Kedvenc gyerekszövegeink 1.

Pénzes Tímea 2019.6.3. 7:47

Avagy hogyan ismerkedtünk az irodalommal háromévesen.

Jó dolog összegezni. Összeszedegetni mindazt, ami hatással volt ránk. Amit szerettünk. Ebben a sorozatban az olvasás öröméről írok és a kedvenc gyerekkönyveinket gyűjtöttem egy csokorba, hogy könnyebb legyen felidézni, milyen meséket, verseket olvastunk, melyik könyvet miért szerettük – no meg hátha másnak is a hasznára válik.

Ikergyerekeim minden nap igénylik az olvasást, általában elalvás előtt, de előfordul, hogy napközben is elém állnak egy-egy könyvvel. A műfajt tekintve szinte mindegy, mit olvasok nekik. A lényeg, hogy olvassak. Szeretik a meséket, a verseket és a versbe foglalt történeteket. Az illusztrációk természetesen fontos szerepet töltenek be, hiszen a látványból leginkább a képek jutnak el hozzájuk: a fekete-fehér szöveg még nem köti le őket, de a színes képeket szívesen elnézegetik mesehallgatás közben. Jó dolog, ha az ember gyermeke szereti a könyvet, csak olykor fárasztó tud lenni az ötödik könyv után is azt hallgatni, hogy még, még, még! Igyekszem azonban ügyelni arra is, hogy ne olvassak túl sokat, mert állítólag az olvasás felturbózza a gyereket, és ahelyett, hogy elaludna, egyre jobban felébred. Viszont, ha nem olvasok, a végtelen kérlelgetéstől lesznek egyre éberebbek, és végül sok esetben inkább beadom a derekam a két makacs gyerekakarattal szemben. Amikor elolvasom a legeslegutolsót, általában abbamarad a könyörgés. Egyrészt örül a szívem, hogy ennyire vágyják a könyvbéli világokat, és nem a képernyőt bámulják, másrészt viszont néhanapján nehéz eleget tenni a vég nélküli kérlelgetésnek. Szerencsére azonban sok az olyan gyerekkönyv, amely nemcsak a gyereknek, de a szülőnek is élményt jelent – akár századjára is.

Mindenféle történeteket kedvelnek: szeretik, ha hozzájuk hasonló gyerekekről szólnak, de azt is, ha mondjuk egy állat a főszereplő. Élvezik, ha a szereplők rakoncátlanok, de azt is, ha szót fogadnak. Jó dolog, ha segítenek egymásnak, de az sem baj, ha mérgelődni lehet a rosszaságukon és a csínytevéseiken. Elfogadható, ha ijesztőek, de jobb, ha aranyosak vagy mulatságosak. Persze sok ijesztőről kiderül, hogy csupaszív. Az sem baj, ha nincs történet, a csupa hangulat szövegek is a kedvükre vannak, és az ismeretlen csengésű szavak sem zavarják őket a szöveg befogadásában. Hiszen nem kell mindent érteni, elég csak befogadni és átérezni a szöveg ritmusát és hangulatát! Máskor viszont minél több szó jelentésére kíváncsiak, hogy a lehető legtöbbet megtudjanak a történetből.

Az olvasást ezért gyakran félbeszakítják a képekkel vagy a szöveggel kapcsolatos kérdéseik: Ez a kis tojás egyedül van? És nem fél? Nincs ott másik tojás? És az anyukája hol van? – teszik fel a kérdéseiket például A telhetetlen hernyócska című könyv olvasása közben. Eric Carle meséje folyton visszatérő könyvecskénk és bármikor előszeretettel dugdossák az ujjaikat az apró lyukakba, amiket a hernyócska hagyott minden megrágcsálhatón. Kérdéseik egyben visszajelzést jelentenek számomra: figyelnek a történetre, követik a hernyócska életútját, összevetik a saját világukkal, együttéreznek vele. Úgy is fogalmazhatnék, hogy elemzik a történetet. Szegény kis tojás (vagyis hernyópete) biztosan fél egyedül éjszaka! Ikergyerekként felkapják a fejüket arra, ha valakinek eszébe sem jut, hogy félhet egyedül.

Háromévesen még mindig nagy sikernek örvendenek a kisebb korukban olvasott könyvek, újra meg újra kézbe vesszük Berg Judit – Agócs Írisz Maszat-sorozatának újabb részeit, pl. Maszat a fodrásznál. Marék Veronika Kippkopp-sorozata ugyanúgy sláger, hetente legalább egy-két este elolvasunk egy kötetet, akárcsak a Boribon-könyvek valamelyikét, vagy éppen Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozatának egy-egy részét.

Illetve továbbra is sok verset olvasunk, éneklünk, meg gyerekdalokat, népdalokat, ám egy idő után József Attila Altatója lett az elalvás előtti versünk Weöres Sándor Bóbitája mellett. Emellett verses prózát is olvasunk, például minden mennyiségben Julia Donaldson-történeteket (Axel Scheffler illusztrációival), Papp Gábor Zsigmond frappáns fordításában. A majom mamája lett az egyik kedvenc, és miután elkallódott az oviban a kedvenc könyveinkből készült kiállításon, rábukkantunk a neten is, a Pozsonyi Pagony Kiadó logója alatt. A történet egy jópofa ötleten alapul: a majom elvesztette a mamáját, és égen-földön nem találja. A pillangó siet a segítségére, és a kismajom leírásai alapján próbálja megtalálni az anyukát. A végén rájövünk, miért bakizik annyit a pillangó: náluk a gyerekek és a felnőttek egyáltalán nem egyformák, ezért nem gondolt arra, hogy hasonlót kell keresnie. De vajon rátalálnak? A majom mamája után következhetett Bot Benő, akiért lehetett aggódni, amikor bedobták a vízbe vagy a tűzifára került…

A szerző másik két könyvét, A Graffaló és a Boszi seprűnyélen címűt félve vettem kézbe, mivel hároméves csemetéim szinte mindentől félnek – sárkánytól, denevértől, szörnyektől –, és nem akartam, hogy könyvbéli félelmekkel tetőzzem a már meglévőket. Na de hátha a könyvbéli félelmeket kevésbé élik meg félelemként, sőt segítségükre lesznek a valós félelmek leküzdésében! Barátkozni próbáltunk hát az ijesztő mesebeli lényekkel, vagy legalábbis lehetséges létezésükkel, és próbáltuk viccesen megközelíteni a témát. Azt játszottuk olvasás előtt, hogy egy kis plüssmaci remegve elbújik a boszi, a sárkány és a Graffaló elől, ők pedig nagyokat nevetnek azon, hogy nem kell ennyire félnie, bújjon nyugodtan elő, hiszen a Graffaló nem bánt! Amikor a plüssmaci kidugta a fejét a paplan alól, hogy megnézze, itt van-e még valamelyik szörnyeteg, gyermekeim felvilágosították őt, hogy az csak a mesében létezik, aztán nevetve előkapták a könyvet és ijesztgették őt. Tudatosult bennük, hogy ők is alaptalanul félnek, akárcsak a plüssállat, és nincs okuk félelemre. Nem volt gond egyik könyvvel sem: sem a Graffalóval, a rémes fogú, tüskés hátú, fekete nyelvű, szemölcsös orrú szörnnyel, mert kiderült, hogy gyáva nyuszi, hiszen még egy kisegértől is megrémül, sem a Boszi seprűnyélen cíművel, bár a tüzet okádó sárkányt kicsit rettegve méregették, de a történet magával ragadta őket. A Donaldson-könyveket mindig egy csokorban kell olvasnom – egy csokorban is kaptuk őket a barátainktól. Valahogy összetartoznak.

Az olvasmányos szépirodalmi művek mellett oktató és ismeretterjesztő könyveket is kézbe veszünk, többnyire napközben. Ezekben a történetmesélés sok esetben háttérbe szorul, és az egy téma köré csoportosított szókincs gyakorlása, bővítése áll a középpontban. A Scolar Mini-sorozat tematikus kötetei többek közt azért kötik le gyerekeim figyelmét, mert maguk fedezhetnek fel első pillantásra nem látható dolgokat. A kihajtható papírablakok meglepetéseket tartogatnak és külön örömet szereznek, mivel felbukkan alóluk valami ismerős vagy éppen ismeretlen. Az olvasás során lehetőség nyílik a kérdezésre, a mutogatásra (pl. árnyképek) és sok-sok felfedezésre. Mi lehet az ablak alatt? – tesszük fel a kérdést. Ha jó a válasz, örvendenek, ha nem, akkor pedig segítek a rávezetésben. Ösztönzőleg hat rájuk ez a kérdezz-felelek. És persze ezekben a könyvekben is sok a kép és kevés a szöveg, meg szerencsére elég strapabírók ezek a kis ablakocskák.

Általában unisíex könyveket olvasunk, hogy a témák többsége mindkettőjüket lekösse, de egyre több kisfiús és kislányos könyv kerül a kezünkbe. Kisfiamat minden érdekli, ami munkagépekről szól, így Doris Rübel Markolók című könyve az egyik kedvence. Meg mindenféle gépről szóló könyv, ami gurul, repül stb. Anya tudását is tesztelgeti háromévesen: Anya, ez vijjás tajgonca? Ez óceánjájó? Méjt van ennek a jepülőnek popejjeje? És ennek méjt nincs? Ez emejőkosajas tojójétjás tűzojtóautó? Én meg csak pislogok és bólogatok. Szerencsére többszöri olvasás után én is kezdek jártas lenni kisfiús témákban, és nemcsak a kisfiam szókincse, de az enyém is rohamos tempóban bővül. Kisfiam saját „szakkifejezéseket” is gyárt: óriásdarus krokodilos markoló, mondja egy bontófogós óriásmarkolóra. Bizony, bizony, a markolófej valóban krokodilszájra hasonlít.

Fontos, hogy hozzájuk közel álló témák alapján válasszunk könyvet. A Futóbicikli (Scolar Mini) például azért nyerte el a tetszésüket, mert ők is futóbicikliznek, lefékeznek az út szélén, versenyeznek különböző játművekkel, akár a könyvben a gyerekek. Szintén a Scolar Mit Miért Hogyan? című sorozatából kedvelik még az Állatlexikont, és a Tessloff-Babilon Mini sorozatból, amely szintén a játékos formában történő, témák szerinti szókincsbővítést tűzi ki célul, a Mit vegyek fel ma? és a Gyertek, sétáljunk egyet este! című könyveket.

Persze nem volt előzmények nélkül az effajta interaktív szókincsmozgató tanulás, mert már kétéves koruk körül nézegettük a Keress, találj, mesélj!-böngészőket és az Első képes szótáram-sorozat könyveit. Kezdetben én mondtam el, majd ők írták le, mit látnak a képen.

És bizony terítékre kerültek az ovis témák is, hiszen hároméves gyerekeim lassan óvodáskorba lépnek, ezért ovis sztorikat olvasunk nap mint nap körbe-körbe, pl. Vadadi Adrienn könyveit (Igor Lazin rajzaival), melyek három mesét tartalmaznak egy csokorban. Az egyik kedvenc a Dani biciklizni tanul – persze ők még csak futóbicikliznek, de nem mehetünk el úgy bicikli mellett az utcán, hogy ki ne próbálják a kéziféket és a csengőket, és ők is már saját pedálos biciklit szeretnének. A német Barátnőm, Bori sorozatból a Bori óvodába megy című könyvet is olvasgattuk óvodai felkészítésképpen, azonban ott a gyerekek maguk vitték be a tízórait és nem aludtak az oviban, ami kisebb magyarázatot igényelt. De legalább jó alapul szolgál arra, hogy kicsit elbeszélgessünk az oviról, mi vár ott rájuk, hogyan telik majd a napjuk. Mert bizony nagy változás áll be hamarosan az életükben! Akárcsak az enyémben.

(Folytatjuk)