Az éjszaka leple alatt

Varga Gréta 2009.8.27. 4:27

Van egy barátom. Ő más, mint a többi ember. Más határok mentén húzódnak számára az értékek, más normák vezérlik.

Meg akartam ismerni ezt az életet: csak betekinteni, csak egy napra, egy éjszakára. Így kezdődött a kaland.

Egy szép nyári délután kedves ismerőseimmel társalogtunk egy italozó egység kis padjain. Egyre fogyatkoztak körülöttünk az emberek, ám a jókedv, a kacagás, a móka mind körénk gyűltek. Végül hárman maradtunk. Már leszállt az este, és mi csak csacsogtunk, csacsogtunk folyamatosan. Igen, jól éreztük magunkat. Még hosszú az éjszaka, vajon mit tartogat számunkra?

Útnak indultunk; nagy Budapest kis utcáin keresztül vezetett az utunk egy meleg bárba. Közös barátunk javaslatára hallgatva, párommal úgy döntöttünk, mi is gyarapítjuk a tábort egy éjszakára. (Az elején furcsálltuk a kérdést, latolgattuk is egy darabig, majd az igen választ szavaztuk meg.) Tizenegy óra körül járt az idő, amikorra odaértünk a bár bejáratához. Sajnos, problémák adódtak. Hárman, két férfi és jómagam, egy nő léptünk volna be az ismeretlen közegbe, ám akadt egy bökkenő: ez olyan zártkörű rendezvény volt, ahová csak férfiakat engedtek be. Tanakodtunk, mi történjen? Hosszas gondolkodás után barátunk egy másik helyet javasolt a közelben. Így átsétáltunk oda, hátha nem „diszkriminálnak” engem még egyszer.

A belépő megfizetése után a ruhatár felé vettük az irányt. Kedves srác állt a pult mögött, aki már az elején bókokkal halmozta el az engem kísérő két fiút. Őszintén bevallom, megdöbbenve tapasztaltam mindezt, annak ellenére, hogy tudtam hová megyünk, mi vár ott ránk. Egy kivilágított csigalépcső vezetett le bennünket a pincehelyiségbe, ahol fényűzés, pompa fogadott. Maga a látvány, kész gyönyör. Hangulatosan megvilágított asztalok körül modern, pici kockafotelek, amelyek a színskálán szereplő összes színben ragyogtak. A falakon izgalmas, nagy méretű képek, nonfiguratív dekoráció körös-körül. Mint egy álomban. Hihetetlen csábító tekintet mindenütt, amely a férfiak felé ontott szikrákat.

Éppen egy zenés-táncos előadás kellős közepébe csöppentem bele, a többiekkel egyetemben. Megdöbbenve tapasztaltam, mennyi „női férfit” rejteget az éjszaka. Mennyi egyezés a szexi, csábító női nemmel, akik csalogatóan vonzzák a „másikat”. Csodálatos élménnyel gazdagodtam azon a napon. Egyszerűen varázslatos, új világ, amelyben a férfiak úgy himbálóznak, mint egy kecses nádszál. Kellemesen csalódtam a transzvesztitákban. A színpadra összpontosítottam. Magával ragadott a kíváncsiság, vajon ki következik, ki és milyen előadással rukkol elő?

Nos, egy csinos „nő” jelent meg a reflektorfényben. Smaragdzöld, fénylő ruhája a térdéig ejtett, karcsú derekát kihangsúlyozva. Kezdetét vette a tánc. Ő pedig átvette a ritmust: lebegő testének és csábító zöld szemeinek fantasztikus harmóniájában adta át magát a zenének, és a „kéjnek” egyszerre. A mozdulatok „szavai” sugároztak, a tánc különleges nyelvén szólt hozzánk. Egy egyetemes nyelv, melyet mindenki beszél, és ért. Pár percre megdermedtem és ámulva figyeltem a sajátos női taktikákat alkalmazó előadót, aki élvezetes metakommunikációjával egyfajta káprázatba repítette a közönséget. Elöntötték az érzelmek, a zene lüktetése egész testén elhatalmasodott, és határok nélkül hullámzott. Csodálatos „párbeszéd” alakult ki előadó és „rajongói” között.

Én a háttérben néztem a megdöbbentő műsort. Az energiafelhő engem is megérintett, körülvett és magával ragadott.

Ezután még két fantasztikus előadót néztem, és hallgattam végig – mondanom sem kell: ámulatba esve. Amikor a fellépés véget ért, én is megpihentem. Fél óra erejéig maradtunk még a „másik világban”, majd hazabandukoltunk.

Felejthetetlen élménnyel gazdagodtam.

Eszembe jutott, mennyi sztereotípia uralkodik a nagyvilágban, és milyen fölöslegesen! Hiszen, az éjszaka pillangói nappal csak szürke egerek, a normális viselkedésmorál határain belül mozognak, saját énjüket talán meghazudtolják mások előtt – mint a többi ember.

És ez így van rendjén...?!