Két könyvről – egy szuszra

Pénzes Tímea  2013.5.14. 4:25

Az alábbi két regény különösen magával ragadó alkotás. (Robert Williams: Luke és Jon, Wolfgang Herrndorf: Csikk)

Mostanában az ifjúsági irodalom rajongója lettem. Mindig is szerettem, csak az utóbbi időben háttérbe szorult, ám felnőtt fejjel ismét tizenéves gyerekekről olvasok, és az alábbi két kötet esetében különösen magával ragadott a cselekmény.

Bár a határok nehezen meghúzhatók, az alábbi két kötetet az ifjúsági irodalom kategóriájába sorolom. Mindenesetre, tartsuk felnőttirodalomnak vagy ifjúsági irodalomnak, nagyszerű könyvekkel lehetünk gazdagabbak.


Robert Williams: Luke és Jon

Mélyen emberi az ifjúsági irodalom eme remeke, amely az elvesztésről és a veszteségek feldolgozásáról szól. A szerző egy tizenéves fiú, Luke történetét osztja meg velünk, aki egy hétköznap délután elveszíti bolondos, gyönyörű édesanyját. Az anya egyik pillanatban még a rádióval együtt énekel, a másik pillanatban pedig nekiütközik egy kamionnak. Kimondatlan kérdések kavarognak a tizenhárom éves kisfiúban, akinek szeme leírhatatlanul zöld és imád rajzolni.

A haláleset többek közt azzal jár, hogy Luke-nak és apjának költöznie kell, mert nem tudják fenntartani a házukat. Az apa fajátékok faragásából teremti meg a betevőt. Luke szerint a gyerekek nem vágynak fajátékokra, ezért is futja nekik ilyen szegényes élettérre. De ez a legkisebb gondjuk. Fel kell dolgozniuk az előttük tornyosuló gyászt. Hosszas keresgélés után talál ismét egymásra apa és fia, és idővel ismét meglelik örömüket az alkotásban.

Olyan helyre költöznek, amelyről korábban sosem hallottak, és nem is ismernek olyasvalakit, aki hallott volna. Egy erdőszéli roskatag házba. Luke a bánat elől az alkotásba menekül, köveket és sziklákat fest. Szeret elmerülni a festésben, és minél szomorúbb, annál jobban megy a munka. Az apa boldogtalanságában a pohár után nyúl, ám végül ő is az alkotásban talál megnyugvást. Egy óriási lovat farag, ám nem látható helyen akarja felállítani, nem kiállítóteremben, játszótéren vagy egy parkban, hanem az erdő mélyén, hogy csak véletlenül bukkanjanak rá az arra tévedők.

Luke-t egyre gyakrabban keresi fel a közelben lakó fiú, Jon, aki nagypapásan öltözik és alultáplált. Haldokló nagyszüleivel él a múlt törmelékeitől roskadozó haldokló házban. De még mindig jobb így élni, mintha a nagyszülők nyugdíjas otthonba, ő pedig gyerekotthonba kényszerülne. A könyveket bújó Jon az iskolában a nagyfiúk céltáblája, amíg Luke a szárnyai alá nem veszi.

Az író érzékletesen jellemzi az anya elvesztése után formálódó apa-fiú kapcsolatot és egy barátság kibontakozását, az alkotást pedig menekvésként és létszükségletként tünteti fel. A kötet feltárja előttünk, hogy szereplőinek hogyan sikerül összeszedniük magukat, feldolgozniuk a családi tragédiát, hogyan szedik rendbe környezetüket és hogyan tekintenek a jövőbe. A szerző a részletek iránti érzékenységéről is tanúbizonyságot tesz. Az anyáról való szívmelengető, látszólag lényegtelen események még megkapóbbá teszik a történetet.

A könyv az emberi értékekről, odafigyelésről, segítségnyújtásról, törődésről szól. A lírai és megnyerő sorokban csak elveszni lehet. Az 1977-ben született brit könyvtáros regénye több rangos díjban részesült és számos nyelvre lefordították.

(Robert Williams: Luke és Jon, 2012. Budapest, Scolar Kiadó, fordította: Simonyi Ágnes)


Wolfgang Herrndorf: Csikk

Akárcsak a Luke és Jon című kötetet, a Csikk című művet is ifjúsági regényként definiálom (nemkülönben a Semmi című kötetet, amelynek ismertetése szintén a netBarátnő Kultúra-Vélemény rovatában jelent meg).

A regény a német Zabhegyező megnevezést is kiérdemelte, mivel egy kamasz világra csodálkozását állítja középpontba, aki kikerül a szülői felügyelet alól és megmerül az addig ismeretlen szabadságban, miközben szembesül önmagával és a nagybetűs élettel.

Berlinből indul Maik, a tizennégy éves tinédzser, egy gazdag család csemetéje bele a nagyvilágba. Új orosz osztálytársa, Csikk győzi meg, hogy keressék fel egyfogú nagyapját Havasalföldön.

A tanév vége felé még úgy fest, hogy Maik egyedül marad a nagy házban, és ha nem bukkan fel Csikk, akkor talán az egész szünidő alatt otthon rostokol. A visszahúzódó Maik engedi meggyőzni magát, ugyanis a számítógépes játékok és a luxusmedence nyújtotta élmények egyhangúnak bizonyulnak. És kezdetét veheti az érzékletesen megfestett utazás, amely egyben egy barátság kezdetét is jelenti. Maik egy időre búcsút vesz a szétesett családtól: az anyja szépségfarmnak nevezett elvonókúrán tölti napjait, apja pedig a titkárnőjével ruccan ki vidékre. A szülei közt jó ideje tiszta sor minden, mindkettő tisztában van vele, mit művel a másik nyíltan vagy titokban. Maik számára idővel világossá válik, miért nem válnak el. „Valamikor rájöttem, hogy szeretnek üvöltözni egymással. Hogy szívesen boldogtalanok”.

Maik kedvetlenségére rátesz egy lapáttal, hogy az év legjelentősebb házibulijára sem hívják meg, melyet a szerb Tatjananál rendeznek. Pedig szinte mindenki hivatalos az osztályból és más osztályokból is. Sokheti kemény munkával, óriási erőfeszítéssel festette meg a Tatjana szülinapjára szánt festményt, amit csalódottságában széttép.

Amikor Csikk azzal gyanúsítja, hogy homokos, megmutatja neki a rajzot. Szavakra nincs szükség, Csikk számára minden világos. Meggyőzi Maikot, hogy menjenek el a buliba és adja át a megragasztott rajzot. Miután a rajz Tatjána kezébe került, jobb dolguk nem lévén, világgá mennek.

Csodás napfelkelték, a száguldás öröme, a rácsodálkozás, a felfedezés, az öregkorról és a halálról való elmélkedések frappáns párbeszédekben és lírai leírásokban köszönnek vissza a szövegben (pl. „...a nap úgy nézett ki, akár egy vörös őszibarack egy tál tejben”).

A két fiú megismerkedik egy családdal, egy szeméttelepen botorkáló nagyszájú lánnyal, akinek jellemzésekor kikukkant a szövegből az illusztrátor: „Valami rettenetes bűz áradt ebből a lányból. Egy rajzfilmes nyilván legyeket rajzolt volna a feje köré.”

Ám a csodás nyári vakáció sem fenékig tejfel. Maik apja újdonsült barátja, Csikk ellen uszítja a fiát, de Maik az érvek és ütések ellenére kitart Csikk mellett. A magyar fordítás nagyon gördülékenyen tárja az olvasók elé a mozgalmas történetet. Olvasás közben az ember legszívesebben nekiindulna a világnak, hogy ismét tizenéves rácsodálkozással nézzen körül.

A kötet szerzője 1965-ben született Hamburgban. Számos díj közül elnyerte a 2008-as német prózaírók díját és a 2011-es legjobb német ifjúsági irodalom díját.

(Wolfgang Herrndorf: Csikk. 2012. Budapest: Scolar Kiadó, fordította: Bán Zoltán András)

Hozzászólások

@

Küldés