Öt tipp a nézőpontváltáshoz
Februárban az emberek többsége úgy érzi, eseménytelenül telnek egymás után a hétköznapok, sorra jönnek a kötelességek, majd észrevétlenül át is lépünk a márciusba.
Öt tippet adunk arra, hogy nézőpontot válts és gyakorold, hogyan tudod emlékezetessé tenni a leghétköznapibb pillanatokat.
1. Mindfulness, tudatos jelenlét
A mindfulness arra a folyamatra utal, amikor figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanat tapasztalatai, élményei felé fordítjuk, s a pillanatnyilag észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosítjuk. Pár éve nagy hype övezte az ennél sokkal egyszerűbben megfogalmazott, hygge-életérzést, annak okán, hogy a dánok évek óta az egyik legboldogabb nemzet a világon, tehát biztosan tudják, hogyan kell jól élni. Mind a hygge, mind a mindfulness arra mutat rá, hogy próbáljuk ténylegesen megélni és értékelni az egyszerű dolgokat élményeink tudatosításával. Ez a képesség persze nem csak úgy spontán talál ránk, megteremthető, gyakorolható és fejleszthető. Kezdhetünk például azzal, hogy a hétköznapi rohanásban is képesek vagyunk lelassulni és értékelni egy díszesen kivilágított épületet, vagy megcsodálni egy csokor virágot és beszívni annak nyugtató illatát.
2. Idő saját magaddal
A járvány kezdete óta kifejezetten népszerű lett a mentális egészséggel foglalkozni és végre oda is eljutottunk, hogy nem ciki pszichológushoz járni. Az önismeret-fejlesztés, az önszeretet gyakorlása és saját cselekvő erőnk megélése a három legfontosabb dolog, amivel tehetünk azért, hogy jól érezzük magunkat magunkkal és így a saját mindennapjainkkal. Teremtsünk saját időt, amikor befelé nézünk, magunkra figyelünk! Ez lehet akár a reggeli arcápolási rutinunk elvégzése, vagy a lefekvés előtti nyugtató tea komótos elfogyasztása. Keressünk olyan tevékenységeket, melyek ténylegesen feltöltenek, flow-élményt okoznak és ne teljesítési céllal, csak a cselekvés öröméért csináljuk őket.
3. Minőségi társasági idő
A dánok a zord időjárásuk és a kulturális szokásaik miatt jellemzően inkább otthon töltik az időt és szeretik rendszeresen megvendégelni a barátaikat, családtagjaikat A már említett hygge fő színtere is a meghitt otthon, hiszen míg más nemzetek nagyobb társaságokkal külső helyszíneken, éttermekben, bárokban találkoznak, addig a dánok otthon szerveznek kisebb összejöveteleket. Kifejezetten kedves szokás az is, hogy a dánok tudatosan ölelkeznek, mert tudják, ez azonnal ölelkezéshormonokat vagyis oxitocint szabadít fel.
4. Tudatos emlékteremtés
Meik Wiking Az emlékteremtés művészete című könyvében azt írja, az első tapasztalások mindig maradandó élményt nyújtanak, így akár célzottan teremthetünk magunknak boldog emlékeket. Próbáljatok ki olyan ételkülönlegességeket, amit még sosem kóstoltatok! Tudatosan figyeljetek az ízekre, éljétek át őket, akár a szemeteket is becsukhatjátok. Írjatok össze egy listát, csupa olyan tevékenységgel, amit még nem próbáltatok! Ezeknek nem kell nagyszabású dolgoknak lenniük, a lényeg az első tapasztalás, az újdonság és az élmények tudatos megélése.
5. Kellemesen megnyugtató környezet
A belső jóllét kiegészítője lehet a megnyugtató külső környezet. A napfény és a fa bútorok használata természetes nyugalmat teremt a lakásban. De télen nem mindig süt a nap, épp ezért a dánok kitartóan hisznek benne, hogy a gyertyák, a fények vagy a kandalló lángjai is jótékonyan hatnak a lelkünkre. Épp ezért állítólag ők égetik el a legtöbb gyertyát is évente, 6 kilót fejenként! A JYSK puha takarói, illatgyertyái, dísztárgyai mind-mind segíthetnek bensőségessé varázsolni az otthoni (vagy akár az irodai) teret, így az apró részletek a közvetlen környezetedben is egyensúlyt és békét teremtenek.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Tíz idézet Buddhától
A mai napig milliók követik Buddha tanításait, idézetei pedig nem csak a buddhisták számára jelenthetnek útmutatót.
2024.9.17. 1
Tíz idézet Agatha Christie-től
A világhírű krimi írónő olyan mesterműveket alkotott, melyek a mai napig emberek millióit bírják olvasásra.
2024.8.23. 52
Megfogadott tanácsok
Adjunk? Ne adjunk? Megfogadjuk? Ne fogadjuk? Mit tegyünk mások tanácsaival?
2024.8.8.
3+1 tipp, hogy megúszd a nyaralást
...betegség nélkül. Természetes megoldások, melyek kihúznak a bajból.
2024.7.14.
Erős nő a 21. században
Mit jelent erős nőnek lenni a 21. században? Erős nőnek lenni olyan jellemző, amely messze túlmutat egy egyszerű meghatározáson.
2024.5.26.
Tíz idézet nőkről – nőktől
Tíz idézetes sorozatunk következő része. Ezúttal a nőnap alkalmából.
2023.11.22. 34
Most van itt az ideje
Itt a tél előttünk, akkor is, ha bizonyára élvezhetünk még az idén őszi időjárát.
2023.11.7.
5+1 dolog, ami miatt minden férfi izgul
A férfiaknak igenis vannak érzelmi igényei, akárcsak a nőknek. Szeretik szeretve érezni magukat...
2023.10.29.
Öt tipp a napindításra
Öt reggeli rituálét ajánljunk a figyelmetekbe, hogy könnyebben induljon a napunk.
2023.3.19. 2
Karrierlehetőségek 2023-ban
Milyen karrierlehetőségei lesznek egy nőnek 2023-ban? Érdekes részletek a cikkben!
2023.2.14.