Hol a határ?
A gyerekekkel meg lehet értetni, hogy minden embernél van egy határ, amit nem illik átlépni.
A probléma csak az, hogy minden embernél máshol húzódik ez a határ, illetve, hogy néha még maguk a felnőttek sem tudják, hol is vannak a saját határaik.
Gondoljunk csak bele: vannak olyan dolgok, amelyek az egyik nap hidegen hagynak bennünket, máskor viszont nagyon idegesítők számunka. Ez persze megtévesztő lehet a gyerekek számára.
Az a legjobb, ha elmondjuk a gyereknek, mi az, ami mindig zavar bennünket. Például, hogy nem szeretjük, ha a ruhánkat cibálja, miközben telefonálunk, vagy pár percre megállunk beszélgetni az utcán, vagy hogy zavar bennünket, ha beront a fürdőszobába, amikor zuhanyozunk. Ha ez nem segít, kommentár nélkül küldjük ki a gyereket, vagy legközelebb zárjuk magunkra a fürdőszobaajtót. Így megtapasztalja a gyerek, hogy mindennek van határa, még a magyarázatoknak és a kéréseknek is.
Azokkal az esetekkel, amikor néha zavar bennünket valami, máskor pedig nem, nem szükséges foglalkozni. Egy kis kiszámíthatatlanság nem árt senkinek. Persze, elmondhatjuk a gyereknek, hogy pont most miért zavar az, amire tegnap fel sem figyeltünk – például, hogy idegesek, feszültek, rosszkedvűek vagyunk, mert fáj a fejünk, vagy mert valami rossz dolog történt velünk ma.
Természetesen a gyerekeknek is megvannak a saját határaik, amelyekre tekintettel kell lennünk nekünk, felnőtteknek. Ha azt látjuk, hogy a gyerek bizonyos, őt érintő tréfákra érzékenyen reagál, hagyjunk fel velük azonnal! Ha a gyerek becsukja a szobája ajtaját, mielőtt belépünk, kopogjunk be hozzá, kérdezzük meg, hogy bemehetünk-e.
A mi példánkból – hogy mi is figyelmesek vagyunk hozzá, és nemcsak tőle várjuk ezt el – könnyebben megtanulja, hogy másokkal szemben is megértőnek kell lenni.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Az idei év legjobb gyerekzsúrjai
Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!
2023.1.25.
Ágyneműcímkézés az oviban
Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.
2022.12.2.
Nevelés nincs, példamutatás van
A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.
2022.11.9.
El a kezekkel!
A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.
2022.11.3.
Vissza az oviba!
Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?
2022.8.23.
Dekorációs tippek a gyerekszobába
A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.
2022.6.15.
Félelem gyerekkorban
Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.
2021.9.10. 15
Legyen játékos a beszoktatás!
Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!
2021.9.8.
A nyár hatása a tanulásra
A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.
2021.7.24.
Gyermektorna otthon
Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!
2020.10.15.
Neveljünk olvasókat! 4.
A kisiskolás korban nagyon fontos, hogy folytatódjanak a közös könyvtárlátogatások, illetve könyvesbolti böngészések.
2020.6.10.
A gyermek
A gyermek áldás, azaz csoda. Isteni vagy felettes beavatkozás. Ezt minden szülőnek tudnia kellene.
2020.6.1.