Ki nevel a végén?

Bányai Ilona  2013.8.22. 3:17

Azt mondják, születésekor minden gyermek lelke egy tiszta lap.

A mi felelősségünk, hogy mivel töltjük meg. Mi: a szülők, óvoda, iskola, az egész társadalom alakítja ki a jellemét, viselkedését, értékrendjét, tölti meg tartalommal a lapot.

Szerintem ez csak részben igaz. Egy építkezéshez hasonlíthatnám a folyamatot. Az újszülött a génjeiben hozza magával az alapot, amelyre építeni lehet. Ez először csak olyan, mint egy üres telek a maga adottságaival, amelyeket már az első perctől figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy az építményünk majdan stabil lehessen. Az anya a gyermeke születésétől kezdve megfigyelheti az alapvető tulajdonságokat. Minden gyermek különböző és egyedi, veleszületett vérmérséklete, hajlamai szerint, hiszen még az egyazon apától és anyától származó, ugyanúgy nevelt testvérek is teljesen eltérő tulajdonságú felnőttekké fejlődnek.

A különbségek már a magzati korban is észlelhetők; például, egyik emberke sokat mocorog már pocaklakó korában is, a másik kicsit kevesebbet. A legtöbb várandós nő egy idő után már tudja, mit szeret a még meg sem született gyermeke, és itt nem a kismamák „kívánósságára” gondolok. Ez a szoros kötődés még a születéssel sem szakad meg teljesen, és a csecsemő fejlődésével egyre jobban megmutatkoznak veleszületett tulajdonságai. Ezek figyelembevételével lehet később az első lépéseket megtenni a nevelés útján.
A kisgyermek a családban megkapja az első leckéket a világról. Megismerkedik a fogalmakkal, a szabad-nem szabadtól az enyém-tiédig. És itt elkezdődik az, amit talán kollektív nevelésnek nevezhetnénk. Az első játszótéri élmények már maradandó tapasztalatokat jelenthetnek. Jómagam saját legkorábbi emlékeim között őrzöm az első óvodai napomat, amikor a homokozóban összevesztem egy masnis kislánnyal, aki elvette a játékomat. Talán ennek is szerepe lehet abban, hogy máig is kiállok és harcolok azért, amit fontosnak tartok. Meggyőződésem, hogy ilyen apró téglákból épül fel egy ember egyénisége.

Később a családban látott, tapasztalt dolgok mellett egyre több külső hatás ér minket. A szerencsés eset az, ha ezek összhangban vannak az otthon tanultakkal. Ha mégsem, akkor legtöbbször csak a véletlenen, csak egy hajszálon múlik, hogy melyik hatás lesz az erősebb; az otthoni vagy a vele ellentétes külső. Egy nyitott, érdeklődő gyermek egymásnak ellentmondó tapasztalatok számtalan variációjából építi fel saját világszemléletét. Gyakran másfajta értékekre tanít a család, az iskola, a társadalom, és homlokegyenest más az, amit „mások” iskolatársak, barátok között lát. Az idő múlásával egyre nő az idegen befolyás ereje és mennyisége a családéval szemben. A konfliktus általában a kamaszkorral éri el a kritikus szintet. Ilyenkor már inkább a szembefordulás, a hagyományos értékrenddel ellentétes, sőt, néha már ellenséges magatartás a jellemző. A szülő csak abban reménykedhet, hogy ez a viselkedés a normális keretek között marad, nem csap át teljes devianciába, és nem történik a gyermekével semmi jóvátehetetlen.

A közvetlen hatások mellett még más, közvetett benyomások is érnek nap, mint nap. A társadalom, a politika, az írott és íratlan törvények, szokások, a média; mind-mind hozzáteszik a magukét az egyén jellemének alakulásához.
Mindezek figyelembevételével elmondhatjuk: annyian és annyiféleképpen hatnak egy gyermek, egy ember jellemére, gondolkozására és viselkedésére, hogy a legnagyobb odafigyelés és gondoskodás mellett sem lehetünk feltétlenül biztosak abban, hogy gyermekünk olyanná fejlődik, amilyenné szeretnénk.
Mindannyiunk közös felelőssége tehát gyermekeink és a következő nemzedékek nevelése. Bíznunk kell abban, hogy a felelős szülők mellett, családi körben kapott nevelés ellensúlyozni tudja az egyéb, rossz hatásokat, hogy büszkék lehessünk utódainkra.

Hozzászólások

@

Küldés