Gyerekkorszakok


Jády Mónika  2007.11.15. 18:35

A gyermek fejlődésének során vannak tipikus időszakok, amelyek törvényszerűen bekövetkeznek.

Fontos, hogy a szülők ezekkel tisztában legyenek, és ne tartsák furcsának az adott korban természetes viselkedést.

Nyolchónapos korban jelentkezik az ún. szeparációs félelem. A gyermek ekkor már tudatosítja, hogy ki az idegen, és fél, hogy valaki elszakítja őt az anyától. Ha társaságba megyünk vele, sírva elutasítja azokat, akiket nem ismer, és hozzánk bújik. Ugyanebben az életkorban az is előfordul, hogy a gyermek eltaszítja magától az anyát, aki a karjában tartja őt. Ez azért van, mert a kicsi ekkor tudatosítja, hogy ő és az anya két különálló személy.

A kisgyermekkor sajátos fejlődési szakasza a dackorszak, amely két-hároméves korban jelentkezik. A gyerekek ekkor „bontogatják szárnyaikat”, próbálják érvényesíteni a saját akaratukat. Ám gyakran korlátokba ütköznek – nem szabad azt, most nem lehet ezt, várni kell, lemondani –, ami feszültséget kelt bennük. Ez is egy nagyon fontos időszak. A szülőnek meg kell találnia az arany középutat. Nem jó megoldás, ha a szülők mindent ráhagynak a gyerekre, mint ahogy az sem, ha semmibe veszik az akaratát. (Mindkét végletnek lesznek még később is negatív következményei.) Igyekezzenek csak azt tiltani, és abban korlátokat felállítani, amiben muszáj – így kevesebb lesz a konfliktushelyzetek száma is, és a frusztráció a kicsiben, hiszen többször tapasztalhatja, hogy követheti az akaratát. Ez erősíti a magabiztosságát.

Két-két és fél éves korban a gyermek már elég önálló, és ezt a szülők is megszokták már. Ezért is csodálkoznak gyakran, ha a gyerek egyszerre csak megint kezdi jobban igényelni a szülők segítségét. Ezen sem kell meglepődni, mert ez szintén természetes jelenség. Előfordul, hogy a családban ilyenkor születik kistestvér, és a nagyobb gyerekkel az újbóli ragaszkodása ellenére sem foglalkoznak annyit. Így ő elutasítva érzi magát. Hallgatni kell a gyermekre. Ha igényli azt, hogy vele legyünk, adjuk meg ezt neki.

A gyerek hároméves kora körül – vagy korábban is – rájön, hogy a fiúk-lányok között különbségek vannak. Hároméves korig kialakul a gyermek énje, három-négyéves korban pedig a nemiség van kialakulóban. Ekkorra esik az ún. öidipális időszak. A lányok rivalizálni kezdenek az anyával, a fiúk pedig az apával. Ha én nagy leszek, apuka lesz a férjem/anyuka lesz a feleségem – hallhatjuk a gyerektől. Ezt a helyzetet úgy kell megoldani, hogy a gyerek ne érezze magát elutasítva, megalázva! (Ne szidjuk meg, hogy: Fuj, ilyen dolgokat ne mondjál!) Magyarázzuk el neki, hogy az anya az apához tartozik! De ha majd nagy lesz, neki is lesz olyan jó felesége/férje, mint az ő anyukája/apukája, ő is talál magának párt.

A kérdezősködés is jellemző a kicsikre, elsősorban a három-ötévesekre. Ebben a korban a hely-, időösszefüggések iránt és az okok, miértek iránt érdeklődnek. Próbáljunk kielégítő választ adni a kérdéseikre! Ne legyenek tabutémák, mindent meg kell magyarázni a gyereknek, amire kíváncsi! Persze, a korának megfelelően.

Foglalkozzunk minél többet a kisgyermekünkkel! (A foglalkozásnak legyen része a mesemondás és olvasás.) Ennek köszönhetően épül ki a lelkivilága.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.