A feminizmus története IV.

Jády Mónika  2015.5.25. 1:45

A nők szerepét nagyban befolyásolja a média, a reklámok és ezzel együtt a fogyasztóipar. (Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.)

A modern nőmozgalom első hulláma (a 19. század közepétől a 20. század elejéig) az alapvető polgári és politikai jogokat vívta ki a nők számára: a választójogot, az oktatásra és munkavállalásra való jogot.


A feminizmus második hulláma a ’60-as évekre tehető, és az USA-ban indult útjára. A fordulatot Betty Friedan 1963-ban megjelent The Feminine Mystique (A női misztikum) című könyve jelentette. A szociológusnő továbbtanuló lányokat, tanítónőket, háziasszonyokat, antropológusokat és pszichológusokat interjúvolt meg, elemezte az amerikai női lapok fejlődését, az egyetemek tanterveit, valamint tanulmányozta a házasságkötési statisztikákat és a házasságról íródott kézikönyveket. Rámutatott, hogy a nők helyzetét tekintően visszalépés történt. „Száz évvel ezelőtt azért harcoltak a nők, hogy magasabb képesítést szerezhessenek. Ma azért járnak a lányok egyetemre, hogy ott férjet fogjanak maguknak” – írja. Az ’50-es években az amerikai nők 60 %-a a házasságkötés miatt megszakította tanulmányait. 1958-ban az Egyesült Államokban a legtöbben a 15-19 éves korosztályból mentek férjhez, és folyamatosan nőtt azoknak a fiatal nőknek a száma, akik semmilyen szakmát nem tanultak.

„Minél iskolázottabb egy nő, annál nagyobb a valószínűsége a komoly szexuális zavar kialakulásának” – vallotta egy csapat házassági tanácsadó, pszichoterapeuta. A nők számára fontosabb azt tudni, „hogyan lehet férjet fogni és megtartani.” (Fridan, aki háromgyermekes anyaként egy ideig maga is élte a jómódú kertvárosi háziasszonyok életét, női misztikumnak nevezte azt az ideológiát, mely szerint a nő élete csak feleségként és anyaként teljesedhet ki.)

Az 1939-ben, a négy legnagyobb amerikai női folyóiratban megjelenő elbeszélések hősei „boldog, büszke, vállalkozó kedvű, attraktív, munkába járó nők, akik szeretnek, és a férfiak szeretik őket”. Az ’50-es évek végéről a szociológusnő a három legnagyobb példányszámú női lap két évszámát lapozta át, és nem talált egyetlen egy hősnőt sem, akinek állása lett volna vagy valamilyen módon egy alkotói vagy szellemi tevékenységben, a világhoz kötődő feladatban érdekelt lett volna.

Ebből is kitűnik, hogy a nők és anyák családban betöltött szerepéről élő elképzeléseket nagyban befolyásolta a média, a reklámok és ezzel együtt a fogyasztóipar. (A rengeteg, különböző fajta tisztítószer például azt az érzést kellett volna, hogy közvetítse a háziasszonyok felé, hogy a lakás tisztán tartásában ők a szakértők, és pótolhatatlan szerepet töltenek be a háztartásban.)


Azzal, hogy a nők nagy részét visszaterelték a tűzhelyhez, egyre nőtt a – Fridan szavaival élve –„név nélküli probléma”, amit háziasszony-szindrómának is neveztek: a főállású feleségek és családanyák megmagyarázhatatlan szorongása, érthetetlen elégedetlensége. „Valahogy üresnek érzem magam… nem teljesnek… Úgy tűnik, mintha itt sem lennék…” – mondja az egyik interjúalany.

A nők egyre fokozódó kedvtelenségét először egyszerű túlterheléssel magyarázták, majd azzal, hogy az amerikai nő nincs felkészülve „biológiai szerepére”, és ahelyett, hogy megbékélne azzal, a férfiakkal próbálja felvenni a versenyt. A ’60-as évek elején a kedvtelen háziasszonyok problémájával folyóiratok különszámai, könyvek, tévéműsorok, konferenciák foglalkoztak. Ám a szakemberek most sem ajánlottak mást, mint a női szerephez illő terápiát: fodrászhoz menést vagy – ha ez sem vált be – újabb gyermekáldást. (Holott 1950-1960 között jelentősen megemelkedett a szülés utáni pszichózisban szenvedők száma, minden harmadik fiatal anya depresszióban szenvedett.)

Az amerikai nők sokáig szégyelltek beszélni arról, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben. Néhány kertvárosi háziasszony úgy kapkodta be a nyugtatókat, mint a köhögést enyhítő cukorkát, jegyezte fel a szociológus. A szerző ráébresztette a nőket: nem egyedi probléma és nem önmagukban kell keresniük a hibát, ha nem teszi őket boldoggá a média sugallta hagyományos női szerep. (A könyv bestseller lett, több nyelvre is lefordították, és a szerző haláláig több mint 3 millió példányt adtak el belőle.)

A második hullám feministái azt szerették volna elérni, hogy a nők kiléphessenek a számukra kijelölt magánszférából, és a férfiakkal egyenlő eséllyel indulhassanak a munkaerő-piacon. Továbbá azt is fontosnak tartották, hogy a nőknek joguk legyen dönteniük a saját testükkel kapcsolatos kérdésekben (fogamzásgátlás, abortusz), valamint felmerült a szexuális zaklatás és a nemi erőszak jogi szabályozásának szükségessége is.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés