Szubjektív sztárvilág
Ha sztárokról kell beszélnem, mindig zavarban vagyok, hiszen ez a kategória valóban sokféle értelmezést hordoz.
Mai értelemben a fogalmon elsősorban „a zenészt, a filmcsillagot, a sportolót stb.” értik, jómagam pedig általában a gondolkodásban, bölcsességben és az alkotás minőségében elöljáró „hírességeket” értékelem, foglalkozástól és érvényesülési módozattól függetlenül. Akkor pedig már nem is annyira „sztár” az, akiről beszélni szándékozom…
Szóval: ki is az „a sztár”? Ma eléggé „szekularizált” jelentésfogalmat hordoz. Mert a sztár attól sztár, hogy híres, pontosabban hírhedt, allűrjei vannak, amelyeket a világ áhítattal és hódolattal viszonoz, igazából elvisel. A tevékenységi kör minősége szerint pedig egyáltalán nem biztos, hogy az ember és az eredmény valóban „primőr”. De esetenként mindezt az idő mint döntő tényező dönti végül is csak el. Az igazán nagy egyéniségeknek az allűrökre és a sztárkultuszra valójában nincs szükségük. Avagy ahogy egy régi francia közmondás tartja: „A királyoknak nincs szükségük arra, hogy büszkék legyenek, hiszen a rangjuk elég méltóságot ad nékik.” Ezért „királyi erény” a kegyelem és a jóindulat. Az alap nagyjából ennyi.
Gondolatmenetünk szerint tehát beszéljünk a hírességekről, az én „szubjektív sztárvilág-kánonomról”, pozitív értelemben. Mindezt helyezzük el a XX-XXI. századba, cselekedve a mai értékszemlélettől és értékítélettől vezérelve, a film, a színház, a zene világában. Az általam preferált névsor az alábbi: Jodie Foster, Ingrid Bergman, Barbra Streisand, Audrey Hepburn és Katherine Hepburn.
Az első ragyogó elme, francia szakos diplomával. Gyermekfilm-sztárból kétszeres Oscar-díjas felnőtt művésszé lett, sosem értékelte túl önmagát, fantasztikus jó szerepválasztásai vannak, és az állandó megújulás képességének is birtokában van.
A második és a negyedik a filmvilág „női arisztokratái”; holott közülük az egyik, Audrey volt csupán a valódi holland nemesi sarj. Ingrid svéd volt és roppant szegény, de nagyon tehetséges, kitartó és valljuk be, szerencsés. Az egyik halhatatlanná tette Párizst és Rómát (A lány, aki ellopta az Eiffel-tornyot; Római vakáció), a másik Casablancát (Casablanca). Mindkettő Oscar-díjas művész, és mindkettejükben közös volt a humánum iránti elkötelezettségük és kötelességvállalásuk. Életük utolsó évtizedeiben az UNESCO jószolgálati nagykövetei voltak. Szóval, filmcsillagok valódi emberi, és nem sztári értékszemlélettel.
A harmadik a legzseniálisabb és a legsokoldalúbb; filmen és színházban, prózai és zenés darabban egyaránt fenomenális, játszik, énekel, alakít; egész pontosan minden alakításában „megjelenik”. Ez pedig már belső erő. Mindemellett pedig hihetetlenül csúnya, de a belső fénynek köszönhetően mégis gyönyörű. Ezen túlmenően rendez, filmforgatókönyvet ír, lemezen énekel. Sztár, természetes tehetségéből eredően.
És az utolsó a színészkirálynő, amit nem tudott a mai napig utána csinálni senki: négyszeres Oscar-díjas, és a fenti felhozatal legszebbje. Egy életen át forgatott, remekebbnél remekebb szerepeket, és mindemellett valódi ember maradt. Élete végén elvonult Hollywoodból, és mint a keleti filozófiák és vallások öregjei, amelyek elvei szerint élete első felében az ember gazdag, majd léte vége felé fokozatosan a belső értékekre összpontosítva szegényen öregszik meg, ő is elvonult és magában élt, majd ment el. Filmen ő volt az első modern, a mai szingli-jelenség őse még az 1940-es években, valódi szüfrazsett (Az évszázad asszonya), Spencer Tracy igaz társa, egyben az amerikai filmtörténet valódi nagy színészegyénisége, a film egyik koronázatlan nagyasszonya.
Szóval: ki is az „a sztár”? Én remek női karakterekről, valódi dívákról, nagyasszonyokról, nagyszerű életpályákról és egyéniségekről próbáltam beszélni…
Hozzászólások
A rovat további cikkei
A rendteremtés művészete
Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!
2019.1.30. 16
Szlovákul szeretni
A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.
2016.6.10. 27
Hétköznapi hőseink
„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)
2016.4.13. 5
Mitől lesz isten az ember?
Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.
2015.3.3. 24
Swing – az új magyar sikerfilm
A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.
2015.1.21. 10
És a hegyek visszhangozzák
A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.
2014.11.6. 5
Erlend Loe: Fvonk
Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)
2014.9.16.
100 magyar baka
Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.
2014.8.14.
Senko Karuza: Szigetlakók
A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...
2014.7.17.
Eldorádó – a poklon túl
A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.
2014.6.5. 6
Stefano Benni: Gyorslábú Achille
Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.
2014.4.25. 9