Sár, vér, levendula

Sebők Zsófia  2012.5.29. 5:15

Novellák és elbeszélések a sötét középkorból

Áprilisban jelent meg a Historium Kiadó gondozásában a Sár, vér, levendula című antológia, melynek egyik érdekessége, hogy a kiadó tavaly meghirdetett novellapályázatának tizenkét nyertese szerepel benne egy-egy írással. A kötet szerzői amatőr szerzők, abban az értelemben, hogy nem jelent még meg önálló könyvük – a Historium Kiadó nekik kínált nem akármilyen lehetőséget a Sár, vér, levendulával.

A könyvnek, bár egészében egy rendkívül kiforrott, profi munkának tartom, ugyanúgy vannak gyengébb láncszemei is, mint igazán kiemelkedő, megdöbbentően erős történetei. Kezdjük a külsőségekkel!

A borító valami hihetetlenül gyönyörű, a kiadvány mérete kellemes, kicsit talán a borító túl puha, de ez nem a szerzők hibája, nem is a kiadóé. Jól lehet „utazós” könyvként is használni, a méretei és a benne szereplő hosszabb-rövidebb írások miatt egyaránt.

Ennyit a külcsínről, most következzen a belbecs!

A kötetet egy klasszikus tartalomjegyzék nyitja, majd jön a kiadóvezető és szerkesztő, Bíró Szabolcs kétoldalas előszava, melyben felvezeti a kötet előtörténetét, és szól pár szót a szerzőkről, a pályázatra beérkezett novellákról, majd átadja a szót a többieknek.

Nézzük az elbeszéléseket külön-külön, a kötetben való felbukkanási sorrendjük alapján!

Losonczy Attila: Tavaszból a télbe
Kellemes olvasmány, a tökéletes nyitó sztori: nem szántja fel az agyat, nem üli meg a gyomrot, de nagyon jó képei vannak, a történet is kellemes, és mivel egy középkori témájú antológiáról van szó, ezért nagyon jónak tartom, ahogy bemutatja az új földre betelepült nomád magyarok életét, mindennapjait, szokásait, icipicit még a háborúba is betekintést nyújt. Olyan érzésem volt, mintha az egész könyvet alapozta volna meg: tudjuk, hogy hol vagyunk, milyen világban, milyen szokások és szabályok földjén...

Mészáros Péter: Hét év, három nap
Igazi „fiús” történet, harcosok és sámánok világa, a régi hit és az új vallás (kereszténység) egyik első összeütközése, és egy sámán születése, akire majd egyszer nagy dolgok várnak. Mintha az első része lenne egy novellaciklusnak, mindenesetre szívesen olvasnám a folytatásait is.

Szőllősi-Kovács Péter: Arany Atyácska könnyezik
Vata-féle pogánylázadás, a régi hit és a kereszténység véres összeütközése, Gellért püspök meggyilkolása... Kifejezetten erős téma, igazán történelmi is, de néhol úgy éreztem, a szerző vacillál, most mit is kéne írnia, szereplőinek mit is kéne tenniük... Ez a sutaság azonban mindig csak egy villanásnyi ideig van jelen, aztán szépen folytatódik tovább a történet, és sorjáznak az események. Tetszett.

Horvát Gábor: Egy sáros kor alkonya
Ez az írás a kötet egyik kakukktojása. Nem novella, inkább egy hosszú monológ a keresztes háborúkról, a valódi „sötét és sáros” középkor életéről, mindennapjairól, fontosabb történéseiről. Számomra a könyv kétszer kezdődik el: egyszer az első három novellával, majd másodszor Horvát Gábor írásával, mely mintha egyfajta prológus lenne, és előrevetítené, hogy ezután már a kereszténység, egy újfajta középkor bemutatása kezdődik. Érdekes.

Bányai Ilona: Fűben, fában
Falusi élet, parasztvilág, füvesasszony. Jól megírt novella, de a végét mintha hirtelen lecsapták volna. Tökéletesen érthető a csattanó, de nincs egyensúlyban azzal, amilyen hosszú az írás bevezető része. Megmosolyogtató pozitívum volt számomra, hogy az írónő mintha Urbánszki László női megfelelője lenne, mivel kísértetiesen hasonlít a hangulata és a szóhasználata Urbánszki László Odakint, a pusztában c. könyvének egyes történeteire. Ha igazam van, az elsőkönyves Urbánszki büszke lehet magára!

Baka L. Patrik: Hatvannyolc
Tömény történelem, igazi középkor. Könyves Kálmán, Vak Béla, Jelena királyné, véres aradi országgyűlés... Talán a jellemrajzai a legerősebbek, de úgy általában nagyon tudja, miről akar írni. Ennél a szerzőnél éreztem először, hogy ő regényre is képes lenne.

Köcsky Rudolf: János pap országa
Szintén az egyik kedvencem, található benne sár, vér és levendula is bőséggel. Nem hosszú történet, de gyomorba vágnak a képei. Nem írok róla túl sokat, mert árulkodni nem szeretnék, de annyit elmondok, hogy Köcsky Rudolf volt a másik szerző, akinél éreztem, hogy regényt is tudna írni.

Sárgai-Szabó Anna: A szekér
Egy ostoba, alkoholista cserépégető története, aki csak azért vette el a feleségét, mert hozományként járt vele egy szekér is – azon viszi a cserepeket Károly Róbert épülő visegrádi palotájába. Amúgy meg gyűlöli az asszonyt (ebben az apja is támogatja), mert nem bír neki gyereket szülni, és… ennél többet nem mondok! Kidolgozott történet, nagyszerű szóhasználat, ütős csattanó, jól kitalált szereplők. Tízből tízpontos novella.

Sümegi Attila: Göröngyös utak
Egy elárvult testvérpár (Sebe és Bökény) története, akik favágásból élnek. Megszakadt a szívem ezen a novellán, annyira mocskosul és őszintén emberi! Kis híján bőgtem a végén. Még egy szerző, akiben ott éreztem akár egy regény lehetőségét is.

Bukros Zsolt: A gyám
A szó legpozitívabb értelmében véve steril írás. Nem csapong, nem akad meg, nem sutáskodik, és a csattanója is nagyon rendben van. Egyetlen dolog nincs vele rendben: igaz, hogy a szerző még oda is írja, hogy ez 1350-ben játszódik, de én ezt nem vagyok hajlandó elhinni neki. Ez egy igazi rakottszoknyás-cilinderes-sétapálcás sztori az 1700-as évekből, ezzel pedig alaposan kilóg a kötetből, a középkor-témából. A sztori tehát ötcsillagos, csak épp nem középkori…

Bökös Borbála: Janus öröksége
Képzeljük el, milyen is lenne, ha összekevernénk az Egri csillagokat A Da Vinci-kóddal: hát épp ilyen! Számomra a kötet egyik nagy meglepetése, melyhez ismét csak az a megérzésem társult, hogy én ezt egy vaskos regényben is szeretném elolvasni, persze tovább szőve a történetet. És ahogy az előszóban is olvashatjuk, tulajdonképpen itt ér véget az antológia, de...

Pollák Gergő: Crécyi komédia
...de itt mégis folytatódik, ezzel a hosszúra nyújtott bónuszdarabbal. Valós történelmi kor, valós történelmi esemény, és a jelek szerint a szerző tudja is, hogy miről ír. Egyes részei valóban a Monty Python stílusára hajaznak, lehet is rajtuk nevetni, de néhol nagyon el van nyújtva, és eléggé ellaposodik – aztán szerencsére visszatér a maga rendes kerékvágásába, és egy tisztességes lezárást ad a kötetnek, még úgy is, hogy véleményem szerint ez fogja a leginkább megosztani az olvasókat.

Végeredményben egy valóban minőségi könyvet olvashattam, mely gond nélkül elvarázsolt, elvitt a középkorba. Egyetlen problémám, hogy szívesen olvastam volna az egyes szerzőkről. Nem sokat, csak két-három sort mindenkiről: ki ő, mikor született, hol él, esetleg pár szót a stílusáról, hatásairól, munkásságáról, céljairól. Mivel ez egy sorozat első darabja, így üzenném a kedves kiadónak (akinek egyébként hálás vagyok a munkásságáért), hogy legközelebb akár ezzel is meg lehetne még dobni az egészet. Bíró Szabolcs kiadóvezető elmondása szerint minden év áprilisában szándékoznak kiadni egy hasonló típusú könyvet. Én már most várom a következőt (és az azutánit), hiszen a Sár, vér, levendula teljesen meggyőzött.

A cikk megjelent a Penna Magazinban is

Hozzászólások

@

Küldés