Egykék és testvérek


Huszár Ágnes  2016.7.14. 0:57

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

Minden felnőtt eldöntheti, hogy alapít-e családot, vállal-e gyereket, és abban is szabadon dönthet, hogy mennyit. Aztán az első gyerek megszületése az újdonsült szülők elképzeléseit általában megváltoztatja, sok gondolatot felülír. A friss anyák és apák gyakran meglepődnek, hogy mi minden változik a baba megérkezésével. Majd a számos nehezebb-könnyebb szakasz váltakozásával talán a testvér-kérdésre adott válaszok is hol az igen, hol a nem között ingadoznak. Mostanában mintha sokszor lehetne hallani, hogy „egy gyerek éppen elég”.


Persze mindenkinek megvan a maga története, a tudatosan egy gyereket vállaló szülőknek is. A kívülálló véleményt formálhat, de bizony kívülálló marad. Hiszen amíg nem került hasonló helyzetbe, mint az adott történet szereplője, addig vajmi keveset tud tapasztalatból a szituációról. De még akkor is, ha ugyanabban a csónakban evez két ember, máshogy élheti meg, dolgozhatja fel, gondolhatja át a történéseket.

A gyerekvállalás nem az az élethelyzet, amit próbálgatni lehet. Ha a felnőtt belevág – vállalja az első, majd a második (esetleg harmadik, netán sokadik) gyereket –, akkor idővel nem mondhatja, hogy „kösz, de mégis maradok egygyerekes szülő, valaki vegye át a másikat, a harmadikat”. Az első csemetével megélt tapasztalatok pedig biztosan erősen befolyásolják a döntésben elsősorban az anyákat: legyen-e másik? Az a jobb helyzet, ha nem a külső nyomásnak, hanem a belső megérzéseknek engednek, és az alapján döntik el, hogy tudják-e vállalni a többgyerekes szülő élethelyzetét.

Volt egy alapiskolai osztálytársam, aki sajnos agytumor következtében hatévesen elhunyt. Emlékszem rá, mivel jó barátnők voltunk. Ma is szomorú vagyok amiatt, hogy nem teljesedhetett ki az élete. A húgával nemrég újra találkoztam, ő már két gyerek anyukája. Amikor a gyerekeiről mesélt, megütötte a fülemet, hogy így fogalmaz: „most két gyerekem van, nem lehet tudni, meddig”. Így náluk bizony a harmadik gyerek vállalásának lehetősége is éppen a levegőben lógott.


Vannak olyan fiatal anyák, akik sajnos gyermekágyi depresszióba esnek. Nemcsak rossz a kedvük, hanem pszichikailag is komolyan megbetegednek: annyira, hogy képtelenek gondoskodni az újszülöttről. Kórházi kezelésre van szükségük, hosszú gyógyulási fázison esnek át, és a babájukról a család gondoskodik. Az sem biztos, hogy idővel újra önmaguknak érzik magukat, és az anyaszerep örömteli élményeit talán a gyógyulásuk után sem tudják pozitívan fogadni. A pszichikailag egészséges emberek számára érthetetlen a viselkedésük: nem értik, miért nem örül a friss anyuka, miért nem kel ki az ágyból, miért nem ölelgeti a babáját, miért nem tudja szoptatni. Számukra nagyon furcsa, hogy a depressziós kismama nem tud a „rossz kedvén” uralkodni, hogy helyette kell elvégezni a teendőket. Az igazán támogató család talán fel sem teszi ezeket a kérdéseket, szeretettel végzi a baba körüli teendőket, miközben a kismamát is támogatja a gyógyulásban, és talán még a testvérvállalással kapcsolatos „nem” kimondásában is.

A mai társadalom jól akar élni. Vannak emberek, akik az élet dolgait csak az anyagiak fényében tudják látni, és a nagy döntéseket a pénztárcájukban kotorászva hozzák meg. Megesik ez a túlzottan lelkes szülőkkel is. Az egyik játszóházban az anyuka éppen a varrókészlet fölé hajolva keresgélt, amikor szóba jött a testvér vállalásának és az ezzel járó kiadásoknak az összefüggése. Elmesélte, hogy a délelőtti bábszínházi előadás annyira elbűvölte a kislányát, hogy a lányka szeretett volna magának is egy bábot, amivel otthon bábszínházat játszhat. Igaz, hogy tőle távol áll a kézműveskedés, de a lányának mindent megad. Ezért gyorsan vásároltak szivacsdarabokat, otthon összeszedték az anyagdarabokat, a szalagokat, és hónuk alá csapták a varrókészletet, azzal a felkiáltással, hogy „irány a játszóház!” A kislány ugrált, futkározott, az anya varrt, és közben arról mesélt, hogy azért nem vállalnak még egy gyereket, mert a mai világban nehéz lenne mindkét gyereknek megadni mindent. Ő úgy gondolja, hogy ha a lányának lehetősége volt új babakocsiban feküdni, új ruhácskákat hordani, babaúszásra és totyogók klubjába járni, akkor ezeket a lehetőségeket meg kellene adni a második gyereknek is, de ők ezt anyagilag nem tudják vállalni. Hiszen a lánya most is jár balettre, énekre, színjátszó csoportba, angolra, és a többi idejük nagy részét játszóházakban, fesztiválokon töltik. Persze csakis olyan programokon, ami szórakoztatja a kislányt. Én csak hümmögtem párat, hiszen túlzásnak éreztem, hogy mennyi mindent megkap a kislány, de nem akartam véleményt formálni. Láttam az anyukán, hogy ő lelkesen mindent megtesz a lányáért, és semmi – még egy gondolkodásra késztető „nem túlzás ez egy kicsit?”– sem zökkentené ki az elképzeléseiből.


Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. A gyereknevelésre nincs egyetlen recept, hiszen nincs két egyforma gyerek. Ahogy nincs két egyforma szülői élettörténet sem. Persze az lenne a legideálisabb, ha a belső szabadságunk alapján dönthetnénk ez ügyben, nem beszélne bele sem a család, sem a pénz, sem a betegség, hogy hány gyerekünk születhet. Az lenne a legjobb, ha igazán szabadon dönthetnénk, hogy vállalunk-e egyáltalán gyereket, és ha igen, hányat. A mi döntésünk? Részben igen. De azért azt se feledjük, hogy van ebben némi misztérium is, hiszen van olyan ember, aki a tudatos „nem” ellenére több gyereket hoz a világra, és van olyan, aki a határozott „igen” ellenére sem tud családot alapítani.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    2


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Struccok és gyerekek

Csonga Melinda

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

2015.11.12.    23


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2015.4.30.    15


Játékok nemek szerint (2)

Jády Mónika

Gondolta volna, hogy régen a fiúk színe volt a rózsaszín? A piros férfias volt: a vér, a harc, a szenvedély színe. A világoskék viszont Szűz Máriához kötődött, és ezzel a nőkhöz.

2015.2.11.    12


Játékok nemek szerint (1)

Jády Mónika

Napjainkban nagyobb a gyermekjátékok terén a nemek szerinti megkülönböztetés, mint ötven évvel ezelőtt, derült ki egy nemrégiben végzett felmérésből.

2015.2.3.    19