Elkerülhető nyári tragédiák


Sajtóhír  2013.7.14. 2:52

A jó idő beköszöntével a szülők nagy része retteg a gyerekekre leselkedő veszélyektől.

A nyári tragédiák egy részét azonban nem is balesetek okozzák, hanem a kellő odafigyelés és megelőzés hiánya.

„Az izommunka, azaz a mozgás, szaladgálás, játék fokozott hőtermeléssel és folyadékvesztéssel járnak. A nagy melegben azonban jóval nehezebb a hőleadás, ezért könnyen bekövetkezhetnek a különböző hőártalmak. Ez a hőkimerüléssel kezdődhet, de ha nem vigyázunk, napszúráshoz és (nagyon ritkán) akár hőgutához vezethet, ami életveszélyes is lehet” – mondja dr. Krivácsy Péter, a K&H gyógyvarázs zsűritagja, gyermekgyógyász, intenzívterápiás orvos. „A gyerekek könnyen belefeledkezhetnek a játékba a tűző napon is, ezért a szülőnek kell odafigyelnie a nap- és hővédelemre, a folyadékpótlásra és az ésszerű határok betartására.”

„A K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program révén immár 10 éve kapcsolatban állunk a hazai gyermek-egészségügyi intézmények jelentős részével. Az ő tapasztalataik alapján mondhatjuk el, hogy nyáron jelentősen nő bizonyos, gyermekeket érintő balesetek száma” – fűzte hozzá dr. Krivácsy Péter. „Fontos azonban tudni, hogy számos olyan eset is van, amely nem a gyerek, hanem a szülő figyelmetlenségéből adódik, és amely kellő odafigyeléssel kivédhető, megelőzhető lenne.”

Ha a gyereket a nagy melegben túlölöztetjük, esetleg nem adunk neki elegendő folyadékot, az könnyen kiszáradáshoz vezethet. Ennek tünetei lehetnek a gyengeség, szédülés, szomjúságérzet, felgyorsuló légzés és pulzusszám, kiszáradt száj, csökkent vizeletmennyiség. A kiszáradás megelőzése érdekében fontos, hogy a szülő figyeljen a megfelelő folyadékbevitelre. Anyatejes babát a nagy melegben sűrűn kell szoptatni, egyéves korban a folyadékszükséglet napi 1 liter, 3-5 éves korban pedig kb. 1,5 liter. Nagy melegben, kimerítő játék vagy sporttevékenység esetén azonban még több, akár kétszeres mennyiségű folyadékra lehet szüksége a gyereknek.

Szintén a hőártalmak kategóriájába tartozik a napszúrás, amely a fentiek mellett lázzal, fejfájással, esetenként izomgörcsökkel és hányingerrel is együtt járhat. A legsúlyosabb fokozatot a hőguta jelenti, amely extrém magas, 40 Celsius-fok feletti lázat, aluszékonyságot, tudatzavart, esetleg eszméletvesztést okozhat.

„A fenti tünetek bármelyikét észleljük is a gyereken, azonnal vigyük árnyékba, hűtsük le vízzel, vagy vizes lepedővel, itassuk meg bő folyadékkal. Ha állapota engedi, fektessük le hűvös helységben, de folyamatosan tartsuk figyelemmel” – mondja dr. Krivácsy Péter, a K&H gyógyvarázs szakértője. „A megelőzés érdekében fontos, hogy nyáron 12 és 15 óra között ne engedjük a gyereket a napra. Szabadtéri elfoglaltság alatt védjük bőrét, hosszú, kényelmes, jól szellőző ruhákkal, napkrémmel, könnyű sapkával. Melegben gondoskodjunk folyamatosan a megfelelő mennyiségű folyadék pótlásáról”.

A fenti esetek mindegyikére igaz, hogy enyhébb esetben otthon is kezelhetők, de súlyosabb esetben mindenképp orvoshoz kell fordulni, vagy mentőt kell hívni.

A nyár másik nagy veszélye a napégés. Ennek kivédéséről – főleg kisgyermekek esetén – szintén a szülőnek kell gondoskodnia. A napégés hosszan tartó erős napfény esetén, az UV sugárzás hatására alakul ki. A gyerekek bőre sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért a sugárzással szembeni óvintézkedéseket komolyan kell venni. Már tavasszal is érdemes odafigyelni rá, nyáron pedig kötelező a szabadidős programok előtt a gyereket alaposan bekenni, a bőrének megfelelő védelmet biztosító ruhával ellátni. A napégések zöme első fokú égési sérülésnek tekinthető annak minden kellemetlenségével együtt, de súlyosabb esetben akár másodfokú égés is kialakulhat.

„A bőrdaganatok túlnyomó többsége összefüggésbe hozható a napsugárzással. Mindezek mellett a fehér, szeplős, vékony bőr, illetve a családban korábban előforduló bőrdaganat fokozott kockázatot jelentenek, így ilyen gyermekek esetében ajánlott a fokozott elővigyázatosság” – mondja dr. Krivácsy Péter, a nagysikerű „Gyermekkori vészhelyzetek – S.O.S. megoldások” könyv szerzője.

A K&H gyógyvarázs pályázatról

A K&H Csoport, társadalmi felelősségvállalásának részeként, immár egy évtizede kiemelt figyelemmel kezeli a gyermekegészségügyet, így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. A K&H gyógyvarázs mára egy számos kezdeményezést összefogó komplex programmá vált, amely az elmúlt 9 évben 119 kórház és 126 mentőszolgálat munkáját támogatta különböző műszerekkel és berendezésekkel, több mint 451 millió forint értében.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.