodott. Időnként úgy érezte, takargatnia kell a fiát mások elől. Például egy hétköznapi bevásárlás során, amikor Titi hangos sírásba kezdett, a nő szinte rettegett, hogy valaki odamegy hozzájuk, és megbámulja a beteg fiúcskát, vagy pedig elkönyveli magában: ej, micsoda rossz anya. Az érzései akkor kerültek helyre, amikor meg tudta fogalmazni: az a baj, hogy nem szereti a fiát, csak csinálja ezt az egészet, mintha a kötelességét teljesítené. És abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, rájött, hogy nagyon is szereti Titit, az ő egyetlen kisfiát, az igazi családját.

A nehézségek árjában ez a Down-kóros gyermek lett az anya kapaszkodója, aki hatalmas szeretetével segített neki átlendülni az akadályokon. A nő végre megtanulta elfogadni önmagát, a kisfiát, és ezt az egész helyzetet. Ráadásul a férfi ismét megjelent, de nem kérdezett, nem vádaskodott, hanem játékosságával meghódította fia szívét. És később minden egyes látogatásával vidámságot hozott a család mindennapjaiba.

Igen ám, de az élet nem tündérmese. Az orvos megváltoztatta Titi szívgyógyszerét, amit a gyermek szervezete nem bírt ki. Titi elment...

A darab végén azonban felcsillant a remény: a nő megtudta, hogy újra kisbabát vár. A cím a történet záró gondolatában köszön vissza, amelyben a szerző lélegzetelállító összefoglalást ad a műhöz, és tulajdonképpen az élethez is: és a nyolcadik napon isten megteremtette a downosokat, hogy több szeretet legyen a világban.

Hozzászólások

@

Küldés