A filozófiatörténet újragondolása (2)

Dr. Szapu Marianna  2010.3.30. 5:25

Avagy Harriet Taylor Mill különleges esete a filozófiával.

Az egyik alapkérdés, amellyel a feminista szemléletnek a hagyományos filozófiai kánonra tekintve konfrontálódnia kell, a nők jelenlétét, illetve nem távollétét/hiányát érinti a filozófiai gondolkodás történetében. A kérdés margójára, miszerint a nők a történelem során nem vettek részt a filozófiai alkotás folymatában, illetve nem nyújtottak semmiféle figyelemreméltó teljesítményt, rá kell mutatni arra a jelenségre, amely első pillantásra talán jelentéktelennek tűnhet, mégis úgy vélem, jól demonstrálja a nőkre és filozófiára vonatkozó elterjedt nézeteket. E kérdés pedig így hangzik: „Miért voltak – vagy miért vannak – olyan kevesen a jelentős filozófusnők?”

A kérdés, amely a nők hiányát firtatja a filozófia történetében, hangozzék el a hétköznapi vagy akár szakmai diskurzusokban, sokszor nem is úgy szól, mint egy valódi kérdés, amely komoly választ igényel − ellenkezőleg, a fentebb megfogalmazott kérdés inkább azt jelzi, hogy a kérdező abból az elképzelésből indul ki, miszerint a nők nem képesek „filozofálni”, hogy nem rendelkeznek olyan intellektuális képességekkel (mint pl. az objektív, racionális, absztrakt gondolkodás képessége) melyek nélkülözhetetlennek tartottak a filozófiai gondolkodáshoz. Valójában, hasonló véleményeket vallott magáénak az európai filozófia több kánoni alakja is, akik megmagyarázták és megindokolták, ezáltal mintegy legitimizálták a nők filozófiából való kizárását. Hadd említsek csak két példát. G. W. F. Hegel a következő magyarázattal indokolja a nők hiányát a magasabb szellemi és intellektuális teljesítményt igénylő szférákból: „A nők ugyan műveltek lehetnek, de a magasabb tudományokra, a filozófiára és a művészetek egyéb alkotásaira, mint amelyek általánosságot követelnek meg, nem alkalmasak”. 3)

Hasonló szellemben nyilatkozik a nőkről és az ő intellektuális, értelmi képességeikről I. Kant is: „Ami a tanult nőket illeti, könyveikre csupán annyiban van szükségük, mint a karórájukra; azért hordják ugyanis, hogy mások lássák, hogy van nekik, akkor is, ha azok többnyire állnak (t.i.az órák), vagy nem is a Nap szerint vannak beállítva.” 4) Mint ezen példák is mutatják, az európai filozófia nagyjai közül többen is vallottak magukénak nőket becsmérlő (vagy lekicsinylő) nézeteket, s ezzel jelentősen hozzájárultak a megkülönböztetés mítoszának az elterjedéséhez, miszerint a filozofálás készsége nemek szerint differenciált képesség, különbséget téve az „észbélileg tehetségesebb” és a filozófiai absztrakcióra képtelen nem között . 5)

Arra a történelmi tényre hivatkozni, hogy a nők kevésbé vettek részt a filozófiai gondolkodás és alkotás szféráiban, úgy tűnik, jól bevált érvelési stratégia. Rétorikus elemként kerül nemegyszer alkalmazásra, amely olybá tűnik, mint egy valódi érv vagy bizonyíték arra, hogy a nők nem képesek jelentősen hozzájárulni a filozófia (hasonlóképpen a tudomány vagy a művészetek) fejlődéséhez. Ez a fajta pszeudoargumentálás nem újkeletű dolog – már a régmúlt korokban is elterjed volt és a női egynejogúság ellenzői gyakran – és úgy tűnik, sikerrel − alkalmazták, még olyan esetekben, amikor a nők választójogának kérdése került terítékre.

Ezt a stratégiát már a 19. század közepén kritikai analízisnek vetette alá John Stuart Mill, aki ama nézetekre, miszerint a nők képtelenek bizonyos tevékenységek, illetve tisztségek elvégzésére, azzal az indoklással, hogy ezeket a dolgokat a nők a történelem folyamán nem is gyakorolták, így reagált: „Ebben az esetben a negatív bizonyíték kevésbé érvényes, míg döntő a pozitív bizonyíték. Nem tarthatjuk lehetetlennek, hogy egy nő ne lehetett volna Homérosszá vagy Arisztotelésszé, esetleg Michelangelóvá vagy Beethovenné csak azért, mert a valóságban eddig még egyetlenegy nő sem alkotott olyan művet, amelyet hozzá lehetne hasonlítani valamilyen téren az ő tökéletes alkotásaikhoz.” 6) A „nem alkotás” tényéből sehogy sem következik az „alkotás nem lehetetséges” mivolta, állítja Mill, és ezzel leleplezi azon argumentáció hibáját, amely valami nem létezésből arra következtet, hogy az a valami nem is létezhet.

Természetesen Mill kora óta sok minden megváltozott, úgy tűnik azonban, hogy a nők abszenciája a tudományos vagy a filozófiai alkotás területén mint egy (pszeudo)argumentum premisszája, amiből a nők képességeik hiánya levezethető, mit sem vesztett népszerűségéből. Ezért a nők történelmi kirekesztését a filozófiai munkából jelenleg is úgy kell felfogni, mint egy problémát, amely jó komolyan kell venni. Ha ugyanis a nők részvételének kérdését a filozófia történetében olyan nézőpontból vizsgáljuk, amelyet a társadalmi nem kategóriája kínál, könnyen kiderül számunkra, hogy az adott kérdés reflexiójában szükség lesz újra rákérdezni azokra a korlátokra (pl. politikai, intézményi, vagy társadalmi illetve kulturális), amelyek akadályozták a nőket abban, hogy beléphessenek a filozófia szféráiba (és az intellektuális alkotásokba egyáltalán), mint ahogy azokra a mechanizmusokra is, amelyek ahhoz vezettek, hogy a nőket ebből a szférából kirekesszék.

Hasznos lesz újra rákérdezni arra is, egyáltalán hogyan alakult ki az a filozófiai kánon, melybe a filozofáló nők nem kaptak besorolást, és közelebbről megvizsgálni, hogy a nők valóban teljesen hiányoztak-e a filozófia területéről, vagy bár tevékenyek voltak ott, teljesítményük azonban nem kapott teret, hangjukat nem hallgatták meg, nézetüket, véleményüket nem vették figyelembe.



________________________________________________________
Jegyzetek:
3) Hegel, G. W. F.: Základy filosofie práva. Academia, nakladatelství Československé akadémie věd, Praha, 2002, 205.
4) Kant, I.: Zmysel tvojho života. Archa, Bratislava, 1993, 99.
5) vö. Kalnická, Z. 2007. Filozofky v dějinách evropské filozofie. Ostravská univerzita, Ostrava, 12.
6) Mill, J. S.: Poddanstvo žien. Bratislava, Kalligram 2003, 80.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés