A Végzet

Nagy Csivre Katalin  2012.2.27. 7:06

Még hasonlítottak is egymásra: szőke, hosszú haj, nagy, bogár szemek.

Sok évvel ezelőtt, két elválaszthatatlan, jó barátnő, egymás támasza és segítője, együtt síró és együtt nevető lányka volt Piri és Mari. Mint két testvér – még hasonlítottak is egymásra: szőke, hosszú haj, nagy, bogár szemek, vidám arckifejezés. Egymás nélkül nehezen tudták elképzelni egyetlenegy napjukat is. Titkok? Á, dehogy! Az ilyen remek barátság szent dolog, titok nem fér bele. Csak a közös titkok.

Gondtalan gyermekévek, összefirkált iskolapad, lázadó, vehemens, naiv, rebellis kamaszévek. Örök barátság. Két ember, két külön személyiség – egy lélek. De jött a sors durva keze! Sötét viharfelhők gyülekeztek az égen, a villám lesújtani készült. Le is sújtott! Piri és Mari élete, az addigi közös sors két ágra szakadt. Mint amikor a facsemete ágakat hajt, egy tőről nyúlnak az ágak szétfele. Mari a szüleivel együtt messzire költözött. Maga mögött hagyta a kisvárost, Pirit, a sok közös emléket, tizennégy év minden pillanatát, a naiv kislányos képzelgéseket, szerelmeket.

Közben eltelt huszonöt év. Aztán a sors, vagy a véletlen (?) – nevezzük inkább végzetnek, mivel a végzet hatalmas és isteni dramaturgia szerint működik, tehát a végzet jóvoltából újra találkoztak. Egy ismerős által „vak véletlen” módjára. Mert ki tudja, miért rendez így vagy úgy a Végzet... Huszonöt év múlva tehát találkozott a két elválasztott jó barátnő, akik hajdanán egymás támaszai és segítői voltak.

Kávéházi találka, huszonöt év után:

A régi, kopott kis utcasarki kávéház még ennyi év elteltével is ugyanott áll. Annak idején gyakran jártak-keltek erre. Óh, de hol van már a régi eperfagyalt íze?! Gyakori találkozójuk színhelye volt ez a hely, ahol bohókásan, vidáman a szerelmet, napsütést dicsérték, és telve optimizmussal tervezgették az életet, a jövőt.

Mára már, sok év távlatából, ismét közelről fürkészték egymás arcát. Természetesen a hasonlóság már rég eltűnt: a nagy, bogár szemek összeszűkültek, a vidám arc komor ábrázatra változott. Két élet-tapasztalt, komoly felnőtt nő nézett szembe egymással, keresve-kutatva a gondtalan gyermekévek, az összefirkált iskolapad, a lázadó, vehemens, naiv, rebellis kamaszévek tovatűnt emlékeit.

Mari, egyszerű külsejű, szolid és szerény modorú asszonnyá lett, aki, mondhatni, gondtalan, „szürke“ házasságban él a tőle négy évvel idősebb Lajossal. Három leány édesanyja, bérelszámoló egy kis vállalatnál. Lajossal, a talpig becsületes polgárral, a „végzetes“ szerelemmel, egy bálban ismerkedtek meg, és rövid együttélés után házasodtak össze, mert jöttek a gyerekek. Holtomiglan-holtodiglan – a ceremóniának megfelelően, s csak telt-múlt az idő. Mostanra Mari „végzetes” szerelme kihunyt, elégedetlen unalmas kapcsolatával, filléres havi gondjaikkal, belefáradt a gyerekek és a férj rendre kiszolgálásába. Valami újra, jobbra, vágyik, talán csak egy kis megbecsülésre, hisz ő sosem áhítozott nagy, elérhetetlen dolgok után – de a Végzet, ez a fránya Végzet, kibabrált vele!

Piri külseje már sokkal kihívóbb: gondosan sminkelt arc, vállara omló haj, műszempillák, vérvörös rúzs, és sok dekoráció. Valamit nagyon igyekezett elrejteni... Piri sem vágyott soha nagy és elérhetetlen dolgok után. Egészen addig, amíg a végzet elé nem sodorta Lacit, a nagyvilági, életet habzsoló Don Juant. Laci hamar szemet vetett Pirire. Elhalmozta őt minden földi széppel, jóval. Éppúgy a magáénak akarta tudni, mint kedvenc kocsiját vagy márkás ingét. Pirinek kijárt a sok földi jóból: luxusutak, ékszerek, ruhatár. Egyvalamit azonban sosem adott a gavallér Laci: igaz hűséget – amit viszont természetesen elvárt. Sőt követelt! Úgy habzsolta az életet, mint egy éhes kisgyerek, amikor a torta közepére csap, s annyit markol, amennyit csak tud. Most és azonnal! Ennek a nagy tortának Piri csak egy nagyon kis szeletét jelentette. Pirinek fogalma sem volt arról, férje mikor mivel foglalkozik, hol s épp kivel és mit csinál. Nem kérdezgette. Ez nem az ő dolga. Az ő dolga, hogy nevelje egyszem kislányukat. Meg, hogy mindig csinos, ápolt, naprakész feleség legyen, csinos, fénylő éremként díszelegjen párja oldalán, mint egy fényesre polírozott kitüntetés. S persze ne kérdezzen sokat, sosem kíváncsiskodjon vagy követelőddzön. Piri, a sokak által irigyelt „luxus kirakatbaba“, mindig igyekszik megfelelni ennek az egyetlenegy embernek a világon. Pártfogoltja és zsarolója rabja. Aranyketrecbe zárt madárka, aki nagyon szomjas. Az aranyketrec egy erdőben lóg a fa tetején, mellette a friss vizű folyó zuhog, vízesés ömlik alá, zuhog habosan. És ő szomjas. Majd´ megfullad szomjan. Hogy tehetett ilyet vele a Végzet? Ez a fránya Végzet, kibabrált vele!

Mari és Piri kávéházi beszélgetése hosszú órákba telt, az óra mutatói meglódulva szaladtak előre.

Egyszer csak nyílott az ajtó és betoppant két fiatal csitri. Két szőke tinilány: szőke hosszú haj, nagy, bogár szenek, vidám arc. A mellettük lévő asztalnál foglaltak helyet. Hangoskodva, nevetgélve, kuncogva beszélgettek, eperfagyit rendeltek. Vidáman, bohókásan dicsérték a szerelmet, a napsütést, telve optimizmussal tervezgették az életet...

Hozzászólások

@

Küldés