Kellemetlen igazság


Bernád Emese  2007.4.18. 8:16

Egy filmajánló, amely olyan problémákról is szól, amelyeket ideje lenne sokkal komolyabban vennünk.

Talán a kedves olvasók még emlékeznek Al Gore, Bill Clinton egykori alelnöke, nevére, aki a legutóbbi elnökválasztás alkalmával alaposan megszorongatta Bush juniort.

Nos, Al Gore a vesztes csata után nem kezdett bőszült sebnyalogatásba, hanem újult erővel vetette bele magát a küzdelembe. Csak most már nem az USA elnöki széke volt a tét, hanem a Föld nevű bolygó! A volt alelnök ugyanis elszánt környezetvédő, aki nem csupán a PR-tanácsadók javaslatára puffogtatja üres frázisait, hanem kapcsolatait kihasználva alaposan utána is néz a dolgoknak. Kutatóállomásokat látogatott meg földünk minden táján, környezetvédőkkel, meteorológusokkal, geológusokkal, biológusokkal, zoológusokkal találkozott, tanácskozott.

Ezen kutatások és tanácskozások alapján született meg a Kellemetlen igazság című dokumentumfilm, amelyet szerintem mindenkinek kötelezően meg kellene néznie. Talán akkor felhagynánk az „ej, ráérünk arra még” meg a „nem rajtam múlik”-féle süket dumákkal! Ha ugyanis nem változtatunk környezetszennyező szokásainkon, már a mostani harmincasok megtapasztalhatják rossz és élősködő életmódjuk alábecsült következményeit. Ha minden marad a régiben, akkor 50 év múlva eltűnik a Kilimandzsáró hava, kiszárad az Aral-tó, egyre gyakrabban pusztítanak hurrikánok, egyre magasabbra kúszik a hőmérő higanyszála. Eltűnnek a gleccserek, az olvadó sarkvidéki jég következtében megnő az óceánok területe, így a partvidéki országok hatalmas területeket veszítenek majd el. Egyszóval itt az idő, fel kellene végre eszmélni, különben elkésünk! Bármennyire is kellemetlen az igazság, szembe kell vele néznünk. És minél hamarabb, annál jobb!

(Színes, feliratos amerikai dokumentumfilm)

Még egy kis adalék a történethez: eléggé morbid, hogy míg a Kiotói Egyezmény Al Gore kitartó munkájának következménye, éppen az az USA tagadta meg az aláírását, amelynek egy kis szerencsével most ő lehetne az első embere.

Ajánlat a filmből:
Tenni akarunk valamit a globális felmelegedés megállítása érdekében? Itt van tíz egyszerű dolog, amit megtehetünk (és az is, hogy ezek által mennyivel kevesebb széndioxid kerül a légkörbe).

1. Cseréljünk izzót! Egyetlen szokványos villanykörte energiatakarékos izzóra cserélése évente 70 kilóval kevesebb széndioxidot jelent.
2. Vezessünk kevesebbet! Sétáljunk, kerékpározzunk, utazzuk többen egy kocsival, vagy válasszunk gyakrabban tömegközlekedési eszközt. Fél kilóval kevesebb széndioxid kerül a levegőbe minden egyes mérfölddel, amit nem gépkocsival teszünk meg!
3. Szelektáljuk a szemetet! Évente 1200 kiló széndioxidtól kíméljük meg a Földet, ha a háztartási hulladékodnak csak a felét válogatjuk szét.
4. Ellenőrizzük a gumikat! A megfelelően felfújt gumiabroncsokkal több, mint 3 százalékkal csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás. Minden liter megtakarított üzemanyag két kilóval kevesebb széndioxidot jelent a légkörnek!
5. Használjunk kevesebb meleg vizet! A víz felmelegítése sok energiába kerül. Használjunk kevesebb meleg vizet kisebb átfolyású zuhanyrózsák felszerelésével (évi 170 kilóval kevesebb CO²) és a ruhák hideg vagy langyos vízben való mosásával (250 kilóval kevesebb CO² évente).
6. Kerüljük a pazarlóan csomagolt termékeket! Évente 600 kiló széndioxidtól szabadítjuk meg a Földet, ha 10 százalékkal csökkentjük a hulladékunk mennyiségét.
7. Állítsuk be a termosztátot és a légkondicionálót! Ha télen csupán két fokkal lejjebb kapcsoljuk a termosztát, nyáron pedig két fokkal feljebb a légkondicionálót, az évente kb. 1000 kilóval kevesebb széndioxidot jelent.
8. Ültessünk fát! Egyetlen fa egy tonna széndioxidot nyel el élete során.
9. Legyünk a megoldás része! Tudjunk meg többet és aktivizáljuk magunkat a ClimateCrisis.net-en.
10. Adjuk tovább! A Kellemetlen igazság? című filmet mindenkinek látnia kell!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9