A Sivatag Szeme
Indultam is volna, hogy utánajárjak a dolognak, ám ekkor egy elsuhanó árnyat pillantottam meg szemem sarkából.
Azonnal intettem Andrénak, hogy egy pisszenést se hallasson, és lassan, óvatosan körbeforogtam, hátha az árny újra felbukkan. Előhúztam Colt Pythonomat, és olyan magasságba emeltem, hogy ha netalán valaki rám szeretne támadni, az előtte jól megnézhesse magának a hatalmas mordályt. Akkor talán elmegy a kedve az éjszakai ijesztgetéstől…
A pisztoly csövével mutattam Andrénak, hogy lassan húzódjon el a lámpa halvány fényköréből, és lapuljon a falhoz. Jómagam is így cselekedtem, csak én a szemben álló falhoz simultam hozzá.
A folyosó végén álltunk, ahonnan több kiállítóterem is nyílt, középütt pedig a díszes lépcső terpeszkedett. Szinte egyszerre mozdultunk Andréval, ahogy mindketten benéztünk a hozzánk közelebb eső ajtón – ám hiába, hiszen a folyosóról nyíló termekben koromfekete sötétség honolt.
Megpróbáltam rájönni, hogy honnan láttam az árny mozdulatát, de egyszerűen képtelen voltam rá, hiszen mintha csak a lámpa egy kis hunyorgása lett volna.
Éppen letettem volna róla, hogy megtaláljuk az emberünket, és már intettem is volna Andrénak, hogy lazíthat, csakhogy ekkor egy éles csattanást hallottunk valahonnan messziről, ezután pedig rémült sikoly tépte szét a csend sűrűn szőtt hálóját.
Végül még a pisztolyomat sem tettem el, úgy iramodtam a zajok felé.
(50. oldal)
***
Forgott körülöttem a sikátor, és nehezen kaptam levegőt. Brigitte még mindig nem tűnt fel az ismeretlen férfi háta mögött, ami egyre inkább aggasztott, a fejemben meg egyre kellemetlenebb visszhangot vertek az imént hallott szavak.
– Meghalt? – nyögtem rémülten. – Meggyilkolták? De hát mégis… kicsodák?!
– Honnan tudhatnám? – sziszegte az ideges férfi. – De az egész pincét felforgatták, ahol Abdul az illegális árut tartotta. Kínozták is, mert mindkét lába ronggyá van lőve, és egy csomó cucc hasznavehetetlenné vált a vértől, aztán az… az agyvelőtől…
– Kínozták? – visszhangoztam. – Akkor valamit meg akartak tudni, és nyilván…
– Meg se közelítse többé a boltot, miszter! – parancsolt rám az idegen. – Ha nem a rendőrség kapja el ott, akkor azok a fickók, akik Abdult is!
– Brigitte! – kiáltottam félig öntudatlanul, ahogy lelki szemeim előtt megjelent a vérszomjas banda, és újra tudatosítottam, hogy a lány még mindig nincs a közelemben. – Vissza kell mennünk érte, hiszen nincs biztonságban!
Nagy lendületet vettem, és ahogy kirontottam a sikátorból, még a szerencsétlen fickót is a falhoz löktem. A szívem a torkomban dobogott, ahogy ide-oda taszigáltam a mellettem elhaladó embereket, és egyre reménytelenebbnek éreztem, hogy a nyomára bukkanhatok Brigitte-nek. Az emberáradat egyre sűrűbb lett, bár lehet, hogy csak én érzékeltem mind fojtogatóbbnak a tömeget, amely izzadó, zsibongó masszaként zárt körül, és sodort egyre távolabb Brigitte Robertstől.
Már a legrosszabbra is felkészültem, amikor egy puha kéz érintette meg a vállam, és megszólalt a legszebb tónusú hang, amit valaha is hallottam:
– Hol bújkált, Frank? – kérdezte Brigitte a hátam mögül.
Ahogy megláttam, majd konstatáltam, hogy haja szála sem görbült, kis híján összeestem a megkönnyebbüllés érzetétől.
– Jesszusom, Brigitte! – csak ennyit bírtam kinyögni, és átöleltem a lányt. Igazából nem is nagyon tudtam, mit csinálok.
– Mi történt, Frank? – hallottam meglepett hangját.
– El kell tűnnünk innen! – mondtam, ahogy szóhoz jutottam két hatalmas szívdobbanás közt.
– De hát mi…
– Abdult meggyilkolták – közöltem gyorsan. – Előtte pedig alaposan megkínozták. Nem maradhatunk tovább!
Úgy szívódtunk fel, mintha soha nem is jártunk volna ott. Legalábbis reménykedtem benne, hogy sikerült…
(98. oldal)
***
A lényeg, hogy nem emlékszem arra a kis időre, amíg Brigitte a fürdőszoba ajtajától az ágy széléig jött. Hirtelen csak ott termett, egészen közel hozzám. Éreztem a bőre illatát, a leheletét… Csak néztem megigézve a smaragdzöld szembogarakat, aztán…
Az ajkunk érzékien összeforrt. Álmomban sem képzeltem volna, hogy ez a csók ennyire finom, ennyire bizsergető lenne. Átkaroltam, és nem akartam elengedni. Csak csókoltam, és ő visszacsókolt. A gyönyörűségtől sírni lett volna kedvem, aztán szárnyra kelni, vagy egyszerűen csak rohanni egyet a sivatagban, rohanni, mint a szélvész, fel egészen Kheopsz piramisának a tetejére, és onnan üvölteni világgá, hogy…
– Mr. Wilson!!!
Mike Jensen úgy dübörgött az ajtón, hogy már attól tartottam, betöri. Ahogy kettészakította azt a gyönyörű percet, nekem is kedvem lett volna betörni valamijét.
– Mr. Wilson, jöjjön gyorsan!
Az ajtóhoz léptem, feltéptem, és dühösen meredtem a rémült Jensenre. Ő viszont nem a nézésemtől riadt meg, valami egészen mástól.
– David visszajött!
– Örülök neki, Mr. Jensen, de most…
– Hallgasson meg, az istenért! – ragadta meg az ingemet. – Davidet hasbaszúrták!
Hátranéztem Brigitte-re, aki azonban már el is tűnt a fürdőszobában, hogy magára kapkodja a ruháit. Az adrenalin felszökött bennem a hír hallatán, ugyanakkor mérhetetlen dühöt éreztem David könnyelműsége miatt.
Megráztam a fejem, és nagyon reméltem, hogy az iménti gyönyörű pillanat nem tűnt el örökre…
(142. oldal)
***
A piramis folyosója épp akkora volt, hogy csak a fejünket kellett kicsit lehajtanunk, és gond nélkül elfértünk benne, persze csak libasorban. Mindnyájunk kezében ott volt az erős elemlámpa, hogy a lehető legjobb fényviszonyok közt haladhassunk, na meg hogy minden tenyérnyi részt alaposan átvizsgálhassunk magunknak.
Régebben úgy képzeltem el a piramis belsejét, mint afféle barlangot, ahol hideg van, a levegő pedig kellemetlenül nedves. A régmúlt mesterei azonban nagyon jól tudták, mit csinálnak: odabenn kellemesen hűvös és száraz volt a levegő. Néhány helyen óvatosan megérintettem a falat, aztán beleszagoltam az előttem álló feketeségbe – mintha egy óriási szárító belsejében sétáltam volna.
A többiek előre engedtek, mivelhogy nálam volt a térkép. Kissé hevenyészett, de azért eléggé pontos ahhoz, hogy ne tévedjünk el idebenn. A piramisban ugyan nincs túl sok alagút, de helyenként könnyen szerezhettünk volna bokaficamodást, arról nem is beszélve, hogy ha egy bizonyos helyen rossz irányba fordulunk, akkor egyszercsak az építmény alatt húzódó ősi folyosórendszerben találhatjuk magunkat. A nemulass meg csak ott kezdődne igazán…
Harding professzor térképe egyenesen a Király Kamrájához vezetett minket, ahol a félkész szarkofág állt, és ahol eredetileg a fáraó múmiájának, a kanopuszedényeknek és az értékes kincsnek kellett volna lennie.
És ahol semmi sem volt…
Lassan haladtunk, ügyelve minden egyes kis lépésünkre, de még így sem tartott túl sokáig az utunk.
Gyerekként elképzeltem, milyen lenne, ha egyszer bejutnék a nagy piramisba. Ha ez este eszembe jutott, a fantáziám kérlelhetetlenül beindult, az adrenalin pedig olyannyira felszökött bennem, hogy órákig képtelen voltam elaludni. Aztán ha sikerült, álmomban tovább szőttem piramisbéli kalandjaimat.
Akkor agyondíszített falakról, ősi, megfejthetetlen kódrendszerről ábrándoztam, és tízlépésenként fénylő, világító aranykincsekről. Álmaimban órákig tartott elérni a Király Kamráját, arról nem is beszélve, hogy a szinte kibogozhatatlan útvesztőben – melyen természetesen csak nekem sikerült átjutnom – számtalan veszélyes csapda leselkedett rám.
A valóságban egészen más volt a helyzet. A sötét folyosók nem rejtegettek sem aranykincseket, sem csapdákat, a rám tett hatása azonban így is sokszorosa volt annak, mint amit álmaimban éreztem. Most egészen megilletődtem, és hátranéztem a mögöttem haladó Brigitte-re. Életem álma teljesült azzal, hogy beléphettem ide, az meg szinte felfoghatatlan volt számomra, hogy vele fedezhetem fel ezt a csodát…
– Mindjárt ott vagyunk – szóltam hátra halkan. – Vigyázzanak a lábukra, itt egy nagyobb gödör tátong.
Aztán minden előzetes figyelmeztetés, akadály vagy ilyesmi nélkül a fáraó csarnokában találtam magam. A torkomban gombóc nőtt, pár másodercig egyetlen szót sem bírtam kinyögni.
– Huha… – suttogtam végül. – Ez egyszerűen…
– Csodálatos – fejezte be helyettem Brigitte, és ahogy mellém lépett, észrevétlenül megszorította szabad kezem.
Ellenállhatatlan vágyat éreztem az iránt, hogy megcsókoljam álmaim nőjét álmaim helyszínén, sajnos mégsem tehettem. Koncentrálnom kellett…
Kiadó: Franscott Press (szerzői magánkiadás)
Oldalszám: 222
Ára: 1490 Ft / 199 Sk
Műfaj: krimi, kalandregény
Megjelenés: Már megjelent!!!
További információk a szerző honlapján:
franciswscott.cstudios.sk
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Francis W. Scott: A Sivatag Szeme
Alig porosodott valamicskét a polcomon Francis W. Scott Naplementéje, máris új könyv társult melé: A Sivatag Szeme.
2008.5.24. 2
A rovat további cikkei
A rendteremtés művészete
Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!
2019.1.30. 16
Szlovákul szeretni
A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.
2016.6.10. 27
Hétköznapi hőseink
„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)
2016.4.13. 5
Mitől lesz isten az ember?
Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.
2015.3.3. 24
Swing – az új magyar sikerfilm
A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.
2015.1.21. 10
És a hegyek visszhangozzák
A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.
2014.11.6. 5
Erlend Loe: Fvonk
Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)
2014.9.16.
100 magyar baka
Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.
2014.8.14.
Senko Karuza: Szigetlakók
A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...
2014.7.17.
Eldorádó – a poklon túl
A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.
2014.6.5. 6