A túlzott féltés pszichológiája


Takács Anita  2010.10.5. 5:17

A mai napig tisztán emlékszem Viktorra. Az általános iskolában kilenc évig egy osztályba jártunk.

Számomra már akkor, gyerekként feltűnt, hogy szülei a széltől is óvják, az anyukája szinte megfojtja túlzott gondoskodásával. Viktor megszokta, hogy ha kérdezték, helyette anyuci válaszolt. Ha elköhintette magát, azonnal szaladtak vele a gyerekorvoshoz. Mindig kimaradt a több napos osztálykirándulásokból, és nem szívesen került a figyelem középpontjába, inkább visszahúzódó fiúnak ismertük. Ha véletlenül gyengébb osztályzatot kapott, az anyukája megkereste a tanárt, és kikérte magának, hogy az ő fia rossz jegyet kapjon. Az osztálytársak közül a hangadóbbak mindig kinevették, anyámasszony-katonájának csúfolták.

Amikor elmélyedtem a pszichológia tudományában, és a szülői játszmák-házastársi konfliktusok témakört boncolgattam, akkor döbbentem rá, hogy azok a gyerekek, akik szüleik túlzott aggodalmaskodásának vannak kitéve (bármi legyen is annak mozgatórugója), nem ússzák meg sértetlenül.

Amikor egy kisgyermek elkezdi felfedezni a körülötte lévő világot, számtalanszor el- és leesik, megüti magát, és kisebb-nagyobb sebesüléseket szerez. Úgymond az egész testével tanul. Kúszás, mászás és az első lépések megtétele közben, az esetleges sérülések által megtapasztalja, hogy az önállóságnak bizony ára van. Ilyenkor persze minden szülő hátán feláll a szőr, és ha tehetné, kipárnázná az egész lakást, nehogy baja essen a csöppségnek.

De vajon hogyan kéne az ilyen helyzeteket kezelnünk? Melyik a megfelelő szülői attitűd?

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk biztonságban érezze magát a világban, és fokozatosan épüljön az önbizalma, akkor bizony biztatóan kell mosolyognunk minden egyes csetlésénél-botlásánál. Bátorítsuk őt a világ felfedezésére, és éreztessük vele, hogy szükség esetén azonnal kéznél vagyunk. Így viszonylag kis kockázat mellett van lehetősége kipróbálni önmagát. Ha a felnőttek mindent megoldanak helyette, nem tanulja meg, hogy a dolgok veszélyesek, és hogyan kell magára vigyáznia. Engedjük őt szabadon megélni a gyermekkorát!

Azok a gyerekek, akik nem bátorítást kapnak önmaguk kipróbálására és a kockázat felvállalására, többnyire gyámoltalannak és kiszolgáltatottnak fogják érezni magukat. Meglehet, hogy anyjuk vészmadár hívására: „Gyere vissza kicsim, megütöd magad!” – kötelességtudóan visszafordulnak. De az engedelmes alkalmazkodás oltalmat nyújtó burkában elnyomódik az önállóságra való belső késztetésük. Ne feledjük, a pedagógia nem azonos a paranoiával!

A felmérések azt az eredményt hozták, hogy a legtöbb agyonféltett gyerek mögött egy túlbuzgó szülő áll, aki szükségét érzi annak, hogy csemetéje függjön tőle. Képtelen elszakadni, saját félelmeit vetíti a gyerekbe, aminek hatására az mindinkább félős lesz, és bizonytalanná válik. Ezek a legkárosabb és leghosszabb kihatású játszmák, amelyekbe egy szülő a gyermekét kényszerítheti.

Ha túlzottan (!) féltünk, akkor az életben való helytálláshoz legfőképp szükséges erényektől fosztjuk meg utódainkat: a valós veszélyhelyzetek felismerésétől, és az azokban szükséges magatartásformák elsajátításától.

Forrás: Block, Joel D. - Bartell, Susan S.: Szülői játszmák



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.