Jézus és a skót szabadságharc

Bíró Szabolcs  2009.9.13. 6:10

Avagy párhuzamok A rettenthetetlen és a Messiás élete közt.

A bemutatás éve, azaz 1995 óta rajongok Randall Wallace és Mel Gibson közös mesterművéért, A rettenthetetlen című történelmi eposzért. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy ha nem láttam a filmet ötvenszer, akkor egyszer sem. Csak 2009 folyamán néztem meg eddig háromszor, és ez utóbbi néhány házimozizás alkalmával tűnt fel nekem, hogy a készítők néhány helyen milyen ügyesen párhuzamba állították a hős William Wallace életét Jézus Krisztuséval.

Azoknak az olvasóinknak, akik még esetleg nem látták a filmet, most szólnék, hogy a cikkben a cselekmény egyes részletei és a végkifejlet is szerepel, így ha nem akarják idő előtt megismerni a fontosabb momentumokat, először tekintsék meg a filmet (vagy olvassák el a regényt)!

Ha jobban belegondolunk, ez a párhuzam talán nem is annyira merész. Carlos Ruiz Zafón Angyali játszma című könyve óta tudhatjuk, hogy a vallások lényege a magával ragadó, cselekményes mese, melynek középpontjában egy hős, sőt lehetőleg egy mártír áll. Miért ne lehetne hát – a vallási fanatikusoktól előre is elnézést kérek, de – a legismertebb mesehős történetének egyes pontjaival kitölteni egy olyan történelmi személy meséjét, akiről vajmi kevés adat maradt fenn? Sőt, tovább megyek: ezzel a húzással talán a siker is könnyebben elérhető, hiszen a nézők döntő többsége, ha csak tudat alatt is, de könnyebben azonosul a főhőssel.

Tehát, mik is ezek a párhuzamok? Haladjunk időrendi sorrendben!

Az első pont a két alak gyermekkorában keresendő. A bibliai Jézus életében tátong egy jó harminc éves űr. Látjuk őt megszületni, majd az elkövetkezendő évtizedek során csak egyszer bukkan fel, amikor tizenhárom évesen tanítja a papokat a templomban. William Wallace-szal is hasonló a helyzet: bár az ő születését a filmben nem láthatjuk, viszont kisfiúként végigkövethetjük néhány napját, míg az apja és a bátyja meg nem halnak, és őt magával nem viszi titokzatos nagybátyja, Argyle. Ahogy Jézus Krisztus, úgy William Wallace is csak érett férfiként tér vissza a színre, bölcs, különleges emberként, akinek jellemén azonnal látszik, hogy a távol töltött évek alatt rengeteget tanult, az átlagnál sokkal bölcsebbé vált.

További párhuzamként könyvelhetjük el akár az egyik szülő titokzatos kilétét is. Ahogy Jézusnak nem volt igazi apja (hiszen maga Isten volt az), úgy a filmben Wallace édesanyjának kilétére nem kapunk semmiféle választ. A filmbéli Murron és Mária Magdolna is hasonló szereplők, hiszen olyan nőkről beszélünk, akik különböző okokból bár, de nem élhettek boldog házasságban a központi figurával.

A népért, az emberekért, a szabadságért való küzdelem a következő metszéspont a két történet között. Bár ez gyengébb párhuzam, azért semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagynunk: Wallace a skótok szabadságáért, Jézus a lélek szabadságáért küzdött, és ezért utolsó leheletükig kiálltak (erről egyébként még szót ejtünk a későbbiekben).

A legtöbb Jézus-párhuzamot a film utolsó fél órája rejti. A skót nemes, Robert the Bruce bizonyos értelemben követője Wallace-nak, csodálja őt, végül mégis elárulja – akárcsak Júdás tette azt a Messiással.

Miután Wallace-t elfogják és tömlöcbe vetik, először a bírák előtt kell felelnie, ahogy Jézusnak kellett a papok előtt – egyik figura sem tagadta a róla szóló vádakat, és nem vonta vissza tanításait. Az ítélet mindkét esetben: halál.

Jézus átvirrasztja az utolsó éjszakát, szüntelenül imádkozik, miközben a Sátán megkísérti őt, és felajánlja neki, hogy megszabadítja minden szenvedéstől. A Messiás azonban minduntalan nemet mond az ajánlatra, inkább a kínt és a mártírhalált választva. Wallace-nak Isabelle hercegnő ajánlja fel a könnyebb utat, amikor mérget csempész be a cellájába, ami enyhítené a szabadságharcos fájdalmát a másnapi kínzáskor. Wallace kiköpi a szérumot, és akárcsak Jézus, ébren virrasztja át az éjszakát.

Másnap Wallace-t a nép szeme láttára kínozzák meg. A közemberek, akik addig legendás alakként tisztelték, most romlott zöldséget dobálnak rá, leköpik, élvezettel nézik a szenvedéseit. A kereszt-motívum háromszor is feltűnik ebben a jelenetben. Először, amikor Wallace-t szekéren szállítják a hóhérok elé, és őt egy T-alakú faszerkezetre kötözik ki. Másodszor, amikor egy csigára feszítik fel, és három kötéllel, lovak segítségével tépázzák; ekkor épp olyan pózban feszül szét a teste, akárcsak Krisztusé a kereszten. Végül, amikor egy kereszt alakú padra kötözik ki, feltépik az ingét, és zsigerelni kezdik.

A két hős utolsó felszólalása is kísértetiesen hasonló. Ahelyett, hogy elképzelhetetlen kínjaik közt megalázkodnának, vagy gyűlölködnének, utolsó lélegzetükkel is az ügyükért harcolnak. Jézus megbocsátást kér Istentől a kínzói számára, mondván, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Wallace utolsó erejével is a szabadságért üvölt. Végül mindkettőjükön megkegyelmeznek: Jézus szenvedéseinek Longinus vet véget egy lándzsaszúrással, Wallace-nak pedig a további kínzások helyett lecsapják a fejét, mivel ekkor már nyilvánvaló, hogy lehetetlen őt megtörni.

Haláluk után mindkettejük ügye tovább él: Krisztus üzenetét az apostolok viszik világgá, és csak miután az alapító meghalt, sikerül világméretű vallássá tenni a kereszténységet. Az apostolokhoz hasonlóan a skótok is csak William Wallace halála után harcolják ki a szabadságukat, a hős harcosra emlékezve, az ő szellemét követve.

Hozzászólások

@

Küldés