Mit játsszanak a gyerekek?


  2018.6.29. 8:59

Mire figyeljünk a nyári hőségben? Tippek bentre és kintre.

A nyár beköszöntésével az iskola és óvoda is véget ér. A különböző korosztályú gyerekek tombolnak a boldogságtól, hiszen egész évben a nyarat várják, amikor gond nélkül lehet sokáig aludni, csavarogni, strandolni, semmit tenni és mindent csinálni. A nyári szünidőben ellenben vannak olyan kisebb periódusok, amikor a hőség miatt gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni, üresek a játszóterek, az utcák és a strandok gyermekmedencéi. Gondos szülőként ilyenkor bizony nekünk kell valami jó szórakoztatást kitalálni gyermekünknek.

Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány olyan kül- vagy beltérben megvalósítható játékötletet, melyet a nyári forróságban érdemes alkalmazni a gyermekek lefoglalására, a játéksziget.hu játék webáruház gyűjtése alapján.


Egy jó tipp főleg lányoknak: írjunk naplót eddigi élményeinkről!

A nyári játékokról és egyéb élményekről már a nyári szünet első napjaitól érdemes minden fontos momentumot megörökíteni, megrajzolni és elraktározni az élményben szűkösebb napokra. Bár a fiúk is szeretik, a lányok valamivel jobban ösztönözhetőek arra, hogy játékélményeiket megörökítsék. A meleg nyári hőség idején a hűvös szobában adjunk a gyermek kezébe egy tollat, egy szép kötésű naplót vagy éppen egy szimpla üres füzetet és kezdjük el vele eleveníttetni a szünidőben addig a pontig történt klassz dolgokat. A szöveg mellé természetesen rajzolhatnak is és ragasztgathatnak képeket. A legtöbb gyermekes szülő tudja, hogy a téli szűkösebb napokon vagy akár évek múlva felüdülés lesz a gyermek számára majd nézegetni ezeket a feljegyzéseket.

Fess, színezz, kézimunkázz: készíts barlangrajzot!

A legtöbb gyermekes szülő tudja, hogy a fiúk és lányok életében egyszer eljön az a korszak, amikor hallatlan érdeklődést kezdenek mutatni az ősemberek, a kalózok, az indiánok, a vadállatok, pókemberek és persze a dinoszauruszok iránt. A barlangrajzkészítés ötlete ilyenkor garantáltan tetszik nekik. Sok alapanyag és anyagi ráfordítás egyáltalán nem kell hozzá, elég valamennyi natúrszínű gyurma, ami égetés nélkül szárad, sodrófa, puha grafitceruza, egy szivacs, fekete és fehér festék és egy darabka csiszolópapír. A kővé formált gyurmára festhetnek ábrákat, melyek feleleveníthetik például a többszázezer éves sziklarajzok alkotásait.


Kinti program? Nemcsak a mozi és a strand jelenti az alternatívát!

Bár a nagyobb városokban jobb híján évtizedek óta megoldást jelent a légkondicionált mozik és plázák látogatása, nem feltétlenül a legjobb időtöltést jelentik. Még akkor sem, ha meglehetősen sok jó film megy mostanában a moziban, amelyek között ráadásul gyerekbarát is akad.

Látogassatok el a hazai cseppkőbarlangokba!

Hazánk cseppkőbarlangjainak meglátogatása a nyári forróság idején ár-érték arány szempontjából kétségtelenül az egyik legkedvezőbb gyermekprogram lehet. Ezeken a gyermek fantáziáját megragadó helyeken viszonylag alacsony áron nagyjából 10 fokos hűs klímát kapunk, amely ráadásul egészségesebb, bármelyik légkondicionáló berendezésnél. Közülük is kiemelkedik szépsége és ismertsége révén az Aggteleki-barlang, amely ráadásul egésznapos programot kínál. Azoknak a szülőknek sem kell elkeseredniük, akik szeretnének gyermekükkel Budapesten maradni. Számukra a Pálvölgyi-, illetve a Szemlőhegyi-barlang feledhetetlen élményt ígér a nyári kánikulában. Szerencsére a hőmérséklet ezekben a barlangokban sem magasabb, sőt nemcsak könnyen megközelíthetőek, de egy igazán költséghatékony alternatívát is jelentenek. Felejthetetlen élményeket ígér kánikulában is a Budavári Labirintus, amely a forró nyári nap közepén térképpel, este 6 óra után pedig a Borkutak, a Szerelmesek labirintusa és a megelevenedő történelem olajmécsesekkel kivilágított különböző helyszínei várják a családokat és más érdeklődőket.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Jussunk közös nevezőre!

Jády Mónika

Nem vezet jóra, ha az egyik szülő szövetségre lép a gyerekkel a másik szülő háta mögött.

2017.11.17.    11


Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2017.8.15.    27


Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    3


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Struccok és gyerekek

Csonga Melinda

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

2015.11.12.    23