Itt járt Mr. Lawrence

Bíró Szabolcs  2008.1.16. 16:57

Megkésett beszámoló egy kellemes dedikálásról.

Decemberben Dunaszerdahelyen járt Lőrincz L. László, a magyar krimiírás nagy öregje (akinek, amellett, hogy sci-fi íróként is kitüntették, és tudományos munkássága is jelentős, az ifjúsági regényeiről sem feledkezhetünk meg), hogy a Családi Könyvklubban dedikálja legújabb regényét, melynek címe Thumo – A szrinpók völgyében. Jó kis vaskos olvasmány, két kötetes, és újból Tibet varázslatos földjére kalauzolja az olvasót, ahogy azt tette a legelső Leslie L. Lawrence könyvben is (Sindzse szeme, 1983).

A dedikáláson rengetegen voltak. Mivel elkéstem, eléggé idegesen érkeztem, attól félve, hogy az író esetleg már ott sem lesz. Ha valamitől biztosan nem kellett tartanom, akkor ez volt az. A bolt előtt még mindig őrült hosszú sor kígyózott: gyerekek, kamaszok, apukák és nagymamák, szóval minden korosztály képviseltette magát. Viszont egyedül én vittem egy egész utazótáskányi könyvet dedikáltatni (szám szerint 23-at, a kétköteteseknek csak az első részét, a huszonnegyediket meg a helyszínen vettem meg). Eléggé izzasztó és idegtépő volt a sorban állás (-ülés), de azért már előre örültem, mert két évvel ezelőtti találkozásunk óta tudtam, hogy Lőrincz úr elképesztően nyitott, mosolygós, viccelődő ember, aki örömest beszélget az olvasóival szinte bármiről.

Nagyjából fél órán keresztül sodródtam a tömeggel, aztán végre odaértem. Az utazótáskányi könyv láttán egy kicsit sem jött zavarba, kedves mosolyt eresztett felém, és javasolta, hogy várjuk még meg a mögöttem álló négy-öt személyt, és utána essünk neki a csomagomnak. Innentől kezdve, nagyjából negyed órán keresztül azt játszottuk, hogy kivettem egy könyvet, ő aláírta, a már dedikált példányokat két külön oszlopba rendeztem, és közben beszélgettünk. Természetesen főleg az írásról, a reklámról, a magyar nyelvű írók helyzetéről, és szóba került a tavaly decemberi „botránya” is, mely szerint egy plagizált borító miatt hetvenezer példányt bezúzattak a könyvéből, és ezért kellett új borítóval ismét kiadni. Ezt leadták a tévében is, megjelent számtalan internetes és nyomtatásban megjelenő újságban/magazinban, ő meg nevetve elmesélte a valódi sztorit: „Be akarták zúzatni. De hogyan zúznánk be a könyveket, amiket már eladtunk?” Az érdeklődés meg olyan nagy volt, hogy tízezer példányt kellett utánnyomtatásban kiadni, persze már az új borítóval. „Kicsit morbid, de azt kívántam, bárcsak minden könyvem megjelenésekor beperelnének!” – mondta nevetve.

Egy ideig eltartott, míg visszapakoltam a bőröndbe, aztán elkattant a régóta áhított közös fotó, kezet ráztunk, és megbeszéltük, hogy e-mailen értekezünk. Szép nap volt. Vigyorogva mentem haza.

Még az sem szegte kedvemet, hogy a könyveket mind vissza kellett rendeznem a polcra…

Hozzászólások

@

Küldés