Hogy egészséges maradjon!


Jády Mónika  2006.2.7. 20:46

Elsősorban kismamáknak szóló írásunk a tejfogakról szól.

A fogazat fejlődése már jóval a születés előtt, a várandósság 6-8. hetében megindul. A fogcsírák meszesedése a 4-6. magzati hónapban kezdődik. Kialakulnak a fog kemény szövetei, valamint a fogzománc, és a születésig az összes tejfog koronai részének meszesedése is végbemegy.

Az egészséges fejlődés egyik alapfeltétele a kismama kiegyensúlyozott táplálkozása, elegendő kálciumbevitellel. Persze, a baba világra jötte után is folytatódik a fejlődés. A fogzománc megerősödéséhez az első évben kalciumra és egyéb ásványi sókra van szükség. (Az anyatejben mindez megtalálható.)

A baba első fogacskái általában 6 hónapos korban bújnak ki, de olyan is előfordul, hogy csak 10-12 hónapos korban jelenik meg az első metszőfog. A tejfogak a következő sorrendben „bukkannak fel”: a 6. hónapban a két alsó középső metsző, a 8-12. hónap között a két felső középső metsző, a 10-12. hónap között a két felső szélső metsző, majd a további hónapokban a két alsó szélső metsző, a négy első nagyőrlő, a négy szemfog, végül a négy hátsó nagyőrlő. A gyermek két és fél-hároméves koráig mind a 20 tejfog előbújik.

A tejfogak áttörésekor kisebb panaszok (például nyűgösség, nyálzás, étvágytalanság) fordulhatnak elő. Az íny érzékenyebb, a fogak előretörése kellemetlen és fájdalommal jár. A kicsi rossz közérzetén segíthet, ha az ínyét ujjunkra csavart tiszta, nedves gézzel masszírozzuk. Hűtött rágókát is adhatunk a babának -- a hideg nyugtatja az érzékeny ínyt. Nagyon fontos a szájápolás. Ajánlott minden etetés után gyengéden áttörölni a baba ínyét egy puha nyirkos kendővel vagy gézdarabkával. Amint megjelennek az első fogak, ugyanígy járhatunk el, majd ha valamivel nagyobb lesz a baba, kisebb méretű fogkefét használunk.

Kétéves kor környékén próbálkozhatunk a fogkrémmel -- ekkor a gyermek már ki tudja köpni, és nem nyeli le. Ne hanyagoljuk el az apróságok fogainak ápolását! A tejfogaknak nagy szerepük van a rágásnál és a tiszta beszéd szempontjából. (Sok tejfogra akár még 12 éves korig is szükség lehet.) Ezenkívül azért is fontos a tejfogak épségének megőrzése, mert korai elvesztésük esetén a maradó fogak rendezetlenül nőhetnek ki.

Az első maradó fogak -- az úgynevezett „hatosok” -- a tejfogsor végén kb. 6 éves kor körül jelennek meg. Ezek az első maradó őrlőfogak, és nagyon lényegesek, mert ezek biztosítják a rágást a fogváltás alatt. Fogváltáskor nemcsak a tejfogak lecserélődéséről van szó: a koponya növekedésével összhangban a 20 tejfog helyett több és nagyobb fog nő. (A maradó fogak száma 32.)

Normális esetben a tejfog gyökere felszívódik, és a fogacska kiesik. Egészséges gyereknél a fog kiesése nem jár fájdalommal, és alig vérzik. A sokáig erősen mozgó fog irritálhatja a fogínyt, ami megduzzadhat, érzékenyebbé válhat. Ez csak a fog eltávolításával szűnik meg. Általában a fog kiesésével egy időben vagy kicsit később a feszes íny alól kibújik az új fog éle vagy csücske. Ha a kiesett tejfog után fél-egy éven belül nem jelenik meg új fog, szakorvosnak kell tisztáznia az okokat.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A gyermek

Póda Erzsébet

A gyermek áldás, azaz csoda. Isteni vagy felettes beavatkozás. Ezt minden szülőnek tudnia kellene.

2024.6.1.   


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.