Anyáink bölcsessége

Bányai Ilona  2013.6.21. 3:38

Korunk gyermeke büszke a tudására. Büszke arra, amit egészen aprócska korától a fejébe töltögettek.

Elkezdte az anya, a család, a bölcsőde. Megtanult beszélni, kérni, viselkedni. Aztán az óvoda megtanította verselni, énekelni, szépen együtt játszani a többiekkel. Az iskola tovább oktatta: először írásra, olvasásra, számolásra, később más komoly ismeretekre. Felmérték az intelligencia-hányadosát, értékelték a beszéd-, írás-, olvasáskészségét, mindenféle tehetségét. Egyetlen dolgot nem vizsgáltak soha: a szeretetre való képességet.

Azt az erőt, amivel a régi nagycsaládok tagjai kötődtek egymáshoz. Akkor, amikor két-három generáció élt együtt, a gyermekek már értelmük nyiladozásával párhuzamosan, szinte az anyatejjel szívták magukba a szeretet, ragaszkodás, az egymásra figyelés tudományának alapjait. Megszokták, hogy alkalmazkodjanak másokhoz; nemcsak kényszerből, hanem mert így helyes. Természetes, hogy a család tagjai ismerik, és figyelembe veszik egymás igényeit és érzéseit. A nagymama nem csak akkor fontos, amikor finom sütit süt, hanem akkor is, amikor nehezen mozog, rosszul hall, és segítségre van szüksége. A kistestvérrel nem csak játszani lehet, hanem, természetesen vigyázni is kell rá, óvni és tanítani. Az anya nem csak mosó, főző, takarító automata, ő is lehet fáradt, nyűgös, rosszkedvű. Az ilyen családi környezetben felnőtt gyerekek később könnyebben beilleszkednek más közösségekbe is.

Sajnos, napjainkban egyre ritkább az ilyen család. Vidéken még sűrűbben előfordul, jobban fennmaradt ez az életforma, de a városi lét, a munka és lakáslehetőségek behatároltsága nem kedvez a nagycsaládoknak. Apa, anya, gyerekek; ez a leggyakoribb családmodell. A nagyszülők távol élnek, a szülők dolgoznak, a gyerekek – jó esetben – szinte az egész napjukat az iskolában töltik. A családtagok általában nem tudnak annyi időt egymásnak szentelni, amennyire szükségük lenne a többgenerációs tapasztalatok, értékek és kötődések átadásához. A gyerek pedig közösséget, mintákat, példaképeket keres és talál magának.

A jó, szeretetteljes családban élő fiatalok az iskolában vagy az érdeklődési körüknek megfelelő környezetben, sportban vagy szabadidős tevékenységekben megtalálják a szükséges kapcsolatokat. De nem mindegyikük ilyen szerencsés. A szeretethiányos, érzelemszegény környezetben élők gyakran görcsös igyekezettel keresnek valamiféle kötődést, egy közösséget, ahol fontosnak érezhetik magukat és kielégíthetik az érzelmi igényeiket. Ez a közösség aztán átveheti a család szerepét a fiatalok életében, esetleg még a valódi család rovására is. Az összetartozás érzése – legyen bár valódi vagy hamis kapocs – gyakran rossz irányba viszi a tapasztalatlan gyermekeket. A szülők pedig csak akkor szembesülnek a problémával, amikor már késő. Ilyenkor keresik az okokat vagy a bűnbakokat, vérmérsékletüktől függően, és többnyire nem értik, mi vezetett idáig.

Ehhez kell, kellene anyáink bölcsessége, hogy megértsük: a gyereknek elsősorban figyelemre és szeretetre van szüksége. Minden egyéb csak másodlagos.

Hozzászólások

@

Küldés