Való-e a gyereknek az internet?


Halász Kata  2010.9.27. 4:58

„Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” – beszámoló a nemzetközi konferenciáról

„A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit kezdünk a velünk történtekkel. A tapasztalat – képesség az élet eseményeinek kezelésére, nem pedig az események.” kezdte Aldous Huxley szavaival köszöntőjét Kövér László, a Parlament Házelnöke a szeptember 21-22-én megrendezett konferencián.

Az ingyenes nemzetközi konferencia témája az internet hatása a 6-21 éves gyerekekre, fiatalokra. A rendezvény lehetőséget ad a szakembereknek arra, hogy megvitassák, hogyan befolyásolja az internet a gyermekek és fiatalok fejlődését, életét. A kétnapos rendezvényen közel ötven magyar és külföldi elméleti és gyakorlati szakember tartott előadást tapasztalatairól, kutatásairól a következő témákban: biztonságos internet Magyarországon és az Európai Unióban, oktatás, jogi szabályozás, internetes bankolás, online játékok, mobilszolgáltatás és internetes bűnüldözés.

„A konferencia szervezőinek célja az, hogy az előadásokkal felhívja a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfia és egyéb illegális és káros jelenségekre és tartalmakra, ugyanakkor tájékoztatni szeretnénk a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről.” – mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

Az említett Gyermekmentő Szolgálat, valamint az ORTT és az EU „Safer Internet Plus” program szervezésében megrendezett konferencia előadói kiemelték annak fontosságát, hogy a gyermekek és tinédzserek képesek legyen felelősségteljesen kezelni ás irányítani saját online identitásukat, ugyanakkor tiszteletben tartsák azt is, hogy mindenki önmaga dönthet arról, hogy milyen információkat oszt meg magáról a világhálón. „Sajnos az internetet sokan nem tanulásra, szórakozásra és levelezésre, hanem mások zaklatására, kémlelésére használják. Ez ellen lehet és kell védekezni.” – tette hozzá Edvi Péter.

A személyi számítógép és az internet csodálatos találmány, sok előnye és pozitív hatása van, ez kétségtelen. Nem a fejlődés, a változás a baj. A változás sebességére nem vagyunk felkészülve, sokszor a gyerekek tájékozottabbak, mint szüleik. Ahogy dr. Kósa Éva pszichológus előadásában elmondta, a gyerekek az internet bennszülöttei, míg szüleik csak emigránsok a digitális világban. A szülők internetes tájékozatlansága miatt csökken a kontroll, ami a gyermekek védelmének egyik fő pillére az oktatás és a törvényi korlátozás eszközei mellett. Magyarországon egyelőre nincs önálló gyermekvédelmi biztos, ami pedig segítene a gyerekekre és fiatalokra leselkedő veszélyes elleni harcban. Az iskolák, amik fontos színterei lennének a gyermekek biztonságos internethasználatának oktatására még mindig a könyv világában élnek, ezért kevésbé tudják segíteni a szülőket. Új reális közösségek létrehozására lenne szükség a virtuális közösségek mellett.

A konferencia szervezői és támogatói szerint a cél az internet és az új online technológiák használatának biztonságossá tétele és a jogellenes, valamint az internethasználó által nem igényelt tartalom elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása.



Hozzászólások

Zoli, 10. 01. 2011 22:09:59
Én ugyan informatikus vagyok, de semmi áron nem engedem az 1 éves gyerekemet számítógép elé, mert az élet nem ebben van. Ha megismeri a természetet utána jöhet a gép is, ha ezt a "virtuális életet" választja. Elítélek minden "pozitív" hatást amit kifejthet egy számítógép a gyermekre, mivel olyan nem létezik.
@


A rovat további cikkei

Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.   


Neveljünk olvasókat! 4.

Kovács Márta

A kisiskolás korban nagyon fontos, hogy folytatódjanak a közös könyvtárlátogatások, illetve könyvesbolti böngészések.

2020.6.10.