Csalódásaink

Póda Erzsébet  2021.9.12. 22:27

„Soha ne bízz senkiben, (...), s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz! Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.” Carlos Ruiz Zafón írja ezt A szél árnyéka című regényének elején.

S hiába figyelmezet, a regény hősének bizony fájdalmasan csalódnia kell. Az idézet már jó ideje fel-felbukkan az interneten, s így, a kontextusból kiragadva is megállja a helyét. És ha éppen olyankor kerül az ember elé, amikor az igazságot és az élet értelmét keresi, kapaszkodó tud lenni a folytatáshoz. Bár valljuk be: a legtöbben bizony jócskán begyűjtjük azokat a pofonokat magunknak!


Az embernek egészen kicsi korától rengetegszer kell csalódnia. Talán azért, mert nyitottan, őszintén, jóhiszeműen, azaz tiszta lappal – notesszel – érkezünk a világba. Erre először csupa szép elképzelést, álmokat, vágyakat írunk, mivel az első, amit megismertetnek velünk, az a mesék világa. Abban pedig nagyszerűen indul minden, majd lesz egy kis bonyodalom, a végén azonban minden a helyére kerül. Hiszen a mesékbe szőtte bele az emberiség a mélységes vágyát az igazságosság és a boldogság iránt.

Ha úgy vesszük, alapvetően minden feltétel megvan ahhoz, hogy az életünk olyan legyen, mint egy tündérmese. Mégsem alakul úgy. Rengeteg tanítás született már, intések és bölcsességek milliói állnak a rendelkezésünkre. Mindhiába. Az emberi sorsút a legtöbbször problémákkal, könnyekkel, bánattal van kikövezve. Azt mondják, ez a jellemünk fejlődésére, lelkünk nemesedésére szolgál. De van, amikor ez a folyamat olyan hosszú és fájdalmas, hogy soha nem vagyunk képesek kikecmeregni belőle. Nemeslelkűek nem, sokkal inkább sérültek leszünk.

Az okos tanítók szerint tanulni kell a hibáinkból. Ez egy nagyszerű útmutató! Sehogy máshogy nem vagyunk képesek elhajolni a következő pofon elől, mint úgy, hogy előzőleg már volt részünk ütésekben. Előfordul azonban, hogy pozitívan állunk a dolgokhoz, újrakezdjük, bizalommal vagyunk embertársaink iránt. És jön az újabb csalódás: bántás, rágalmazás, manipulálás, átverés, rosszindulat alakjában.

A minap két ismert személyiség beszélt a rádióban arról, ők hogyan dolgozzák fel magukban a csalódásokat. Egyikük azt válaszolta, ha valaki igazságtalanul bántja, vagy visszaél a jóhiszeműségével, és ezt többször is megteszi, arra úgy reagál, hogy kirakja az illetőt az életéből. Onnantól kezdve nem létezik a számára. A másikuk egy idézettel kontrázott, miszerint az erős ember meg tud bocsátani, és minden félreértést meg kell beszélni. Innentől aztán kialakult egy kisebb vita, mert ez a másik váltig állította: a gyenge ember sértődékeny. De vajon mekkora lehet a sértődékenység mértéke vagy hol a határa? Mi, mikor és miért számít gyengeségnek? Ha valakit nagyon mélyen megbántanak – kihasználják, a lelkébe gázolnak, megszégyenítik, vagy évek hosszú során megalázzák –, ez aláássa az önbizalmát, így sértődékennyé, azaz sebesült lélekké válik. Talán elnézhető neki, ha innentől ignorálással válaszol az őt megbántókra. Ráadásul lehetünk a világ legtoleránsabb lényei, akkor is előfordulhat, hogy minden indítványozott vita zátonyra fut egy bizonyos embertársunkkal. Főleg, ha életünk során többször is csalódtunk benne.

Másrészt a csalódás valóban kétféleképpen fogható fel. Az egyik ember túllép rajta, mint a kutyapiszkon, a másik azonban hosszú időre lelki kínlódásokkal, önmarcangolással küszködik. Ha épp a másik csoportba tartozunk, vigasztalhat, hogy a világ művészeit is gyakran érintette ez az érzés: rengeteg regény, festmény, film született a témában. A csalódás feldolgozható, túlélhető. Sokáig tart ugyan, de adjunk magunknak időt! Bosszankodjunk, sírjunk, zokogjunk, sőt még sajnálhatjuk is magunkat! Aztán vegyünk egy mély lélegzetet, és folytassuk! A tarsolyunk ugyan nehezebb lesz, de figyelmeztet is egyben: bánjunk önmagunkkal sokkal figyelmesebben, éljünk tudatosabban!

Persze, mindig lehet még rosszabb, de az élet megy tovább. Egyet azonban jegyezzünk meg: semmilyen lehetőséget se szalasszunk el senki és semmi miatt! Mindig álljunk bele az adott helyzetbe/történetbe, hiszen, ha másra nem is jó, arra biztosan, hogy tapasztalatot szerezzünk és keményebbek legyünk. Az élet pedig, mint tudjuk, soha nem egy könnyű menet!

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés