Tammy, a fazekas

Molnár Miriam  2006.5.23. 19:08

Először fényképen láttam az apró, mosolygós Tammy Garciát, amikor egy róla megjelent könyvet nézegettem.

Már évekkel azelőtt felfigyeltem műveire, és emlékszem, hogy abban a pillanatban, amikor a könyvet böngésztem, egészen büszke voltam magamra, hogy micsoda jó szemem van – már öt évvel ezelőtt láttam, nagy tehetség lakik ebben a nőben.

Ma már tudom, rajtam kívül sokkal hozzáértőbb műkedvelők réges-régóta tudják, hogy Tammy Garcia egy napon híres és sikeres lesz, ezért sűrűn vásárolják alkotásait, tehát máris gyűjtik, leginkább befektetésként.

Idén áprilisban szerencsés véletlenek sorozata után eljuthattam Tammy Garcia műtermébe, és meggyőződhettem arról, hogy nemcsak tehetséges, hanem szerény, de magabiztos alkotó. Mosolyogva és türelmesen mondta el, hogyan készülnek a fazekai, a bronzszobrai és válaszolt kérdéseimre, amelyek témája leginkább az ősi indián motívumait érintették.

Tammy Új-Mexikó egyik indián falujában, Santa Clara-ban nőtt fel, ahonnan több híres női fazekasmester is származik. Lánykora óta gyártja, és díszíti a fazekakat. A mai napig Santa Clara-ból hozatja az a sötétbarna színű, csokoládéra emlékeztető, zsíros agyagot, amellyel dolgozik. Viszonylag fiatalon ment férjhez, a taosi LeRoy Garciához, aki „ha azt mondta, hogy valamit megcsinál, azt meg is csinálta, méghozzá azonnal. És ez nemcsak hogy kivételes viselkedés volt akkoriban a fiúk között, hanem nekem is (Tammynak) nagyon imponált.”

LeRoy hamar tudatosította, hogy Tammy kivételes tehetséggel rendelkezik, és első közös házuk emeletén egy kis galériát rendezett be, ahol Tammy edényeit és más helyi, taoszi, művészek festményeit árulta. „-- Azt mondogattam akkoriban Tammynak: nem tudod gyorsabban gyártani azokat az edényeket?” -- emlékezik vissza LeRoy, aki egyik éjszaka türelmetlenségében kicsiszolta az edényt, amelyen felesége éppen dolgozott. Tammy többet nem engedte alkotásai közelébe, viszont beleegyezett, hogy LeRoy testvérei -- tízen vannak -- besegítsenek.
Ma már LeRoy nővérei vigyáznak a házaspár három apró lányára minden nyáron, amikor a legjobban megy az üzlet. És augusztusban, az indián piac idején, még LeRoy atomfizikus bátyjai is eljönnek bronzszobrokat és festményeket cipelni. LeRoy örömmel és fogyni nem látszó energiával igazgatja a galériák és a stúdió menetét.

Az óriási, kétemeletes galéria a taoszi főtéren helyezkedik el, és a Santa Fé-ben található második Blue Rain (Kék eső) galériával együtt vagy egy tucat alkalmazottja van. A bronzszobrokat egy másik műhelyben öntik ki. Nemrég a washigtoni Smithsonian Institution-ból keresték fel Tammyt azzal az ajánlattal, hogy rendeznének neki egy külön kiállítást az Amerikai Női Művészetek Múzeumában.

Legenda lesz Tammy Garciából, méghozzá nem is olyan sokára, pedig még fiatal. Új-mexikói látogatásaim alkalmával nem találkoztam még egy ilyen sikeres indián művésznővel. És remélem, hogy példája nem csak saját lányait, hanem más indián nőket is megihlet majd, és ösztönözi őket arra, hogy ha házasodni akarnak, akkor olyan férfihoz menjenek feleségül, aki tiszteli és támogatja művészetüket. Aki mellett boldogan lehetnek anyák, feleségek és sikeres alkotók.

Hozzászólások

@

Küldés